Régen szinte vallásosan ették, ma újra népszerűbb, mint valaha, mi az?

Az 1930-as években abszurd gasztronómiai vallásnak tekintették és mozgalom indult a visszaszorítására. Végül az íze győzött.

Mi legyen a vacsora? E kérdést hetente többször tesszük fel és tanácstalanságunkban a legegyszerűbb az olasz konyhához nyúlni. Egyszerű, minden szezonhoz alkalmazkodó alapanyag kínálat, csábító tésztaformák. Elegendő csupán néhány hozzávaló, mégis változatos étkezéseket lehet varázsolni estéről estére az asztalra. Bár divat üldözni a glutént, a kovászreneszánsznak köszönhetően a népszerűtlenségi indexe csökkenni látszik, a tészták pedig verhetetlenek, ha gyors vacsoráról van szó. Még az is, aki nem tud olaszul, tisztában van vele, hogy a tészta az olasz nyelvben pasta. Elképzelhetetlennek tűnik tehát, hogy a talján konyha tészta nélkül létezzen. Pedig, mint az az atlasobscura.com történeti áttekintéséből kiderül, nem volt ez mindig így. És nem is kell 100 évnél messzebb visszamenni az időben.

Abszurd olasz nemzeti vallás

A La Cucina Italiana máig népszerű olasz gasztromagazin. Az 1930-as lapszámban egy bizonyos Marinetti itt jelentette meg a Futurisa főzőtudomány manifesztumát. Ebben a tésztaevést egy abszurd olasz gasztronómiai vallásnak kiáltotta ki, és felszólította a nép egyszerű gyermekeit, hogy ezentúl mellőzzék mindennapjaikból. Az esszé egyike volt a 20. század elején népszerű fasiszta kiáltványoknak, amik az eddigi értékeket semmissé szerették volna kiáltani. Marinetti 1909-ben alapította meg a futurista mozgalmat, és Olaszország tradícióit nevezte meg az ország hanyatlásának fő alapköveiként. A futuristák felkarolták a technológiát, a háborút és a férfiasságot dicsőítették, miközben megvetették a múzeumokat, a könyvtárakat és sok más, régóta őrzött olasz kincset – köztük a tésztát.

„A tészta nem tesz jót az olaszoknak” – írta Marinetti kiáltványában, idézve egy „nagyon intelligens nápolyi professzort”. Utóbbi szerint a tészta rendellenességeket okoz a hasnyálmirigyben és a májban, ami „lustasághoz, pesszimizmushoz, nosztalgikus tétlenséghez és semlegességhez” vezet. Most a kedves olvasó talán magában mosolyog, pedig Marinetti nem volt egyedül akkoriban a gondolataival, sőt. Számos értelmiségi csatlakozott a manifesztumhoz, Genovában pedig megalakult a PIPA, ami egy tésztaellenes érdekvédelmi csoport volt.

Minden jó, ha a vége jó: szárnyal az olasz tészta

Marinetti tésztaellenes kampányának lehetett egy másik ihletője is. Benito Mussolini miniszterelnök és fasiszta diktátor szintén éppen azon fáradozott, hogy meggyőzze az olaszokat, hogy hagyják el a tésztát a rizs javára. Le akarta szoktatni Olaszországot a külföldi búzaimportról, miután az egyre nehézkesebbé vált a nemzetközi szankciók és a szenvedő hazai gazdaság közepette. A rizs jól termett Észak-Olaszországban, ezért Mussolini ingyenes rizsmintákat küldött az egész országba, és rizspárti propagandával bombázta az olaszokat.

A La Cucina Italiana 1931-ben szószversenyt hirdetett, ahol a zsűriben foglalt helyet maga Marinetti is. Azt talán mondani sem szükséges, hogy a nevezett szószokat nem volt hajlandó tésztával megkóstolni, hanem köretnek rizst követelt. Bár a verseny több ezer nevezőt vonzott, Marinetti és a többi zsűritag előre látható győztest választott: Amedeo Pettinit, aki egykori királyi séfként, vezető ételkritikusként és a La Cucina szerkesztőjeként dolgozott. Pettini egy paradicsomból, szardellából, párolt articsókából, sonkából és apróra vágott pisztáciából álló mártást mutatott be, amit némileg meglepő módon „Marinetti-mártásnak” nevezett el. Ma ez fricskának tűnhet, de akkoriban divat volt Olaszországban híres emberek után elnevezni az ételeket.

Mussolini és Marinetti is meghalt a 40-es években, a háború végeztével pedig fellendült az olasz gazdaság. A tésztaevés ezután jobban szárnyalt, mint addig valaha.

Szerző: Kalmár Borbála
Címlapfotó: Eiliv Aceron/Unsplash