Garázspincétől a Vince címlapjáig: így készült a Várszegi Wieland Chardonnay
Várszegi Wieland Chardonnay került a Vince Magazin márciusi lapszámának címlapjára, most pedig mutatjuk is, hogyan készült.
A Vince Magazin márciusi tesztszekciójához chardonnay borokat teszteltünk, a mezőnyből kimagaslott a Várszegi Pincészet tétele. Olyannyira, hogy egyből Vince-díjat is érdemelt, és mivel a pince itt van a fővárosban, így felkerekedtünk, hogy autentikus környezetben készítsük el az ehavi címlapfotót. És ha már ott voltunk, megkértük a fiatal tulajdonost, meséljen is nekünk egy kicsit a borról.
Pincészet születik

Várszegi Viktor nemcsak álmodozott arról, mi lenne, ha a kis családi szőlőültetvényről bor készülne, hanem meg is csinálta. A Soós középiskolai évei alatt készítette el első palack borát a család Dél-Balatoni borvidékről származó szőlőjéből, amely olyan jól sikerült, hogy hamarosan további területeket vásároltak. A megnövekedett mennyiség persze pincéért is kiáltott. Egy autó-, egy villanyszerelőműhelyből, és egy egkori jégveremből (a dédnagyszülők hentesek voltak) került kialakításra az első garázspince – Soroksáron. A helyi értékesítés gyorsan és könnyen ment, így növelni kellett a mennyiséget, ami ahhoz vezetett, hogy egy idő után már nem volt elég ez az otthoni megoldás. Ekkor vették meg a mostani budafoki borászatnak otthont adó pinceágat, amelyet az évek során tovább bővítettek.
Ma már komoly vendégsereg fogadására is berendezkedtek; sőt, csütörtöktől állandó nyitva tartással várják a látogatókat. Jó időben nagy vonzerőt jelenthet, hogy még Budapest belvárosából is könnyedén ki lehet biciklizni vagy rollerezni hozzájuk. Nyáron pedig akár kinti, teraszos pinceélményt is kaphat az idelátogató fővárosi – anélkül, hogy átlépné a városhatárt. A távolabbi tervek szerint lesznek majd ételek, s ki tudja, talán még meg is lehet majd szállni náluk. És hogy mit érdemes megkóstolni a pincénél? A Vince Magazin márciusi lapszámának címlapjára került Wieland Chardonnay-t mindenképpen.
Várszegi Wieland Chardonnay

A szőlőfajta a fiatal borász kedvence, a Várszegi szortimentben három változatban is megkóstolható. Van egy alapbor, készül belőle házasítás (Petite Blanc), valamint a pince abszolút csúcsbora is egy chardonnay. Ez a Wieland szelekció részét képezi, amely Viktor eredeti családneve után kapta az elnevezését: sváb származásúként a II. világháború után dédnagyapja magyarosította a nevet Várszegire, azért, hogy elkerüljék a kitelepítést.
A Wieland Chardonnay alapját burgundi klónok biztosítják, amelyet igen alacsony tőketerheléssel termelnek. Ezt már a metszéskor is szabályozzák, amelyet zsendüléskor további fürtválogatás követ. A borok öt hektós hordókban érlelődnek készre: fele elsőtöltésűben, fele másodtöltésűben, amely az egész aromavilágot is meghatározza.
Van egy külön ennek a bornak összeállított Trust hordónk – Wieland Wine Selection a neve. Használunk magyar, francia és amerikai tölgyet és ezekből, mint egy hordódonga házasítás áll össze a mi hordónk. Sokat kísérleteztünk, hiszen a hordó esetében a hajlítási technika és a fa érlelési ideje is befolyásolja a végeredményt. Nekünk a Dél-Balatonon nincsen szükségünk nagyon robuszus tanninokra, ezért mi az 5 hektós hordókban találtuk meg a boraink stílusát.
A bort 1 évet és 1-2 hónapot érleljük, évjáratfüggő is, hogy mikor mennyit. Kóstolás alapján döntjük el, hogy mikor érkezett el a palackozás ideje. Az viszont biztos, hogy legalább annyit érleljük palackban, amennyit a hordóban is volt, hogy lekerekedjen, összeérjen – ezeknek a boroknak ennyi azért kell.
Próbáltunk az óvilág és az újvilág között egy közös mezsgyét találni, így ízjegyekben is ananász, banán, maracuja kavalkádot egészítenek ki a modernebb hordós jegyek: a kókusz és a vanília.
Szakértőink borleírása a Vince Magazin 2023/3 márciusi lapszámában olvasható el. A magazin országszerte kapható március 11-től, vagy megrendelhető közvetlenül tőlünk, a kiadótól.
Szerző: Kalmár Borbála
Címlapfotó: Talabér Géza/Vince Magazin