Új borászat a Csobánc-hegy lábánál
Egy új, káprázatos kilátással bíró borterasz is várja a borturistákat a Csobánc-hegy lábánál, nem messze a Balaton-parttól.
Ki ne ábrándozna olykor-olykor arról, hogy vesz magának egy kis szőlőt, amelyből őszönként bort szűr, hogy majd a nyári estéken a saját vörösével a kézben feledkezzen bele a pillanatba?! Illés Anita és férje, Dávid nemcsak megálmodták, hanem túl is nőtték kezdeti ábrándjaikat. A háztáji kékfrankosból bor készült, a saját, a családjuk és a barátaik örömére, majd elérkezett 2019, és léptek egy merészet. Présházat vettek. Aztán, apránként még több és még több szőlőt, ottjártunk másnapján pedig megnyitottak, szezonális nyitvatartással, a Balaton-felvidéken. Mert hát az álom akkor teljes, ha egy gyönyörű lokáció biztosítja a díszletet. És akkor tökéletes, ha nem is kell belőle felébredni, mert ez maga a valóság.
Egy álom elkezdődik
Nem tudom, létezik-e szebb panorámaútja az országnak, mint az, amely Nagyvázsonyból tart Zánkán, majd Köveskálon és Gyulakeszin át Tapolcáig. Bal kéz felől néhol becsillan a Balaton türkizkék vize. Jobboldalt a szelíd lankákon hullámzó szőlő buja zöldje mutatja, hogy borvidéken járunk. Ráadásul nem is akármilyenen! Egykor rómaiak lábai koptatták ezt a földet, amelyet most lehúzott ablakon keresztül úgy csodálunk, mint egy élő mozgófilmet. Az Illés Borászathoz tartunk, telve kíváncsisággal, hogy vajon milyen lett maga az épület és a pince, amelynek a borait a tavaszonként megrendezett Badacsony New Yorkban eseményen már második éve kóstoljuk. Nem vagyunk még kész – mondja Anita a telefonban, majd pár napra rá dönt egy merészet, és lapot húz 19-re. Gyertek. Nyitunk! Olyan hirtelenséggel teszi ezt, ahogy annak idején a borkészítésbe is belevágtak.
1997-et írunk, Dávid szülei ekkor vettek egy kis ingatlant Badacsonytördemicen, majd azért, hogy a házra felújítási engedélyt kapjanak, szőlőt kellett ültetniük. Úgyhogy telepítettek, az akkori megszokáshoz képest meglepő lépéssel, kékfrankost. „Azt gondoltam, hogy olyan sok jó fehérbor van a környéken!” – magyarázza Dávid az egykori döntést; és hosszú évekig csak a maguk örömére palackoztak vöröset, vagy ha úgy adódott, rozét. Majd eljött 2019, és vele együtt a fordulópont: birtokukba került egy romos, régi présház.
„Őszintén szólva nem is tudom, mi ütött belénk – nevet Anita szívből, ahogy vissszaemlékszik a nem is annyira régmúltra. – Nem igazán láttuk át akkor, hogy ez mivel jár.”
Ugyanebben az évben beiratkozott a MATE szőlész-borász szakmérnöki képzésére, amelyet azóta sikeres záróvizsgával be is fejezett. Közben a présház mellé érkeztek sorban a területek is: mint mondják, ahogy a környéken meglátták a vevői keresletet, hirtelen az eladó táblák is megszaporodtak. Így, bár gyakorlatilag most minden egybefüggő területnek látszik, parcellánként, helyrajzi számonként lettek övék a környező szőlőskertek, amelyeket két másikkal egészítettek ki: Káptalantóti bodoki részén és a piac mellett van még egy-egy területük – itt terem a sárgamuskotály, ahonnan a sornyitó gyöngyözőbor érkezik a poharunkba.
