A furmintban rejlő potenciál

2023. október 19.

A Dobogó Pincészet társtulajdonos-borászával, Domokos Attilával beszélgettünk 20 évnyi furmintról, tudatos pozicionálásról és folyamatos tanulásról.

Nemsokára tartunk egy jubileumi vertikális kóstolót: ahogy körbekérdeztem, kiderült, hogy senkinek nincs 20 évjáratnyi furmintja rajtunk kívül. Hét-nyolc évjáratot szerencsére sokaknál lehet kóstolni, de mi mindegyikből tettünk el annyit, hogy kitartott. A 2003-asból is van 10 palack – és reméljük, hogy ötöt meg tudunk őrizni a 25 éves kóstolóra is. Még engem is folyamatosan lenyűgöz, hogy mekkora érlelési potenciál van a furmintban.

Egy kínai kereskedőnk pár évvel ezelőtt kért egy régebbi tételt, hogy megmutathassa a vásárlóinak. Az egyik korábbi évjáratból volt százvalahány palack, amit el is vitt – majd otthon megmutatta a feleségének, aki nem engedte, hogy eladja, hanem a saját gyűjteményükbe került, annyira beleszeretett! Ilyenkor persze az egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert az lenne a jó, ha minél többen megismernék, hogy nem kell félni a furmint érlelésétől, sőt! Éppen ezért minden kereskedőt arra buzdítunk, hogy vásároljanak duplán, még ha csak egy-két kartonról van is szó, és ha van helyük, a felét tárolják el, felejtsék el évekre, és az értéke exponenciálisan nő majd” – meséli Domokos Attila. Mi pedig csak azt sajnáljuk, hogy írásban sokkal nehezebb átadni a szavaiból áradó szenvedélyes elhivatottságot, amikor kiejti azt a nevet: „furmint”.

Egy ember a boros kartonokra támaszkodik
Fotó: Talabér Géza/Vince Magazin

Szeptember legmelegebb délutánján érkeztünk a Zwack Izabellával közös pincéjükhöz, prüszkölve a soha múlni nem akaró kánikulától. Attila a szőlővel befuttatott tornácon a 34 helyett 26 fokkal és egy pohár 2019-es Betsek furminttal fogadott. Ez pedig nagyon gyorsan segített abban, hogy a „kötelező köröket” kihagyva, azonnal szakmai kérdésekről beszéljünk. Attilát folyamatosan az foglalkoztatja, hogy miként lehetne még jobbat tenni a bornak – ebből pedig elképesztően izgalmas dolgok születnek a Dobogó pincéjének mélyén.

A teljes cikk elolvasható a Vince Magazin 2023/10. októberi lapszámában.

Szerző: Megyeri Sára

Címlapfotó: Talabér Géza/Vince Magazin