Siófok után újabb balatoni településen korlátozták az alkoholfogyasztást a nyári szezonra
A szabályok megszegése esetén hatósági intézkedésre, és szankció alkalmazására kerülhet sor.
Balatonlellén 2026. június 1-jétől szigorúbb szabályok vonatkoznak a közterületi alkoholfogyasztásra – olvasható a drive.hu oldalon. Mint írják, a város önkormányzatának 9/2026. számú rendelete a nyári idegenforgalmi időszakban is a közrend, illetve a közbiztonság megőrzését célozza. A rendelkezés értelmében a település számos közterületén tilos szeszes italt fogyasztani. A korlátozás kiterjed az utcákra, terekre, parkokra, sétányokra, a játszóterek környezetére, valamint Balatonlelle más közterületeire is.
A szabályozás ugyanakkor nem értelmezhető teljes alkoholtilalomként. A vendéglátóhelyek belső tereiben továbbra is lehet ilyen italt fogyasztani, ahogy az engedéllyel működő teraszokon is. A rendelet a hivatalosan kijelölt rendezvényterületeken sem tiltja a fogyasztást. A kivételek közé tartoznak továbbá a vásárok és fesztiválok helyszínei, a közforgalmú strandok kijelölt részei, valamint a Rendezvénytér területe is. Ezeken a pontokon tehát a szabályoknak megfelelően továbbra is lehet alkoholt inni.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság külön is felhívta a figyelmet az új előírásokra. A rendőrség szerint a rendelet betartása segíthet abban, hogy Balatonlelle a nyári hónapokban is biztonságos és nyugodt környezet maradjon a helyiek, valamint az ott pihenők számára.
Balatonlelle nem az első balatoni település, amely ilyen korlátozást vezetett be. Siófokon már 2020 óta alkoholstop van érvényben a közterületeken. Korábban pedig a vince.hu is megírta, hogy a magyarok egy kedvelt ázsiai nyaralóhelyén is hasonló intézkedések léptek életbe.
Címlapfotó: Sindy Süßengut / Unsplash