Villámgyorsan történt minden
Megvolt a présház, megvoltak a területek, nem volt viszont eszközpark. „Első évben eladtuk a termést két borászatnak, és bár láttuk már, hogy ez nem annyira gazdaságos, 2020-ban még mindig ezt terveztük – foglalja össze Anita az első éveket. Az olaszrizling szürete előtt három nappal aztán az egyik borászat visszalépett a vásárlástól, és akkor hatalmas nagy pánikba kerültünk – akárkit hívtam fel, már mindenkinek megvolt az a mennyisége, amit szeretett volna. Úgyhogy elkezdtem telefonálni, hogy hol van készleten acéltartály, amit ki is tudnak azonnal szállítani…
Annyira gyorsan történt minden, de a mai napig tisztán emlékszem a részletekre. Végül Szeremley László segített, ő fogadott be bennünket a borászati üzemébe. Nála bogyóztunk, nála préseltünk, erjesztettük a mustot, és a frissen megvásárolt tartályainkat ott nála töltöttük tele. Úgyhogy így elkezdődött a borkészítés nálunk.”
És bár ketten ülnek velünk szemben, a borkészítés – és minden, ami ezzel jár – terhe Anita vállát nyomja, neki mára ez lett a teljes állása; a hét nagy részét itt is tölti, a Csobánc-hegy lábánál, arccal a Szent György-hegynek. Nem volt egy hirtelen fellángolás az iránt, hogy nagyobb méretű szőlőterületeket kezeljenek: náluk a bor mindig is a hétköznapok része volt, nincs olyan közös családi vacsora, ahol ne kerülne elő egy palack; vagy olyan kirándulás, ahol ne jutnának el legalább egy pincészetbe.
Borfogyasztókból borkészítők
„Borfogyasztókból lettünk borkészítők – összegez. Mindig örömmel mentem felfedezni új borászatokat, és ha ízlett, jó érzéssel tértem vissza. Most pedig az lenne a jó, azt szeretném, hogy megjegyezzenek bennünket, hogy ja, Illésék?! Náluk ittunk egy jó kis olaszrizlinget! Mindazt az élményt szeretném visszaadni, amit mi is kaptunk más borászatoktól.” „A mi nevünk van a címkén – egészíti ki Dávid –, azt szeretnénk, hogy amit adunk, hiteles legyen, ezért mi is készítjük. Megtehettük volna, hogy fogadunk borászt – sokan csinálják ezt, viszont szerettük elsajátítani a borkészítés minden apró részletét. A célunk jóivású borokat készíteni, olyanokat, amelyek magas minőségben nyújtanak fogyasztói élményt, és visszaadják a jellegzetes badacsonyi vulkanikus terroir ízjegyeket.”
Dávid Svédországban született, Anita is élt ott pár évet; ebből a külhoni létből pedig mindketten profitáltak. „Nem a problémákat keresik, hanem a megoldásokat – írják körül egybehangzóan a svédek mentalitását. – És ez sokat segít a borászatnál is, ahol rengeteg kihívással találkozik az ember, és sok a megválaszolásra váró kérdés.” Ez utóbbiban a mentalitás mellett pedig a szomszédos Villa Tolnay szőlész-borásza, „arca”, mindenese, Nagy László tapasztalata, gyakorlata sokat segített a kezdetekben a szőlőterületek kialakításának tervezésében, a telepítésekben. Persze, nem engedte el a kezüket azóta sem, és mint egy jó gazda felügyeli a nem is olyan távolból, hogy mi történik Illéséknél. Ma már Anitáéknak vannak tartályaik és hordóik, ráadásul a saját pincéjükben, és a géppark is készen várja, hogy az idei szüret már ide érkezzen.
Stílusgyakorlatok
Amikor már olyan széles volt a borpaletta, hogy megtöltött egy kóstolót, az előre bejelentkezők számára meg is mutatták a tételeiket, a Dávid testvére által 10 éve csodálatosan felújított badacsonyi Óbester panzióban. Olaszrizlingjük volt sok, nem szerették volna az egész mennyiséget reduktívan elkészíteni, ezért úgy döntöttek, kísérletezésbe fognak.
