Születőben az 5. csoda: Szepsy István egy újabb furmint kategórián dolgozik
A Vince Díj Borász életműdíj kategóriájának egyik jelöltje Szepsy István tokaji borász. Ennek apropóján indultunk neki a beszélgetésnek, de közben kiderült, hogy immár sokadszor egy forradalmi újításon töri a fejét.
VINCE: Szinte minden létező szakmai elismerést megkapott már, legutóbb idén januárban a Magyar Bor Akadémia életműdíjával tűntették ki. Ezúttal az idén alapított Vince Díj Borász életműdíj kategóriában jelölték a legjobb három közé. Mit jelentenek Ön számára a díjak?
Minden díj egy visszaigazolás, hogy az út, amin járunk, tényleg jó. Mert mi az út: az állandó törekvés a jobbra. Soha nem mondhatjuk azt, hogy elértük a csúcsot, mert tudjuk, nem lehet elérni. Mi nagyjából 17 éve kezdtük az utunkat. Először meg akartuk találni azokat a területeket, azokat a geológiai formációkat, ahol a minőség növelésének nincsen korlátja. Próbáltuk leszűkíteni ezt először dűlőkre, most pedig parcellákra, miközben a szőlészeti és borászati oldalon is folyamatosan keressük a megújulás lehetőségét. Mindig rengeteg döntési lehetőség van és többek között a díjak mutatják meg, hogy adott helyzetben jó irányba léptünk-e tovább.
VINCE: A másik két jelölt Bock József és Jásdi István. Közös Önökben, hogy 1-2 két év eltéréssel már mindnyájan betöltötték a hetvenet, és hogy a hazai borszakma legendáinak számítanak. Miért a rendszerváltáskori negyvenes generáció tudott maradandót alkotni?
Egyszerűen mi voltunk abban a helyzetben. Volt már kellő tapasztalatunk és volt még kellő erőnk. Ehhez jött még, hogy amikor a kommunizmus után szabad alkotókká válhattunk, akkor egyből sürgőssé is vált a dolog, hiszen negyvenesként ahhoz viszont már elég öreg az ember, hogy ha nem vág bele azonnal, akkor esetleg nem marad elég ideje megvalósítani elképzeléseit. Így hát hatalmas lendülettel láttunk munkához.
VINCE: Az említett legendává válás a 2000-es Szepsy Úrágya száraz furminttal kezdődött, ez indította el a száraz tokaji borok forradalmát. Sokan ezt tartják az Ön legnagyobb „találmányának”. Egyetért velük?
Bár a száraz tokaji bort nyilvánvalóan nem én találtam fel, de a terméskorlátozott, dűlőszelektált változatból az első kétségtelenül az én nevemhez fűződik. De én mondtam ki azt is, hogy csak egyféle aszú létezhet, az, ami a történelmi recept alapján készül. Nem a cukortartalom alapján kategorizálunk, annyi az édesség és a beltartalmi érték, amit a valóban hozzáadott hat puttony aszúszem kiad. Szamorodni is több száz éve létezik, de a rendszerváltozás után bennem volt meg először a szándék, hogy csináljunk belőle újra olyan minőséget, ami a sauternes-i és a német Trockenbeerenauslese édes borokat veri. Most pedig a furmintról próbáljuk bebizonyítani, hogy öt stílusban is képes csúcsteljesítményre.
VINCE: Jelenleg száraz bor, szamorodni, aszú és eszencia létezik a furmintból a Szepsy repertoárban. Mi lesz az ötödik?
Teljes érésben, vagy kicsit még inkább „túléredetten”, töppedt szemekkel szüretelt fürtökből készülő, kevés maradékcukrot is tartalmazó furmint bor lesz az ötödik. A szárazboroknál a szőlők általában nem érhetik el a teljes érettséget, kicsit előbb le kell szedni őket. A furmintnak ez nem válik előnyére, mert még túlérésben is megfelelő savakkal tud rendelkezni és akkor alakul ki benne egy elképesztően gazdag íz- és illatvilág. Ezt kell megmutatni a világnak. A töppedés már beindult, de hogy tényleg összejön-e a bor, az október legvégén, november első napjaiban fog kiderülni.
VINCE: Ha már november első napjai: Ön szerint hármuk közül ki veheti majd át az életműdíjat a november 5-6-i a Vince Gálán?
Minden jelölt megérdemli, de azt hiszem, Bock József tette a legtöbbet ezért a díjért. Ő juttatja el a legnagyobb volumenben a bort és így a bor által hordozott üzenetet a közönséghez. Szerintem ez is egy nagyon lényeges szempont.
Szerző: Geri Ádám
Címlapfotó: Dancsecs Ferenc