Ezt látni kell: egyedülálló gasztro-vidámpark nyílt
Egy év alatt 1,5 millió látogatót vár a vidámpark tulajdonosa. Ígérete szerint a parkban tényleg minden az evésről és ivásról fog szólni.
Bolognára gyakran Olaszország gasztronómiai fővárosaként hivatkoznak. Rengetegen látogatnak el a városba, hogy megkóstolják az itt készített ételkülönlegességeket. Bologna adott otthon az egyedülálló „gasztro-vidámparknak“, a FICO Eataly Worldnek, amit még 2017-ben álmodott meg az olasz üzletember, Oscar Farinetti. Habár az első évben 2,8 millióan látogatták, az évről évre egyre csökkenő népszerűsége miatt a vidámpark 2024 februárjában végleg bezárta kapuit.
Farinetti elkeseredés helyett 15 millió eurót (nagyjából 6 milliárd forintot) invesztált a park tematikájának újragondolásába. Így jött létre a az öt focipályányi területen elterülő Grand Tour Italia, ami ugyan teljesen más koncepcióra épül, a fókusz azonban nem változott: továbbra is az ételé a főszerep. A tulajdonos a 2024 szeptemberi újranyitást követő évben 1,5 millió látogatóra és 30 millió eurós bevételre számít.
A park nevét jelző „Grand Tour“ kifejezést eredetileg Johann Wolfgang von Goethe Utazás Itáliában című klasszikus könyve inspirálta. A német író leírja 1786 szeptembere és 1788 májusa között tartózkodott taljánföldön, elmondása szerint nagy hatással volt rá ez a szűk két év.
Gasztro-vidámpark 23 állomással
A park Olaszország 23 régiójának egyedülálló ételeit és borait sorakoztatja fel. Sokan talán nem tudják, ám az olasz konyha valóban ennyire sokszínű. Minden régióban más hagyományok, fűszerezések szerint készülnek az ételek. Az alapanyagok, receptek és borok, de még a tészták is a különböző térségek történelmi és kulturális öröksége alapján változnak. A Grand Tour Italia koncepcióját is ez a változatosság inspirálta: a látogatók megismerkedhetnek az ország különböző történelmi, építészeti, kulturális és népi hagyományaival, valamint ételeivel.
A park mindegyik „állomásán” tipikus olasz éttermek (osteria) találhatók, amikben hagyományos ételeket, borokat szolgálnak fel. A szomszédban mindenhol piacok üzemelnek, ott az adott térségben termett borokat és alapanyagok lehet megvásárolni. A kialakítás során kiemelt hangsúlyt kapott a fenntarthatóság, így a termékek organikus forrásból származnak.
A családbarát tematikus parkban könyvesbolt, hagyományos vidámpark, kültéri kalandpark is található, de olyan változatos programokra is regisztrálhatunk, mint bor- és ételkóstoló vagy főzőtanfolyam.
„A Grand Tour Italia több, mint egyszerű turisztikai célpont. Sokkal inkább tisztelgés az ország kulturális gazdagsága és sokszínűsége előtt, így arra invitáljuk az ide látogatókat, hogy felfedezhessék, megkóstolhassák és megtapasztalhassák Olaszországot, a teljes pompájában“ – olvasható Oscar Farinetti közleményében.
A park csütörtöktől vasárnapig, 11 és 23 óra között tart nyitva. Bolognától autóval és tömegközlekedéssel nagyjából fél óra alatt közelíthető meg.
Szerző: Csáka Eszter
Címlapfotó: Spencer Davis / Unsplash