6 élelmiszer, amit mindannyian rosszul tárolunk és ez komoly bajokhoz vezethet
Súlyos egészségügyi következményei is lehetnek, ha nem megfelelően tároljuk az ételeket, élelmiszereket.
Nyilvánvalóan a legkényelmesebb közvetlenül az ajtónál, a hűtő polcainak elején tárolni az élelmiszereket. Így nem kell „ösvényt” vágni a hűtőben a már bent lévő ételek között, hogy hátrébb tudjuk pakolni őket. Ez azonban okozhat problémákat. A hűtő ajtajánál lévő élelmiszerek könnyen megromolhatnak, hiszen nyitogatásánál meleg levegő árad feléjük. Márpedig az ingadozó hőmérséklet hatására nagyobb eséllyel szaporodnak el a baktériumok.
A hütő eleje tökéletes a kevésbé romlandó ételeknek (dobozos üdítők, ásványvíz, savanyúságok), ám vannak élelmiszerek, amiknek nem ez a megfelelő hely – figyelmeztet a Magyar Mezőgazdaság cikke.
Tej
A tejet a hűtőszekrény hátsó felében érdemes tárolni, az ugyanis a leghidegebb része. Sose felejtsük el jól lezárni a tejes dobozt!
Hús
Alapszabály, hogy a húsnak a hűtő alsó polcán a helye. Nem csak a romlékonyság miatt, hanem azért is, mert így elkerülhetjük, hogy a leve rácsöppenjen valamelyik másik élelmiszerre, és keresztszennyeződést okozzon. A legjobb, ha külön hűtőrekeszben, jól zárható dobozban tároljuk a hústermékeket.
Tojás
Annak ellenére, hogy néhány hűtőszekrény ajtajánál külön kialakítottak tartót, a tojás nem oda való. A tojáshéj porózus, így könnyen átveszi a hűtőben lévő szagokat, nedvességet. Ezért a tojásokat dobozban, a belső polcok egyikén kell tárolni.
Joghurt
Bár adná magát, a szakemberek szerint mégse tároljunk joghurtot a hűtő ajtajánál. Helyette kerülhet oda például lekvár, mustár.
Zöldség, gyümölcs
Nem véletlenül vannak ott a zöldséges rekeszek a hűtő aljában! Számukra ott a legideálisabb a páratartalom.
Bor
Ha már fel van bontva, fontos, hogy állandó hőmérsékleten tároljuk. Így lassítható az oxidáció, és a bor hosszabb ideig megőrzi minőségét. Fajtája válogatja, melyiket milyen hőmérsékleten kell tárolni, fogyasztani, erről korábban már külön cikket írtunk, ami IDE KATTINTVA olvasható el.
Címlapfotó: nrd / Unsplash