A MOZAIK évadban részesei lehetünk a Pannon Filharmonikusok univerzumának
Öt este, öt nézőpont – egy gazdag zenei univerzum most egyetlen bérlettel elérhetővé válik.
A Pannon Filharmonikusok 2026/2027-es öt péntek esti koncertből álló sorozatában a bérletesek ismét többet kapnak, mint egy-egy élménydús koncert. A hangversenyek közeli és távoli perspektívákban mutatnak rá a zeneszerzők által megfogalmazható, apró részletekből építkező zenei univerzum elemeire. Aki bérletesként meghallgatja az öt hangversenyt, mind intellektuális, mind esztétikai, mind pedig érzelmi kalandban részesül.
Bérletet az alábbi képre kattintva lehet vásárolni.

Két hangversenyt a zenekar vezető karmestere, Kesselyák Gergely dirigál. Ez a két koncert Kesselyák szakmai preferenciáiból tár egy-egy pillanatképet a közönség elé más-más nézőpontból: a karmester ismét a szép kortárszene egy gyönyörű darabját mutatja be a közönségnek, beágyazva azt abba a zenei kontextusba, amely megmutatja a helyét és mai érvényességét, míg az általa jegyzett második produkció az operairodalom gyöngyszemeiből válogat.
Szeptember 18-án a bérletnyitó hangversenyen egy időben elnyúló panorámaképet láthatunk az orosz nemzeti zene kezdeteitől egészen napjainkig. Az eredetet felidéző Glinka és a romantika jól ismert szerzője, Rahmanyinov művei mellett olyan unikális darabot is megismerhet a közönség a Panoráma című koncerten, mint az orosz kortárszene megkerülhetetlen alakjának, Alekszej Ribnyikovnak a Csellóversenye. A versenymű autentikus szólistája a Vlagyivosztokban született, mára világkarriert magáénak tudó Alexander Ramm gordonkaművész, akinek játékát a lelkes kritikák Rosztopovicséhoz hasonlítják. A sorozat novemberi koncertjén a széles panorámaképből ráfókuszál az együttes a német operára: a WWW.de címmel meghirdetett koncert nagyágyúi Weber, Wagner és Walkür. Az esten a kiváló énekesek mellett a PFZ klarinét szólamvezetőjét, Laduver Mihályt hallhatjuk szólisztikus szerepben.

A sorozat harmadik és negyedik hangversenyét Varga Gilbert és Bogányi Tibor, a PFZ korábbi vezető karmesterei dirigálják. A két karmester két külön világot idéz a hallgatóság elé, melyből nem csupán őket ismerhetjük meg közelebbről, de a magunk emberi működésére is vethetünk egy pillantást. Míg Varga Gilbert a francia zeneszerzők jellegzetes szűrőjén keresztül érzékelteti a zenei univerzum egy szeletét, addig Bogányi Tibor a fantáziánk által átszínezett és megszépített valóságot tárja elénk. A Francia filter című januári koncerten Varga Gilbert Milhaud, Saint-Saëns, Françaix és Ravel műveinek előadásában lép elénk és a kiváló hegedűművész, Sarang Seohyun Kim érkezik ismét Magyarországra. Bogányi Tibor a márciusi Hangszínezők című hangversenyen Mendelssohn Skót szimfóniája mellett Dejan Lazić zongoraművész partnereként hazai ősbemutatóra készül: a Pannon Filharmonikusok előadásában lesz Magyarországon először hallható a méltán közönségkedvenc Brahms Hegedűverseny zongorára átírt verziója a szerző, Dejan Lazić előadásában.
Az ötödik, Utolsó képkocka című koncert nem csupán a sorozat záróakkordja. A Dvořák és Mahler egy-egy utolsó művét bemutató előadás a saját „életmozaikunk” záró elemének fontosságára is felhívja a figyelmet. A művészeti tartalom dinamikájának teljessé tételéhez karmesterként és szólistaként a PFZ két fiatal, de érett művészt kért fel: Dvořák Csellóversenyét Daniel Müller-Schott adja elő, a karmesteri pulpituson pedig Henri Christofer Aavikkal találkozhat a közönség. A fiatal dirigenstehetség 2025-ben elnyerte a German Conducting Award első díját és a Kurt Masur Közönségdíjat is. Jelenleg a Pärnu City Orchestra vezető karmestere Észtországban.

A PFZ a gyerekeket is várja az univerzumába: a 6-18 éves gyerekek felnőtt kíséretében díjmentesen léphetnek be a zenekar koncertjeire a Mozaik évadban is.
A zenekar a bérletesei számára biztosítja azt, hogy a bérletújítási időszak végéig foglalva tartja a meglévő helyeket, hogy a közönsége tagjai a következő évadban is kedvenc székükből élvezhessék a Pannon Filharmonikusok koncertjeit.
(promóció)
Címlapfotó: Pannon Filharmonikusok