A franciak sózzák, azt osztrákok nem, a magyarok évente másfél kilót esznek belőle
Izgalmas adalékok egy népszerű élelmiszer történetéből.
Míg Ausztriában és Németország déli részén többnyire a sótlan vajat részesítik előnyben, Franciaországban, Nagy-Britanniában és Skandináviában a sós vaj számít megszokottnak. Ezek az ízlésbeli különbségek nem a semmiből jöttek, többnyire történelmi okokra vezethetők vissza – olvasható a német nyelvű Falstaff oldalon.
A cikk emlékeztet rá, a hűtőszekrények megjelenése előtt sót használtak arra, hogy a vajat hosszabb ideig eltarthatóvá tegyék. A sós vaj ezért különösen azokon a vidékeken honosodott meg, ahol jelentős volt a tejipar és a vajkereskedelem. Ezzel szemben a német nyelvterületen a sótlan vajat hosszú ideig különösen kiváló minőségűnek tartották. A délebbi régiókban a sótlan vajat csemegének tekintették, míg a sós vajat a hosszan tárolható, kommerszebb árukkal azonosították.
A sóadó formálta a vajkultúrát
Franciaországban a sónak különleges szerep jutott. A középkorban bevezetett sóadó, a „gabelle” miatt ez a tartósítószer sok régióban méregdrágává vált. Bretagne azonban mentesült ezen adó alól, ráadásul saját sóforrásokkal is rendelkezett. Emiatt a sós vaj ott különösen elterjedt maradt. A breton „Beurre demi-sel” (enyhén sós vaj) a mai napig regionális különlegességnek számít. Nemcsak kenyérre kenve fogyasztják, hanem palacsintákhoz (crêpes), süteményekhez és sós karamellhez is használják.
A modern hűtéstechnika elterjedésével a só mint tartósítószer elveszítette a jelentőségét. A regionális ízlésbeli preferenciák azonban mindmáig fennmaradtak.
Hazánkban a sótlan változat az elterjedtebb, bár mindkettő jelen van a boltokban. A magyarok évente fejenként összesen 1,5 kilót fogyasztanak belőlük.
Címlapfotó: Frederick Medina / Unsplash
