Sosem találjuk ki, melyik országból érkezik a magyar húslevesekbe az alapanyag!
Piaci körkép húsleveses szemüvegen keresztül.
Az Agrárszektor 2026. március 4-i cikkében szemlézte az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) Piaci Árinformációs Rendszerének (PÁIR) legfrissebb jelentését. Ebből kiderül, hogy a KSH adatai szerint Magyarországon a gumós zeller behozatala 29%-kal 2,55 ezer tonnára, kivitele pedig 42%-kal, összesen 666 tonnára csökkent 2025-ben az előző évihez képest. Az import 80%-a Hollandiából érkezett, a kiszállított áru legnagyobb célpiaca Románia volt.
A Budapesti Nagybani Piacon a belföldi, kilogrammos kiszerelésű gumós zeller ára 6%-kal nőtt, elérve 545 forint/kilogrammot, a darabos kiszerelésű terméké viszont 3%-kal, 364 forint/darabra csökkent 2025-ben. Az idei év első kilenc hetében a kilogrammos kiszerelésű termék ára 24%-kal, 433 forint/kilogrammra csökkent, a darabos kiszerelésű 26%-kal alacsonyabb, vagyis 277 forint/darab áron volt jelen a kínálatban, mint egy évvel korábban. A Lengyelországból érkező darabos kiszerelésű gumós zeller nagykereskedelmi ára 220 forint/darab volt ugyanekkor.
Ha már húslevessel kezdtük, fejezzük is be azzal. EBBEN A KORÁBBI CIKKÜNKBEN azt árultuk el, mi az a fűszer, aminek semmi keresnivalója a magyarok egyik kedvenc ételében.
Címlapfotó: Henrique Felix / Unsplash