Vettek osztrák Stockingert, francia hordót a Trusttól, és a reduktív olasz mellé zöld veltelini házasítással megszületett a Napkő és a Holdkő elnevezésű, hordóban érlelt boruk. Az előbbi, a 2020-as VinAgorán ezüstéremmel debütált. Rajnai rizling, olaszrizling és szürkebarát házasítással pedig a Kavics alkotja a borok reduktív kistestvérét. Az olaszrizling tiszta, elegáns, felismerhetően körtés-citrusos, lecsengésében keserű mandulás, nincs benne hiba. A Napkő jólesőn komplex, nem telepszik rá a hordó, és bár Anita következő terve egy hosszabb érlelés, már így is elég struktúrával bír.
Közben előkerülnek a vörösök is, a lassan már emberöltőnyi múlttal is rendelkező, borászatindító, végzetet eldöntő kékfrankos, majd a végén a cabernet franc: gyümölcsösek, fűszeresek, a megfogalmazott célokat szem előtt tartva könnyen ihatók – még a kánikulában sem utasítja vissza a legfinnyásabb fogyasztó sem a felkínált poharat, akkor sem, ha egyébként ízlése szerint inkább fehérboros. „Aki siklóernyővel érkezik hozzánk, kedvezményt kap” – nevet Anita, arra utalva, hogy a mindig széljárta hegyoldalban népszerű sport ez a kirándulók közt.
Ha éjszakába nyúlik a kóstoló
A skandinávoktól megszokott mentalitás, elegancia és letisztultság nem csak a boraikban köszön vissza. A megvásárolt présház felújítása idén fordult célegyenesbe, amelyet a jó ízléssel kiválasztott burkolatok, egyedi, fagerendából készíttetett asztal, helyi iparműves által faragott kőedények és -dekorációk lesznek hívogatóvá – barátságossá pedig az olyan apróságok, mint a Dávid édesanyja által a használt borászati lapszűrőkből készített műalkotás. „Gyerekkoromban készült rólam egy fekete-fehér fénykép, állok nagyapám mellett a szőlőben – meséli Anita. Ezt a pillanatot el is felejtettem. Édesanyám adta ajándékba a képet, amikor befejeztem a képzést. Majd a konyhába fog kerülni.”
Merthogy az is érkezik majd, azért, hogy a vendégek ne csak borokat kapjanak, hanem teljes, akár egész napra szóló élményt. A borterasz, mindaz, amit ők összeválogattak, pedig olyan környezetben fekszik, ahol ez könnyen elképzelhető; ahol érthető a présház legfelső szintjére álmodott privát lakrész. „Ha éjszakába nyúlik a munka, tudjunk hol aludni!” A gyulakeszi-i útról lekanyarodva egy poros földút vezet a pincészethez. Ha megteszünk pár lépést, mesebeli csoda tárul elénk: a diófák alatti nyugágyak, dizájnos, bortartóval felszerelt asztalkák, kényelmes székek és a páratlan panoráma adja azt az érzést, amelyet leginkább úgy írhatnánk le, mint a letűnt boldog gyerekkor nyári színpada. A csend és a nyugalom, annak az időszaka, amikor a Balaton még nem a turizmustól és a nyárra ideköltöző fővárosiak zajától volt hangos.
Nem sokkal indulásunk előtt Dávid megkérdezi, milyen lett. Mint egy otthon. Ez a hely mesél, a levegő telis-tele történetekkel, bimbózó szerelmek és új barátságok reményteli ígéretével. Olyan lett, ahonnan az ember hazatérve boldogan meséli: „Képzeld, micsoda olaszrizlinget ittam Illéséknél!”
Szerző: Kalmár Borbála
Fotók: Hirling Bálint/Vince Magazin
A teljes cikk megjelent a Vince Magazin 2023/8. augusztusi lapszámában.
