Megnéztük, milyen az Európa legjobbjának választott budapesti karácsonyi vásár
Meghitt karácsonyi hangulattal, pompás falatokkal, zamatos kortyokkal vár mindenkit a harmadszor is Európa legjobbjának megválasztott karácsonyi vásár Budapest szívében.
Charles Dickens Karácsonyi éneke talán az egyik legszebb karácsonyi történet, amelyet érdemes évről évre fellapozni. A zsugori és megkeseredett Scrooge urat az ünnep közeledtével három szellem keresi fel. Míg a második és a harmadik a jelen és a rá váró jövő szomorú világát mutatja be, az elsővel végigjárja önfeledt gyermekkora legboldogabb karácsonyi pillanatait. Ki ne emlékezne rá, mekkora boldogság volt félredobni a tankönyveket, és jó pár napot csak az önfeledt játéknak, a szeretteinkkel együtt töltött örömteli pillanatoknak és a finomabbnál finomabb ételek felszabadult falatozásának szentelni?! Együtt díszíteni fel a karácsonyfát, gondosan kiválasztani a kedves ajándékokat, órákon át csak semmit tenni a legjobb barátokkal?!
Míg a jelenünk, valljuk be, néhány éve már nem teljesen ezektől a pillanatoktól teli, az adventi várakozást és magát az ünnepet pontosan olyan csillogóvá tehetjük, ahogyan az emlékeinkben él. Ezáltal, és egy kis odafigyeléssel, a másikkal való önzetlen törődéssel – ahogyan azt a mogorva Scrooge úr is teszi a történet végén – a jelenünket is igazán varázslatossá tehetjük, olyanná, amely akár az egész jövőt képes megváltoztatni!
Már csak körbesétálni az adventi vásárt a Bazilikánál is elegendő ahhoz, hogy egy csipetnyit megidézzünk az elmúlt karácsonyok szelleméből. Ha pedig elveszünk a kézműves vásárban és a mennyei ízkavalkádban, könnyen azon kapjuk magunkat, hogy a boldog nosztalgia egy kicsiny szigete elevenedett meg a Bazilika előtt, a budapesti Belvárosban. Érkezzünk akár ajándékot kutatva egyedül, vagy barangoljuk be a hüttéket barátainkkal. Hívjuk meg egy finomságra szüleinket, nagyszüleinket, vagy – ahogy Scrooge úr – adakozzunk névtelenül az Ökumenikusokon keresztül, szebbé téve a rászorulók karácsonyát. Éljük át az ünnepi hangulatot a Bazilikánál! Páratlan móka lesz.
Szintet lép a karácsonyi vásár
A minőségi italok kedvelői számára az a jó hírünk van, hogy idén még a forralt borok is olyan alapanyagból készülnek, amik akár a Vince-teszten is megállnák a helyüket! Esetleg kipróbálna valami mást a forralt bor helyett? Semmi gond, lássuk, mire is lehet még számítani!
A whiskyk szerelmesei a Jack Danielsnél biztosan érdekességekre bukkanhatnak. Többek között háromféle – Alma, Honey, Fire fantázianevű – forró italkülönlegesség közül választhatnak. A whiskyalapot olyan karácsonyi fűszerkavalkád bolondítja meg, mint csillagánizs, kamilla, szegfűszeg vagy éppen a narancshéj: a testet-lelket felmelegítik! És ha már szóba kerültek a különleges fűszerek, a ginrajongók se szomorkodjanak. A Beefeater standjánál a Fancy Tea biztosan telitalálat lesz a teakedvelők számára, míg a Hot Choc fantázianevű forró koktélt az igazán vakmerőknek ajánljuk. Ebben egyszerre találkozik a desszert és a kedvenc ital: a Beefeater Pink Strawberry alapot forró csokoládé és szárított málna kíséri.
A tokaji Zichy Birtok első pezsgői a 2019-es évjáratból már országszerte elérhetők. Akik viszont még nem találkoztak a termékeikkel, itt most bepótolhatják. Ráadásul akkor sem kell megijedni, ha valaki egyedül érkezik: rokonszenves kétdecis palackban is elérhető a pezsgő, hogy igazán „zsebre” álljon! És ha valaki számára nem ad esetleg elegendő felpezsdülést ez a remek furmintkülönlegesség, feltétlenül álljon meg a szomszéd standnál. A L’or kávéház termékeinek köszönhetően senkinek sem kell nélkülöznie a szükséges koffeinalapot az ajándékkutatás elmélyült munkájához.
