Nagyszüleink még évi 100 kilót ettek belőle, nem véletlenül, mi ma a töredékét esszük
Elképesztő története van ennek a ma már hétköznapinak számító élelmiszernek.
A krumpli ma már az egyik legnépszerűbb élelmiszerünk. Fénykorában, az 1970-es, 1980-as években a 100 kg-ot is meghaladta fejenként az éves átlagos fogyasztás Magyarországon. Ma már ennek a töredékét esszük csak, de még mindig 26-30 kilogrammot évente.
Nem volt ez azonban mindig így. Bár a krumpli már a 16. században megjelent Magyarországon, csak II. József uralkodása alatt (1780-1790) terjedt el igazán. Ez beleillett az európai sorba, a kontinensen ugyanis az Amerikából, vagyis a pogányoktól származó krumplit sokáig az ördög keze munkájának tekintették. PR-jának az sem tett jót, hogy kezdetben sokan a mérgező levét és termését fogyasztották. Franciaországban 1748-ban egyenesen törvényben tiltották meg a termesztését, mondván, leprát okoz.
II. Frigyes porosz császár ezzel szemben, miután rájött a krumpliban rejlő lehetőségekre, csellel kedveltette meg a zöldséget alattvalói körében. Az uralkodó maga hozott létre egy krumpliföldet, amit őrséggel őriztetett. A parasztok úgy gondolták, hogy Frigyes valamilyen értékes növényt rejteget, ezért éjszaka elrabolták a krumplijait, és elkezdték maguk is termeszteni.
Ami Magyarországot illeti, II. József trónra lépésének idejére már tisztult a kép, ráadásul a „kalapos király” adókedvezménnyel támogatta a burgonya termesztését. Magyarországon tehát nem kis részben neki köszönhetjük, hogy elmúltak az ellenérzések.
Címlapfotó: Umar Farooq / Unsplash