Cél egyáltalán, hogy meghódítsuk a világot? – interjú Mátyási Rolanddal

A marketinges felsővezetőből lett borbár-tulajdonos beszélt a náluk is tetten érhető újabb és újabb boros trendekről, valamint arról, mit tart a magyar borágazat legnagyobb erényének.

VINCE: 2015-ben felsővezetőként egy amerikai nagyvállalat ázsiai marketingjét vitted 16 országban. 2019-ben nyarán megnyitottad a Ménesi borbárt. Fizikailag és szakmailag is nagy utat jártál be szűk 4 év alatt. Mi történt közben?

MÁTYÁSI ROLAND: Feleségemmel régóta szeretjük a bort. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy vacsora közben megbontottunk egy-egy palackkal. A kérdésben említett felsővezetői időszak során másfél évet Ausztráliában éltünk, ott is az egyik vezető borvidéken, Barossa-völgyben. Az ottani munkahelyem ügyvezetője az első héten elvitt egy borvásárra. Ott alaposan elkezdtem ismerkedni az ausztrál borokkal, egyben szerelemmé is vált a bor. 2015 decemberében költöztünk haza Magyarországra. Karácsony előtt elmentünk az egyik hipermarketbe, hogy feltöltsük az itthoni készleteket. Ahogy álltam a bortól roskadozó hosszú polcok előtt, rájöttem, hogy semmit nem tudok a magyar borokról. A nagy pincészetek neveit ismertem, de azon túl ötletem se volt, mi alapján válasszak. Ráadásul úgy sejtettem, pontosan így érezheti magát a hatalmas kínálat láttán az összes magyar átlagfogyasztó.

VINCE: Mégsem bormarketing-ügynökséget nyitottál, hanem borbárt.

MÁTYÁSI ROLAND: Hazatérésem után rövid ideig dolgoztam a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával (HNT), ott kinyílt számomra a magyar borok világa. A szerelem egyik következménye volt, hogy elvégeztem a szőlész-borász szakmérnöki képzést. Közben viszont jött a lehetőség, megüresedett a Ménesi úton a családi tulajdonban levő üzlethelyiség. Ekkor jött a borbár gondolata.

A Ménesi borbár csábereje

VINCE: Rengeteg borbár működik Budapesten. Mivel lehet kitűnni?

MÁTYÁSI ROLAND: Amikor meglett az elhatározás, elkezdtünk barátokkal borbárokba járni inspirálódni. Nekem azok a helyek tetszettek, ahol olyan borokat kínáltak, amiket a hipermarketekben, kiskereskedelmi boltokban nem lehet beszerezni. Mi a Ménesi borbárban még ennél is tovább mentünk. Nemcsak az üzleti szempontok diktálnak, kifejezetten „utazunk” a feltörekvő tehetségekre. Rengeteg a zseni magyar borász, egy jó részüknek viszont nem nagyon van elképzelése, hogyan tudna betörni a piacra, hogyan tudná eladni az amúgy fantasztikus borait. Számunkra ők nagyon fontosak. Szeretnénk segíteni abban, hogy eljussanak a közönséghez.

VINCE: Mottótok úgy hangzik: „A magyar borok szerelmesinek”.

MÁTYÁSI ROLAND: Közel kétszáz tételes borlapunk van, a borok 90 százaléka anyaországi, 8 százalékot a határon túli magyar borászok tesznek ki, a maradék 2 százalék pedig olyan külföldi pincészet, akinek van magyar kötődése. Az etyeki Haraszthy Pincészet tulajdonosának, Carlos Alberto Coelhónak például Argentínában és Dél-Kaliforniában is van érdekeltsége, így az ottani borok is megtalálhatók nálunk.

Missziók

VINCE: Ha már ez a mottótok: minden magyar borvidékről van bor? Teljes képet kaphat a vendég, aki betér hozzátok?

MÁTYÁSI ROLAND: Kezdetben beleerőltettük magunkat abba, hogy mind a 22 borvidékről tartsunk bort, mert ez jól hangzik. A fogyasztási szokásokat figyelve azonban egyértelművé vált, a forgalom jelentős részét 5-8 borvidék adja, így ezt elengedtük. Cserébe viszont időről-időre vannak a magyar bort, vagy annak egy bizonyos szegletét népszerűsítő egyéb misszióink. Volt például olyan időszakunk, amikor az étlapon desszertként egyedül tokaji aszút kínáltunk. Sokan ódzkodnak az édes bortól, de mi szerettük volna megmutatni, hogy ezekről a csodákról nem szabad lemondani.

