Magyarországon terem a világ egyik legritkább gyümölcse!
Lédús, édes húsa miatt mindenképpen alapvetően nyersen érdemes fogyasztani, bár kiváló lekvár is készíthető belőle.
Az eredetileg, Dél-Amerikában, azon belül Suriname-ban, Guyanában, Uruguayban vagy Brazíliában őshonos pitanga, más néven surinam cseresznye egy rendkívül édes gyümölcs. A több lista szerint is a világ egyik legritkábbjának számító gyümölcs egy olyan növény termése, ami a megfelelő körülmények között kisebb fává is felcseperedhet. Habár alapvetően nem igényel túl sok gondozást, szereti a meleg időjárást, így tavasztól őszig napfényes helyen, a szabad ég alatt is tartható. Az örökzöld trópusi növény virágzási ideje alatt fényes és illatos hajtásokat növeszt.
Maga a gyümölcs nagyon apró, mindössze 2-4 cm átmérőjű. Külsőre leginkább egy pici, piros színű tökre hasonlít, amit a 7-8 függőleges bordázatának köszönheti. Ahogy fejlődik, a zöldből narancssárgává változik, érett formájában pedig pirosas, sötétbarnás árnyalatot vesz fel.
Hogyan fogyasszuk?
A lédús gyümölcsben a már említett édesség mellett pikáns-savanykás ízvilág is megjelenik. Utóbbit a benne található 3-4 darab magnak köszönheti, így azt a fogyasztás előtt érdemes eltávolítani. Ha nem nyersen fogyasztják a pitangát, akkor általában süteményekhez, pudinghoz kínálják. Cukorral megszórva lekvárt vagy zselét főzhetünk belőle, ám érdekes módon savanyúságként is rendkívül népszerű: ecettel gazdagítva enyhén édeskés aroma jön létre.
A pitanga rendkívül egészséges, sok C-, és A-vitamint tartalmaz, mindemellett antioxidánsokban gazdag. Dél-Amerikában a népi gyógyászatban gyulladáscsökkentő hatása miatt a gyomorbántalmaknál vetik be. Emellett gombaölő hatású, ráadásul a benne található karotinoidoknak (természetes pigmentek) köszönhetően segíthet a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a rák kialakulásának megelőzésében is.
Tűrőképessége miatt hazánkban is szépen eléldegél. Hűvösebb időben a téli kertben, a melegebb évszakokban pedig a kertbe kirakva érdemes gondozni. A legtöbb hazai kertészetben könnyedén beszerezhetjük a növény magjait, vagy akár magát a növénykezdeményt is.
Szerző: Csáka Eszter
Címlapfotó: Gabriel Sepúlveda / Unsplash