Borbár-körkép: szakmai műhely

2023. április 10.

Budapest a 2010-es évek első felében a borbár világától volt hangos. Divat volt borbárba járni és jó ötletnek tűnt borbárt nyitni az egyre csak duzzadó boros közönségnek.

Úttörő borbár, majd szakmai műhely

Ennek a korszaknak a pionírja és velünk élő mérföldköve a kezdetek óta az V. kerületi Balassi Bálint utcában működő Drop Shop Borbár és Borszaküzlet. Hébenstreit Ádám tulajdonos a borbár előtt is a borok nemzetközi világában mozgott. Munkája miatt sokat járt külföldön, és már 2007-ben meg akarta nyitni Budapesten a saját üzletét. A tervek „csak” 2010-re értek be. Mivel klasszikus borbár még akkor sem volt a városban, a nyitástól számított pár héten belül dübörgő telt házzal ment az üzlet.

A fogadtatás egyértelműen bizonyította, hogy már ekkor is óriási igény volt a színvonalas budapesti boros helyekre. A Drop Shop persze mindig is egy kicsit kilógott és kilóg a mai napig is a többi közül. Nagy szortimenttel, körülbelül ezer különböző tétellel (borral és pezsgővel) szolgálnak ki egy viszonylag szűk célcsoportot. „Évszázados klasszikusokkal – borvidékekkel, borászatokkal, borokkal – foglalkozunk, így a borok mögötti kulturális tartalomért, egy képzeletbeli utazásért – időben és térben – is jönnek a vendégek hozzánk” – mondja a tulajdonos, amikor a borbár mögött álló 13 év titkáról kérdezem. És valóban. Bár a választékot a legjobb fine dining éttermek is megirigyelhetnék, a letisztult enteriőr és a hely közvetlensége a kezdő borfogyasztó számára sem teszi ijesztővé és távolságtartóvá a Drop Shopot.

„Analitikák és aromák helyett történeteket mesélünk” – és ez is változatlan a nyitás óta.

Sznobizmustól mentesen

Ádámék úgy mentek be a prémium borok nagyon szűk szegmensébe, hogy közben megtartották annak szerethető, borsznobizmustól mentes arcát. A Drop Shop közönsége nem (csak) művelési módról, hordókról és erjesztésről kap kiselőadást, a szakmailag szintén magasan kvalifikált személyzet minden esetben a palackok mögötti egyedi történeteket meséli el. Sztorikat a borvidékről, az ott élő emberekről gasztronómiáról, a borászról, a terroirról és az évjáratról, így hozzák közelebb a bort a vendéghez, a betérő látogatót pedig így formálják törzsvendéggé.

View this post on Instagram

A post shared by Drop Shop Wine Bar & Store (@drop_shop_finewine)

Ahogy a világ, úgy a borkultúra is nagyot változott a nyitás óta eltelt 13 évben. Bár a Drop Shopnál tudják, hogy a célközönség miatt ők egy speciális buborékban élnek, úgy látják, 2010 óta hatalmasat fejlődött itthon a borkultúra. A vendégeik még mindig nyitottak és érdeklődők az újra. Ugyanakkor már tudják, hogy mit akarnak kóstolni. Tisztában vannak a borvidékek és a klasszikus borok sajátosságaival, és célzottan is keresnek bizonyos tételeket. Ez pedig óriási fejlődés ahhoz képest, ahonnan annak idején elindultak.

A tulajdonos szerint természetes folyamat, hogy a nagy borbárdömping után most mintha egyensúlyi helyzetbe állna vissza az inga, legalábbis, ami a Belvárost illeti. Örül a konkurenciának, de szívesebben látna a külvárosokban jóval több minőségi boros helyet, amely a helyi közösségekről szól. Ezek mindenképp tovább erősítenék és szélesítenék a magyar borközönséget.

A teljes cikk a Vince Magazin márciusi lapszámában jelent meg. Szerző: Sólyom Bence.

Címlapfotó: Louis Hansel/Unsplash