VINCE: Ki állítja össze a borlapot?

MÁTYÁSI ROLAND: A borlap a borbár dolgozóinak ízlésén alapul. Abszolút adok a kollégák véleményére, a felelősség és így a végső döntés viszont az enyém. Én fogyasztói oldalról indultam, nem volt családi boros kötődés, ahogy a vendégeink jelentős részénél szintén nincsen. Ez tehát szerintem jó megközelítés. Annál is inkább, mert ebben az amúgy elég konzervatív ágazatban gyakorlatilag forradalom zajlott az elmúlt 30 évben. Folyamatosan változik a fogyasztói ízlés. Az újak felfedezése egyébként többek között bortúrákon történik, igyekszem havonta legalább egy borvidékre eljutni. De ma már az is jellemző, hogy borászok megkeresnek. Ilyenkor mindig azt kérem, ne csak elküldjék a mintát, hanem személyesen hozzák el. Szeretném hallani a történetét is, mert csak attól lesz kerek egész a dolog.

Tanulságos négy év

VINCE: Nem mondhatni, hogy szerencsés csillagzat alatt született a Ménesi borbár. 2019 nyarán nyitottatok, 2020 márciusában már be kellett zárni a Covid miatt. Mi volt az elmúlt időszak legnagyobb tanulsága számotokra?

MÁTYÁSI ROLAND: Nyitás után szerencsére volt egy szűk évünk, hogy megtudjuk, mennyire működik, amit kitaláltunk. Nyáron nyitottunk, két hónap után már gyakorlatilag teljes fordulatszámon pörögtünk, fantasztikus borélet volt akkoriban. 2020 márciusának első felében, közvetlenül a bezárás előtt csináltuk a valaha volt legerősebb forgalmunkat. Úgy váltunk el, hogy 3 hét múlva találkozunk, másfél év lett belőle. Közben nagyon megváltoztak a szokások. Ma már jóval kevesebben kérnek csúcsborokat, tovább folytatódott az eltolódás a könnyedebb, gyümölcsös tételek felé. Egy másik érdekesség: a Covid előtt gyakorlatilag mindent lehetett nálunk poharazva inni. Aztán amikor a búcsúbulin kiürítettük a hűtőt, kiderült, hogy 90-100 tétel ott áll hetek óta kibontva. Nem vendéglátós múlttal indultam, ráadásul a munkatársakat sem ez alapján, hanem a bor és az emberek iránti szeretet alapján válogattam magam köré. Azóta azért kicsit óvatosabbak vagyunk.

Ménesi borbár: közösségi élet csúcsra járatva

VINCE: A Ménesi borbárban komoly közösségi élet van. Borklubok működnek és zenés estek színesítik a programot. Ezek is tőled jönnek?

MÁTYÁSI ROLAND: Sok szakember, borász, kereskedő is bejár hozzánk, a borklubok inkább általuk, alulról szerveződtek. De nekem is nagyon hasznos, sokat tanulunk egymástól. Számos tétel ott kelti fel az érdeklődésemet, amik aztán később bekerülnek a kínálatunkba. A zene tőlem jön, nagyon fontos nekem, régóta gitározom. A borbárban mindig szól zene, a falról bárki leveheti a dísznek kiakasztott gitárokat. A zenés estek koncepciója a mi saját találmányunk. Jön mondjuk egy jazz duo, én minden két-három szám után felmegyek és pár percben bemutatok egy bort. Próbálunk ezekre az estékre a fellépőhöz, vagy a stílushoz valahogyan kapcsolódó sort összeállítani. És persze néha én is beszállok gitározni. Nagyon hangulatosak ezek az alkalmak, mindig várom őket.

A magyar bor hely(zet)e

VINCE: 20 évig marketinggel foglalkoztál. Megpróbáltad valaha elemezni, mi lehet az oka annak, hogy az elvileg bornemzet Magyarországon, ahogy te is tapasztaltad hazatérésetekkor, az emberek túlnyomó része alig tud valamit a borokról?

