5 budapesti brunch hely, ahol biztosan jól indul a napunk
Zabkásától a szendvicseken át a komplett angol reggeliig minden megtalálható a listán szereplő budapesti brunch helyek kínálatában.
A brunch neve az angol breakfast (reggeli) és lunch (ebéd) szavak összevonásával született meg. Pontosan ezt is jelenti: étkezés, ami egy kiadós reggelinek és egy laza ebédnek egyaránt megfelel. A későn kelőknek valódi egérút, hiszen a klasszikus vendéglátóhelyek 10-11 óra után általában már nem szolgálnak fel reggelit, ám a bruncholós éttermeknél sokszor még ebédidőben is lehet rántottát vagy zabkását kérni. Összegyűjtöttünk 5 budapesti brunch helyet, ahova egyedül vagy barátainkkal is beülhetünk egy késői reggelire.
Brunch Bistro Budapest (1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 19/b.)
A belváros szívében, a Deák Ferenc térhez közel található Brunch Bistro Budapestben az édes és a sós reggeliket kedvelő vendégek is jót tudnak enni. A tojásos ételek széles választéka fogadja a reggelizőket. A klasszikus Eggs Benedict, a magyaros rántotta vagy éppen a Ham & Eggs is megtalálható a kínálatban. Az édesszájúak francia pirítósból, palacsintákból és zabkásából válogathatnak, de aki egy könnyed szendvicset választana, annak is vannak lehetőségei. Az étterem napközben se zár be, ebédelni is tudunk. Ez a hely egyébként egy hálózat része, így például a Fővám téren és az Operánál is beülhetünk egyik társegységükbe.
Bartók – reggel.délben.este (1114 Budapest, Bartók Béla út 9.)
A 11. kerület egyik kedvelt reggelizőhelyén, a Bartók – reggel.délben.estében kiadós reggeli várja az éhes vendégeket. Többféle omlett, Eggs Benedict, bagelek sora, bundás kenyér és granola is rendelhető. Ez a vendéglátóhely sem korlátozódik a reggelire. A folyamatosan változó ebédmenüket is kipróbálhatjuk, este pedig az a’la carte fogásokból válogathatunk. Vacsorára olyan magyaros ételeket is ehetünk, mint a rakott krumpli vagy a kapros tökfőzelék, de pisztrángot, kecskesajtot és rizottót is kérhetünk.
Fågel by Artizán (1054 Budapest, Hold utca 3.)
Az édes ételek szerelmeseinek (is) nyitotta meg Hold utcai üzletét Fekete Gergő, az Artizán pékség tulajdonosa. A Fågel szó svédül azt jelenti: madár. Az elnevezés utal az ételekre is: a helyen többféle gabonából, magvakból készült fogást ehetünk. Az ilyen „kásás” ételek teszik egyedivé ezt a reggelizőt. Bár sok gyümölcsös, kompótos édes fogást kínálnak, a sós ízeket preferáló vendégek sem maradnak hoppon. Ők tojásos, szalonnás és zöldséges ételekből válogathatnak. Ételérzékenyek is bátran jöhetnek, a legtöbb termék cukor- és gluténmentes.
Cirkusz Café (1074 Budapest, Dob utca 25.)
A tematikus vendéglátóhelyen a reggeli mellett speciality kávét is kínálnak, ennek Bagira a neve. A világos pörkölésű, enyhén savanykás újhullámos kávét olyan ételek mellett fogyaszthatjuk el, mint az angol reggeli, a Mexikót megidéző avokádós, guacamolés fogások, vagy éppen a különböző zabkásák és palacsinták. A Cirkusz Cafét a TripAdvisoron is a világ egyik legjobb brunch helyének választották. Az ételeket Csoboth Bence főszakácsnak (és a csapatának), a kávéélményt pedig a 2018-as Magyar Barista Bajnokság győztesének (és csapatának), Török Ádámnak köszönhetjük.
Cosy Café (1067 Budapest, Szondi utca 11.)
A belvárosi Cosy Café egész nap kínál reggelinek is beillő fogásokat. Különböző bundáskenyerekből, vegetáriánus és húsos fogásokból, chia pudingból vagy éppen süteményekből válogathatnak a betérők. Közepes pörkölésű kávéikat klasszikus formában és alternatív módon (például dirty chai latte, ír kávé) is megkóstolhatjuk, de smoothie-kkal vagy koktélokkal is feldobhatjuk a nap kezdetét.
Címlapfotó: Rachel Park / Unsplash