Megírta a Villányi borvidék himnuszát a magyar sztárénekes

2022. november 03.

„Jól igyál!” címmel megszületett a Villányi borvidék himnusza, már klipet is forgattak hozzá, ami itt megtekinthető.

A Punnany Massif énekese, Meszes Balázs „meszka” néven indította el a szólóprojektjét és hamarosan kiadja az első önálló albumát is. A november 11-én érkező korong egyik száma a „Jól igyál!”, ami a magyar borvidékek, de főként Villány előtt tiszteleg. „Pálinkadalunk már volt, de a borozásról még nem íródott ilyesmi” – emelte ki Meszka, akinek baranyai származása miatt nem kellett messzire mennie az inspirációért. „Tulajdonképpen a szőlősorokon nőttem fel, rendszeresen segítettem szüretelni” – árulta el. „Felnőtt fejjel bejártam a villányi térséget és elkezdtem felfedezni a borok közötti különbségeket. Ráadásul a Punnany Massif is gyakran kapott meghívást az ország borfesztiváljaira.”

Meszka azt mondja, a feleségével már hazánk összes borvidékét felkeresték és az évek során igazi bor-szerelmesek lettek. „Kétségtelenül a villányi a kedvenc régiónk. Ezért eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a közel egy éve a fiókban álló dalomat egy kicsit átalakítanám úgy, hogy a himnuszuk lehessen. Baranyai gyerek vagyok, miért ne róluk szólna a számom?” A város polgármestere és a Borvidék képviselői azonnal támogatták az ötletét. Ők maguk is tervezték egy hasonló szám elkészítését. „Összehozott minket a sors, mindannyian jó helyen voltunk a megfelelő időben.”

Az énekes-dalszerző a Villányi Vörösbor Fesztivál programjának keretén belül mutathatta be akusztikus formában a szólólemezét is Pető Szabi zenésztársával. A „Jól igyál!” klipjét a koncert másnapján rögzítették Villány Város és a Villányi Borvidék támogatásával. A forgatás kifejezetten emlékezetesre sikeredett. „Végigbuliztuk az éjszakát a fellépés után, ezért kitaláltam, hogy jobb, ha már nem is fekszünk le aludni, úgyis a hajnali napfelkeltében kezdjük a felvételeket a villányi szőlősoron” – vallotta be Meszka

Címlapfotó: Villányi borvidék