A klasszikus italok kedvelői a több helyen is elérhető Mátyás Pálinka díjnyertes termékei közül tudnak válogatni. A szőlőalapú italok és egyéb párlatok terén is válogatósabb közönség tagjai a Mokos Pince gyümölcsborai között nézzenek szét!
Esetleg Ön is azok közé tartozik, akik szerint a klasszikus ételeket, roppanós grillkolbászokat csak igazán minőségi sörrel érdemes kísérni? Keresse a Borsodi mestert, ahol a jól ismert klasszikus mellett valódi kisüzemi ínyencségek is elérhetők!
Kürtősbon, a különlegesség
A Vitéz Kürtős egy kis garázsvállalkozásból lett az ország egyik legismertebb és legelismertebb kürtőskalácsosa. Még arra is odafigyelnek, hogy visszatérő vásárlóiknak időről időre valami újdonsággal kedveskedjenek. A klasszikus kürtőskalács élmény persze most sem marad el, de egy kis csavarral most még emlékezetesebbé teszik. Kifejezetten a karácsonyi vásárra időzítve debütál a kürtősbon! Az ínyencség különlegességét az adja, hogy az omlós tésztabelsőbe süthető krémet rejtenek. Ezáltal válik az egyszerű kürtőskalácsból málnás csokibon, diós barackbon vagy éppen fahéjas szilvabon. A külső pedig tetszés szerint variálható. Liofilizált málna, dió vagy fahéj mellett a vevő döntheti el, milyen ízkombináció áll ízléséhez a legközelebb.
Klasszikusok
Egy stand, ahol vélhetően Scrooge úr is megtalálná azt a bizonyos kisgyerek méretű pulykát! És még természetesen sok minden mást is, a Grill és Lepények Háza ugyanis az örök vásári klasszikusokra épül. Sistergő kolbászok, fűszerezett húsok, tépett malac – hogy csak néhány hideg időre való fogást említsünk meg a lehetőségek végtelennek tűnő tárházából. Persze a karácsonyi családi ebéd vagy éppen vacsora utánozhatatlan, de ha az ember egy szoros második helyezettet keres a hagyományos karácsonyi ízek témakörben, itt biztosan jó helyen kopogtat.
A karácsonyi vásár hagyományos zamatai
Finom házikolbászt találni egyáltalán nem könnyű, de szerencsére az idei Adventi Ünnepen nem kell sokáig keresgélni. A BUZA kolbászvariációk készítésénél egészen a múlt századi dunántúli paraszti receptúrákig nyúlnak vissza a tulajdonosok, az eredmény pedig igazán lélegzetelállító! A hagyományosan disznóhúsból készülő minőségi remekek a Nógrádi Vadaspark családi gazdálkodás saját vadállományának húsából töltött, kiváló beltartalmú kolbászt is találunk. Ráadásul mindet az ősi, magyar ízvilágra alapozva. A mi dolgunk csupán annyi, hogy kiválasszuk, melyik füstölt kolbásszal a kezünkben szeretnénk idén a hópelyhek táncát nézni.
Medve fogta lazac
A karácsonyi menü nem teljes ma már hal nélkül, a ráhangolódásban pedig segít az XXL Catering csapata. Évek óta azon dolgoznak, hogy az igazi, minőségi gasztronómiai kínálat ne csak álom legyen a karácsonyi vásár forgatagában. Tavaly pedig különleges, faszénen pirított lazaccal debütáltak. A siker nem maradt el, így idén is halban gazdagon térnek vissza a Bazilika előtti hüttébe, ahol a vendégek és egy medve orra előtt pirulnak a rozészínű finom falatok. Persze megijedni senkinek sem kell: a medve csupán a plakáton tűnik ijesztőnek.
