Magasan a legjobb: télen síparadicsom, nyáron hűsítő felfrissülés

2024. június 12.

Pagoda a befagyott alpesi tó partján, amelynek vizében akár januárban is úszhatunk egyet? A Hotel Hochschober a természeti szépségek, a kulturális sokszínűség és a meghökkentő újítások harmóniáját kínálja vendégeinek.

Nem hiszek a szememnek, amikor autómmal felérek a népszerű síelőhely központjába és megpillantom a Turracher See partján, 1763 méterrel a tengerszint felett elhelyezkedő Hotel Hochschober épületegyüttesét. A tó felett egy kis területen gomolyog a pára. Az összképet egy négyemeletes, egyértelműen a kínai építészetből ismert stílusjegyeket magán viselő torony uralja, ami több mint meglepő az alpesi tájban.

Kis szállodatörténet

1929-ben a Leeb család első generációja egy kisebb fogadót létesített az ausztriai Turrachon, „Gasthof Hochschober” néven. A mesés természeti tájban egy kellemes hangulatú és jó közérzetet biztosító vendéglátóhelyet szerettek volna teremteni.  A második generációs családtagok a világkörüli utazásaik során megismert népek kultúrájából magukkal hozott élményeket építették be a szállodába. Így készült el 1998-ban az akkor még egyedülálló Hammam törökfürdő, majd 2005-ben az Alpok egyetlen, autentikus kínai építménye, a Kína-torony. Építésénél keleti, illetve távol-keleti szakértőket vontak be.

épület a tó partján, előtte fű, mögötte hegy
Fotó: Hotel Hochschober

A szállodát jelenleg vezető harmadik generáció, a Leeb és a Klein család a régió idilli szépségét a modern kor előremutató újításaival ötvözve a „hagyomány és innováció” szellemében fejleszti a szállodát a tökéletes vendégélményért. A szálloda nevéből képzett „hochschobern” igét hiába is keressük a szótárban. A szójáték magában foglalja mindazokat az élvezeteket, amelyeket a Hochschoberben eltöltött napok alatt átélhetünk. Az időn és téren, régiókon és kultúrákon átívelő utazást, vagy akár csak az édes semmittevést a pihenést és megújulást ígérő környezetben.

Kultúrák élményközpontú találkozása

A Hotel Hochschober különlegességét nemcsak kivételes elhelyezkedése adja, hanem a kultúrák találkozása, azok ötvözése, a tökéletes pihenést és feltöltődést biztosító élmények sokasága is.  A Legjobb Alpesi Wellness Szálloda címmel kitüntetett négycsillagos Hotel Hochschoberben az északi, a mediterrán, a keleti és a távol-keleti civilizációk testet-lelket kényeztető és stimuláló rítusai minden érzékünkre hatnak. A szálloda 5000 négyzetméteres Kristall spa- és wellnessrészlegében számos kikapcsolódási lehetőség várja az ide látogatókat. Fedett, beltéri uszoda, illatkamrák, gyermekmedence, és egész évben élvezhető, meleg vizű pezsgőfürdők kényeztetik a vendégeket, a legkisebbektől az idősebbekig. Térítés ellenében természetesen számos arc- és testkezelés is igénybe vehető.

A keleti élményvilág részeként az Alpok egyetlen autentikus keleti fürdőházát, a török fürdők ihlette Hammamot fedezhetik fel a feszültségoldásra, relaxációra és pihentető megújulásra vágyakozók. A halk zenét, az illatok és fények játékát, no meg a víz meleg simogatást élvezve könnyű elfeledkezni az idő múlásáról és a külvilág nyüzsgéséről.

Az északi hagyományokat idéző szaunavilágban a hideg-meleg játéka pezsdíti fel a testet. A változatos szaunaszeánszok- és felöntések, a különböző hőmérsékletű és jellegű szaunák között biztosan megtaláljuk a kedvencünket. Figyelem! A 14 év felettieket váró szaunákban a fürdőruha viselése nem megengedett. A meztelenség ugyanakkor még a szégyenlősebbek számára is csak az első pár percben feszélyező, utána már természetesnek, mi több, felszabadítóan hat!

Ünnepi pezsgők a tó mélyén

A 12 méter mélységű Grünsee (a „zöld tó”) különleges kincset rejtett. 2021 októberétől fél éven át 486 palack pezsgő pihent a mélyén, egy széfbe zárva. Az ötletgazda a burgenlandi A-Nobis pezsgőpincészet volt, amely a Hotel Hochschober saját pezsgőit készíti. A Julia névre keresztelt pezsgőt a szálloda tulajdonosainak leányáról nevezték el. A sárgamuskotályból készült, 2019-ben palackozott pezsgők 2029-ben, a Hochschober 100. születésnapján kerülnek majd felbontásra.

