650 millió litert ittak a magyarok tavaly ebből az italból, és ez még mindig nem az igazi

2023. február 06.

Minden egyes magyarra évi 65 liter jut belőle és ez még mindig nem éri covid-járvány előtti szintet.

Nőtt tavaly a magyarországi söripari cégek értékesítése az előző évhez képest, ám még így is elmaradt a 2019. évitől. A hazai termelés 2022-ben a 2021-es szint közelében alakult. A termékek között, az előző évek tendenciáját folytatva, tovább emelkedett a prémium és szuperprémium kategóriájú, illetve az alkoholmentes sörök aránya – mondta el Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója az MTI kérdésére.

A Magyarországon jelen lévő öt legjelentősebb sörgyártó (Borsodi, Carlsberg, Dreher, Heineken, Pécsi Sörfőzde) együttes értékesítése 2022-ben 6 és fél millió hektoliter volt. Ez 1,3 százalékkal több a 2021. évinél, de 3,4 százalékkal elmarad az utolsó pandémia előtti évtől.

„A sörgyártók tavaly keményen küzdöttek az elszálló energia- és alapanyagárakkal, az ebből eredő termelési nehézségekkel. Visszatekintve mégis elmondható: ha nehezen is, de nagyobb visszaesés nélkül zárták az évet” – fogalmazott Kántor Sándor. A hazai termelés tavaly 5,6 millió hektoliter volt. Ez gyakorlatilag megegyezik a 2021. évivel, de 5,9 százalékkal elmaradt a 2019. évitől.

Kántor Sándor kitért arra, hogy a HORECA szektor (szállodák, éttermek, kávéházak) teljesítménye továbbra is a várakozások alatt maradt. Jól mutatják ezt a szektorra jellemző újratölthető kiszerelések alacsony forgalmi adatai. A hordós sör tavalyi 424 ezer hektoliteres értékesítése ugyan egyharmaddal magasabb az előző évinél, de még mindig 25 százalékkal marad el a 2019. évi forgalomtól. A vendéglátásra jellemző újratölthető üveges sör 2022-ben eladott 920 ezer hektoliteres mennyisége csupán a pandémia előtti év 70 százalékát tette ki.

Hasít a prémium sör

Az egyes terméktípusokról szólva a Sörszövetség igazgatója elmondta: a teljes forgalom több mint felét adó középkategória eladása 2022-ben stagnált. Egészen pontosan 3,34 millió hektoliter volt, 8 százalékkal kevesebb a 2019. évinél. A gazdaságos termékek forgalma az öt legnagyobb magyar gyártó eladásaiban tovább esett. Immár csak 8,4 százalékot tesz ki, alig haladta meg a félmillió hektolitert. A prémium és szuperprémium sörök együttes forgalma immár hatodik éve töretlenül nő, 2022-ben elérte a teljes értékesítés közel 30 százalékát.

Folytatódott az ízesített és ízesítetlen alkoholmentes sörök forgalmának növekedése. Arányuk a teljes értékesítésen belül tavaly már meghaladta a 6 százalékot. Mindeközben a csökkentett alkoholtartalmú (2 százalék körüli) ízesített sörtermékek iránti kereslet marginalizálódott, 0,5 százalék alá csökkent.

Kántor Sándor ismertetése szerint e folyamatokat tükrözik az egyes kiskereskedelmi kiszerelések forgalmának változásai. Az egyutas üvegek forgalma 10 százalékkal nőtt, de még mindig csak 3,8 százalék a teljes forgalomban, az aludobozos sör forgalma 1 százalékkal nőtt, míg a PET palackba töltött sörök értékesítése 16 százalékkal csökkent. Az aludobozos sörök részesedése a teljes forgalomban 69 százalék volt.

Címlapfotó: Zino de Groot / Unsplash