Isteni italok
Italok terén biztos választás a DiVino kültéri piknikasztala, ahol kényelmesen, akár ülve is elfogyaszthatjuk az impozáns borbár kínálatának színe-javát. A Divino évek óta szorgosan gyűjti maga köré a fiatal borászok tehetséges legjavát. Dúzsi Tomi vagy Hernyák Tomi borai mellett szinte újdonságként kortyolható Cseri Barni pannonhalmi sauvignon blanc-ja. Az ünnep természetesen nem teljes elegáns buborékok nélkül. A hazai pezsgőkínálat mellett akár champagne-nyal is koccinthatunk kedvesünkkel vagy barátainkkal az év vége örömére. Természetesen forralt bor is kérhető náluk. A saját logós bögrébe is garantáltan olyan borból készül az ital, amely önmagában is emlékezetes pillanatokat okoz. Az, hogy most forró italként vehetjük magunkhoz, már végképp csak hab a tortán!
Megunhatatlan fahéj
Ha egyetlen fűszerrel kellene kifejeznünk a meghitt, klasszikus karácsonyi hangulatot, akkor alighanem a fahéj illata lenne az! Miként ünnepkor a nagyi konyháját is belengi ez a különleges aroma, úgy árad szét az adventi vásárban is: nem is lehet ellenállni a klasszikus kürtőskalácsnak! Igazi, faszénen sült ínyencségeket kínál a Lovas-házi kürtöskalács kishüttéje, amely szintén évről évre emeli a karácsonyi vásár ünnepi fényét. Faljuk akár egyedül, akár barátainkkal, családtagjainkkal együtt, az egyszerű, ám nagyszerű ízorgia minden bizonnyal megidézi a régmúlt karácsonyok szellemét!
Karácsonyi vásár egy kis csavarral
Karácsony tájékán természetes, hogy az ember legszívesebben egyszerűen csak ráülne egy porcukor felhőre, hogy napokig lebegjen valahol egy méterrel a föld felett. Portékájával Kató néni nekik kedvez! Mert mi is lehet édesebb egy nagy tekercs kürtőskalácsnál?! Hát a töltött kürtőskalács! Kató néni évekkel ezelőtt ismerte fel, hogy a kürtőskalács valószínűleg nem minden ok nélkül lyukas. A közepébe pedig beleillik mindaz a földi jó, amit egyébként otthon csak kiskanállal falnánk! Itt a lehetőségeknek tényleg csak a képzelet szab határt. Tölteléket mi magunk választhatunk aszerint, hogy éppen tejszínhabos-epresre, vagy mondjuk nutellásra ácsingózunk.
Forró puncs és ovis tea nélkül nincs karácsonyi vásár
Ki ne emlékezne a menzás ovis teára? Arra, amit akárhogyan próbáltunk is később otthon elkészíteni, olybá tűnt, hogy titkos recept lehet az alapja. A karácsonyi vásár alighanem legkarácsonyibb hangulatú standja, a Santa’s Bar jóvoltából most mindenki felelevenítheti ezt a korai kellemes élményt. Ráadásul mindezt most még forróbb hangulatban! A Mikulás szomszédságában kétségkívül az ovis tea a legnagyobb sláger, de azért más alkoholmentes finomság is kapható náluk. Ugyanúgy, ahogyan akár egy kis karácsonyi fűszerezésű punccsal is kényeztethetjük magunkat! A Zrínyi utcai teraszon üldögélve pedig még a Mikulásnak is címezhetünk levelet. Ha eléggé sietünk, talán karácsonyra teljesül is a kívánságunk!
Fényfestés forralt borral
Nem maradhatnak el az ünnepi fények sem a karácsonyi vásárról. Idén is hatalmas karácsonyfa ékesíti a teret, esténként pedig a Bazilika oldalára vetítve káprázatos fényfestésnek lehetünk szemtanúi! Ha időben érkezünk, akkor tényleg az első sorból nézhetjük a műsort. A Gőzölgő Bár standjánál pedig egy pohár finom, fűszeres forralt bor, vagy sofőrök esetén tea melegítheti át az elgémberedett végtagokat. Élvezzük a lenyűgöző előadást, ne kapkodjunk. Ha pedig olyan érzésünk támad, hogy lemaradunk valamiről, hát nyugtasson a tudat, az Adventi Ünnep a Bazilikánál egészen január 1-jéig mindennap várja a látogatókat!
Szerző: Kalmár Borbála
Fotók: Talabér Géza