A szálloda kihagyhatatlan különlegessége a 25 méteres „tó a tóban”. Ez nem más, mint magában a Turracher See-ben kialakított természetes medence, amelyet három méter mélységig acél pontonok határolnak. Alja viszont nincs, így a tó vize szabadon áramlik a medencébe. Felmerül a kérdés, hogy télen, amikor a tavat vastag jégpáncél borítja és a hőmérő a mínuszos tartományban mozog, miként lehetséges, hogy önfeledten úszkáló embereket látunk? Nos, a pontonok fűtőelemeket rejtenek. Ezek a vizet oldalirányból melegítik. A meleg víz a felszín irányába törekszik, így a felső réteg hőmérséklete még a leghidegebb napokon is meghaladja a 20 fokot. Télen egyedülálló élmény a hóval borított kulisszák között úszni; a melegebb hónapokban pedig fűtésre sincs szükség. A tóparti fekvést kihasználva a nyári (strand)szezonban számos, a vízi sportok élvezetét biztosító eszköz – SUP, vízibicikli, kajakok, csónakok – is elérhető a vendégek számára.

vízben emberek
Fotó: Hotel Hochschober

A távol-keleti „utazás” csúcspontja a tó partján, a hegyek ölelésében magasodó, a pagodákat idéző négyemeletes Kína-torony. A kínai építész tervei alapján és távol-keleti építőmunkások bevonásával 2005-ben elkészült toronyba belépve egy lenyűgöző atmoszférájú mikrokozmoszba kerülünk. Itt minden az elmélyülésről és a spiritualitásról szól. Jóga-szeánszok, távol-keleti masszázsok, teaház és teaszertartások repítenek el minket egy távoli, ismeretlen-ismerős világba anélkül, hogy elhagynánk a Hochschober-komplexumot.

kivilágított épület a sötétben, előtte medence
Fotó: Hotel Hochschober

Kulináris élvezetek

Hozzáértők szerint egy étterem színvonalát két egyszerű elemen keresztül lehet lemérni: a kenyér és a narancslé minőségén. Nos, a Hochschober mindkettőben remekel. A reggeli péksütemény-választék még az igen erős osztrák mezőnyben is meggyőző, és teljesen természetes, hogy gluténmentes opció is van. A narancslevet tökéletesen érett friss narancsból magunk facsarhatjuk, így garantáltan 100%-os vitaminbombával kezdhetjük a napot. A reggeli, és a vacsora előétel-kínálata önkiszolgáló jelleggel, büférendszerben működik. Az ebéd levest és kétféle főételt tartalmaz, a vacsora fő fogásait pedig asztalszervízzel tálalják.

színes étel tányéron
Fotó: Hotel Hochschober

Mondanom sem kell, hogy a magas minőségű, a helyi termelők által készített sonka- és szalámifélék és változatos krémek és kencék nem hiányoznak a zavarbaejtően bőséges napindító és esti kínálatból. Ugyanígy a friss (bio) gyümölcsök, zöldségek, saláták, vegetáriánus és vegán falatok, valamint a változatos meleg tojásételek sem. A sajtok szerelmesei úgy érezhetik, hogy egyenesen a mennyországba csöppentek. Az ismert és kevésbé ismert versenyzőket felvonultató nemzetközi választék egyszerűen lenyűgöző. Nekem három nap alatt sem sikerült mindet végigkóstolnom, pedig higgyék el, nagyon igyekeztem! Hasonlóan impozáns a szálas teák, teakeverékek kínálata is – nem csupán mennyiségi, de minőségi szempontból is kifogástalan a felhozatal.

A borlapon – dicséretes módon ­- az osztrák tételek vannak túlsúlyban, számos kiváló helyi pince boraiból válogathatunk akár poharazva is, de a nemzetközi klasszikusok is helyet kaptak. Érdeklődés esetén az étterem melletti kóstolóteremben akár már két fő részére is szerveznek borkóstolót. Idén júniustól pedig előzetes bejelentés alapján az időszakos böjtölés (intermittent fasting) szerint táplálkozók igényeinek megfelelően 16:8-as ütemben is biztosítani tudják az étkezéseket, reggel 10 és este 18 óra között.

Egész évben népszerű

Nem csoda, hogy a szálloda a síszezonon kívül is népszerű, és az év összes hónapjában szinte teltházas kihasználtsággal működik. A magaslati levegő kristálytiszta és pollenmentes. Ez remek hír a hozzám hasonlóan allergiával küszködőknek. A szobákban nincs légkondicionáló, hiszen a tengerszint feletti magasságnak köszönhetően a legmelegebb nyári napok is kellemes hőmérsékletűek, az éjszakák pedig üdítően hűvösek. A természet szépsége és változatossága minden évszakban kirándulásra csábít. A cirbolyafák között kanyargó túrautak frissítő erdei sétákra hívnak, az elképesztő panorámájú, 1,6 kilométer hosszúságú, hajmeresztő kanyarokkal tarkított Nocky Flitzer nyári bobpályán való (szinte) féktelen száguldás bizsergető adrenalinfröccsöt garantál. A meredek lejtők a bringások állóképességét teszik próbára. A környező, gyalogosan is megközelíthető tavak látványa szemet gyönyörködtető.  Az álomszép táj, a jó hegyi levegő, az aktív pihenés és a felhőtlen kikapcsolódás lehetősége, no meg a Hotel Hochschober gazdag szolgáltatási palettája és segítőkész személyzete minden generáció számára ideális körülményeket biztosít egy hosszabb szabadság eltöltéséhez is.

Szerző: Vancsik Ivett
Címlapfotó: