Ezt az egyet sose csináljuk este 9 után, ha sokáig egészségesek akarunk maradni!
100 ezer főn elvégzett kutatás jutott a korábban amúgy már sejtett eredményre.
Valószínűleg már mindannyian hallottunk néhány indokot, ami miatt nem érdemes közvetlenül lefekvés előtt nassolni. A reflux nagyobb kockázata, a rossz alvásminőség és az egészséges testsúly fenntartásával kapcsolatos kihívások mind-mind idetartoznak. Egy nemrég publikált tanulmány viszont ennél sokkal komolyabb egészségügyi kockázatokat is felfedezett.
A Nature Communications című szaklapban megjelent tanulmány megállapította, hogy a vacsora este 9 utáni elfogyasztása komolyabb szív- és érrendszeri problémákkal hozható összefüggésbe. A tanulmány, amely 103 389 résztvevő egészségi állapotát és étkezési szokásait vizsgálta, megállapította: azoknál, akik az első étkezést reggel 9, az utolsó étkezést pedig este 9 óra után ejtették meg, nagyobb eséllyel fordultak elő szív- és érrendszeri problémák, köztük a szívroham és az agyvérzés. Ez az összefüggés a vizsgálatban részt vevő nők körében volt a legegyértelműbb.
A tudósok szerint a vacsora elfogyasztása általánosságban 17 és 19 óra között ajánlott. Ahogy a tanulmányt szemléző Daily Meal is kiemeli, a kora esti étkezéssel megelőzhetjük az álmatlan éjszakákat és az emésztési zavarokat, ráadásul a szívünk egészségének is kedvezhetünk.
A friss tanulmány szerint egyébként a vacsora időpontja mellett az is kifejezetten fontos, hogy mikor reggelizünk. Ha a nap első étkezését 8:30 előtt elfogyasztjuk, azzal csökkenthetjük a 2-es típusú cukorbetegség és a magas koleszterinszint kialakulásának kockázatát.
Címlapfotó: Agê Barros / Unsplash