Megérkeztek a VinAgora Nemzetközi Borverseny 2026 eredményei
Idén rekordszámú, összesen 1054 bort neveztek a versenyre a világ 17 országából a VinAgora Nemzetközi Borversenyre. A nevezések 77 százalékát ugyan magyar tételek adták, de a nemzetközi mezőny is különösen erős volt. Összesen 239 külföldi bor érkezett, ami az elmúlt évek egyik legsokszínűbb és legerősebb nemzetközi részvételét jelenti.
A legmagasabb elismeréseket idén is csak a mezőny legszűkebb élvonala szerezhette meg. A Champion győzteseket nyolc kategóriában hirdették ki, míg nagy aranyéremből összesen 17 született. A két legmagasabb díjat a nevezett borok mindössze 2 százaléka érdemelte ki.
Aranyérmet 220 bor kapott, ami az összes nevezett tétel több mint egyötödét jelenti, ezüstéremben pedig 100 minta részesült. Emellett 315 bor nyerte el a Commended különdíjat, amely azoknak a tételeknek jár, amelyek ugyan minimálisan elmaradtak az ezüstérem ponthatárától, minőségükkel azonban így is kiemelkedtek a mezőnyből.

Fotó: VinAgora
Champion díjasok
A különböző főkategóriák legjobb borai, vagyis a Champion díjas tételek:
Csendes fehérborok kategóriája: Dűne Borbirtok – Béla Borászat – Dűne Selection Rajnai Rizling 2023
Csendes rosék kategóriája: Pécsinger Szőlőbirtok – Pannonhalmi Rosé First 2025
Csendes vörösborok kategóriája: Günzer Roland – Hála 2023
Pezsgők kategóriája: Kreinbacher Birtok – Kreinbacher Prestige Brut Magnum 2019
Természetes édes borkülönlegességek kategóriája: Maison aux Pois – Késői szüret 2024
Botrytisálódott borok kategóriája: Grand Tokaj – Millieu Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013
Gyöngyözőborok kategóriája: Gál Szőlőbirtok és Pincészet – Gál Anna Rosa rozé gyöngyözőbor 2025
Alkoholmentesített vagy részlegesen mentesített borok kategóriája: Familia Torres – Natureo Muscat
De-Alcoholised 0.0 2025
A legjobb magyar fajtaborok
Cabernet franc: Günzer Tamás Pincészete – Bocor Villányi Franc 2023
Kékfrankos 1: Streit-Zagonyi Borászat – Kékfrankos rosé 2025
Kékfrankos 2: Szentpéteri Borpince – Kékfrankos rosé 2025
Irsai Olivér 1: Tar Pincészet – Pannonhalmi Irsai Olivér 2025
Irsai Olivér 2: Koronczai Pincészet – Irsai Olivér 2025
Cabernet sauvignon: Agárdi Csóbor Pincészet – Agárdi Örökláng 2021
Olaszrizling: Dobosi Birtok – Bio 14,47 Olaszrizling 2023
Chardonnay: Tar Pincészet – Pannonhalmi Chardonnay 2024
Rajnai rizling: Dűne Borbirtok – Béla Borászat – Dűne Selection Rajnai Rizling 2023
Sauvignon blanc: Vylyan Pincészet – Sauvignon Blanc 2025
Syrah: Koch Borászat – Syrah 2022
Pinot noir: Pécsinger Szőlőbirtok – Pannonhalmi Rosé First 2025
Furmint: Sike Balázs Pincéje – SBP Badacsonyi Furmint 2023
Merlot: Haraszthy Pincészet – Alma Mater 2023
Különdíjasok
A 27. VinAgora Nemzetközi Borversenyen számos különdíj is gazdára talált
A Csonka és Fiai Kft. különdíja a „Legeredményesebb családi pincészetnek”: Gál Szőlőbirtok és Pincészet (Kunsági borvidék) Tizenegy nevezett borból 1 Champion díjjal, 4 aranyérmes, 4 ezüstérmes és 2 commended borral gazdagodott.
A Vince magazin különdíja a „VinAgora felfedezettje” számára: Tar Pincészet (Pannonhalmi borvidék)
Az Amorim Cork Hungary Zrt. különdíja két „Elkötelezetten parafadugó zárást alkalmazó borászat” számára: Vinatus Pincészet (Villányi borvidék), Grand Tokaj (Tokaji borvidék)
A Molino Kft. különdíja a „Legeredményesebb fiatal borász” számára: Fodor Borbirtok (Balatonfüred-csoapki borvidék)
Az Evocask különdíja a „Legeredményesebb innovatív érlelésű bor” számára: Maison aux Pois (Tokaji borvidék)
A Shoprenter különdíja, azaz „Szüretelj több bevételt online” nyertesei számára:
Angyal Borászat (Tokaji borvidék)
Bock Borászat (Villányi borvidék)
Csányi Pincészet (Villányi borvidék)
Eszterbauer Borászat (Szekszárdi borvidék)
Etyeki Kúria (Etyek–Budai borvidék)
Frittmann Borászat (Kunsági borvidék)
Fritz Borház (Szekszárdi borvidék)
Nimfeum Borászat (Badacsonyi borvidék)
Tringa Borpince (Szekszárdi borvidék)
Varga Pincészet (Badacsonyi borvidék)
A Prix VINOFED különdíjat a Nagy Nemzetközi Bor- és Párlatversenyek Világszövetsége ítéli oda négy kategóriában, a tagszervezetek valamennyi versenyén egységes szabályrendszer alapján. A díjazás a VinAgora Champion-választás szempontrendszerét követi, így a csendes, száraz fehér-, vörös- és roséborok, valamint a brut pezsgők kategóriájában Champion címet elnyerő tételek automatikusan a VINOFED különdíjában is részesülnek.
Prix VINOFED – csendes, száraz fehérbor: Dűne Borbirtok – Béla Borászat – Dűne Selection Rajnai Rizling 2023
Prix VINOFED – csendes, száraz vörösbor: Günzer Roland – Hála 2023
Prix VINOFED – csendes, száraz rosé: Pécsinger Szőlőbirtok – Pannonhalmi Rosé First 2025
Prix VINOFED – brut, klasszikus eljárással készült pezsgő: Kreinbacher Birtok – Kreinbacher Prestige Brut Magnum 2019
A 27. VinAgora Nemzetközi Borverseny megvalósulásához idén is számos elkötelezett partner és támogató járult hozzá. A borversenynek ezúttal is a Budapest Kongresszusi Központ adott otthont, biztosítva a nemzetközi bírálathoz méltó, professzionális környezetet. A verseny részletes eredményei a Vince magazin júniusi számának VinAgora mellékletében jelennek meg.
Címlapfotó: VinAgora