Lila élelmiszerek: jobb, ha ezt tudjuk, mielőtt esszük őket
Meglepő eredményre jutottak kutatásaik során egy finn egyetem kutatói.
A lila hagyma, a lila káposzta, a lila sárgarépa, vagy éppen a lila édesburgonya nem csak szemünknek kedves a színe miatt. A lila szín további jó „belső” tulajdonságokat is hordoz magában. Számos kutatás kimutatta már, hogy az említett zöldségek mindegyike magas antioxidáns tartalommal bír. Ez nem túl nagy meglepetés, hiszen a lila (és kék szín) alapját képező antocián maga egy erős antioxidáns. Az (egyébként a vörösborban is nagy mennyiségben megtalálható) antioxidánsok nélkülözhetetlenek számunkra, jótékony hatással vannak a szervezetre. Általánosságban elmondható, hogy az antioxidánsokban gazdag étrend számos betegség kialakulásának kockázatát csökkenti, beleértve a szív- és érrendszeri betegségeket és bizonyos rákfajtákat is.
A lila élelmiszereknek azonban rendelkeznek egy kevésbé ismert jó tulajdonsággal is – hívja fel a figyelmet minapi cikkében a Hello Vidék. Az EatingWell magazin cikkére hivatkozva írnak egy 2023-ban publikált tanulmányról, amit a Turku Egyetemen készítettek. A finn Turku Egyetem élelmiszertudományi részlegének kutatói áttekintették az antociánokkal kapcsolatos korábbi tanulmányok eredményeit, és rájöttek, hogy azok szerepet játszanak a 2-es típusú cukorbetegség kockázatának csökkentésében is.
Végezetül álljon itt azon zöldségek listája, amikben a jótékony antocián a legnagyobb mennyiségben van jelen:
- lila burgonya
- lila édesburgonyaú
- lila retek
- lila répa
- lila káposzta
- lila hagyma
Címlapfotó: dimitri.photography / Unsplash