MÁTYÁSI ROLAND: Hatalmas a választék, amit értelmezhetővé kellene tenni az átlag magyar fogyasztó számára. A hazai borkereskedésekben a klasszikus leosztás érvényesül, vagyis borvidékek szerint vannak elrendezve a palackok a polcon. Látod, hogy az egyik polc Eger, a másik Villány, ezen kívül még kapaszkodó a borok színe, de a stílusokat már nem tudod megfejteni. Még az árazás sem igazán segít. Ausztráliában máshogy is kategorizálnak. Van olyan polc, ahol a „buliborokat” gyűjtik egy helyre. Pár tucat tétel 8-10 dollárért. Könnyed, laza borok, sok gyümölcs, semmi tannin. Tudod, hogy mire számíts, ha onnan veszel le egy palackkal.

VINCE: Vajon hogyan fogadná egy vulkanikus területről ásványos, komplex borokat készítő magyar borász, ha minden további magyarázat nélkül beskatulyáznánk őt mondjuk a kissé valóban leegyszerűsítő „vacsorabor” kategóriába?

MÁTYÁSI ROLAND: A nálunk majd’ tizenötször több szőlőterülettel rendelkező Franciaországnak tizenhárom borvidéke van a mi huszonkettőnkkel szemben. A hazai borászok nyilván nem örülnek a törekvésnek, hogy egyesek nálunk is inkább a borvidékeket összefogó hat nagyobb egységet, vagyis a borrégiókat erősítsük a köztudatban. A magyar terroir kétségtelenül rendkívül változatos, gyakorlatilag bármilyen stílusra képesek vagyunk. Ritka ez az adottság annak minden előnyével és hátrányával. Ausztria zöldveltelinis projektjéhez hasonlóan itthon is volt olyan elgondolás, hogy ki kellene emelni a furmintot, ám annak is rengeteg arcát mutatják meg borvidékenként. Nehéz definiálni, mi is a furmint stílus. Kérdés, egyáltalán cél-e, hogy meghódítsuk a világot egy nagy mennyiségben előállított, könnyen beazonosítható borral.

Én azt gondolom, a magyar bortermelők elsődleges piaca Magyarország kell legyen. Itthon az eladott borok 90 százaléka magyar, a borfogyasztók töredéke vesz külföldi bort. Ezt nem sok ország mondhatja el magáról. Ez a Ménesi borbárnak is az egyik fő üzenete. A bormarketing iránya tehát elsődlegesen Magyarország legyen! Ami persze nem egyszerű feladat, hiszen a mai húszas, harmincas korosztály számára már végképp kinyílt a világ, tehát nincs meg bennük annyira a kötődés a hazai iránt. De szerintem a Rókusfalvy Pál vezette Magyar Bormarketing Ügynökség ezzel tökéletesen tisztában van. Maga is a marketing területéről érkezett tapasztalt szakember, ráadásul fiatal munkatársakkal vette körbe magát.

Szép kilátások

VINCE: Korábban említetted, nagyon konzervatív ez az ágazat. A marketing alapú szemlélettel hogy állnak a másik oldalon, vagyis maguk a borászok?

MÁTYÁSI ROLAND: Náluk is egyre erőteljesebben jelen van, és ez nagyon örömteli. Egyre inkább értik, hogy nem feltétlenül az a jó bor, amit ők annak gondolnak, hanem az, ami a fogyasztónak ízlik. Nem utolsó sorban azért, mert a magyar pincészeteknél példásan zajlik a generációváltás, a fiatalok beépítése. A szülők évtizedek óta készülnek és készítik fel a gyerekeiket erre. Egyrészt átadják értékes tapasztalataikat, másrészt komoly pénzekért a legjobb külföldi iskolákban taníttatják őket. Ez a befektetés kezd megtérülni. A most a kormányrúdhoz kerülő 30-35 éves borászok teljesen új és profi gazdasági és üzleti szemléletet honosítanak meg. Küldetéstudatuk van, tisztelik és figyelik a másikat, együtt dolgoznak a magyar bor fejlődéséért. Úgy gondolom, ez egy áldott pillanat, minden adott ahhoz, hogy sikeressé váljon a magyar borágazat.

Címlapfotó: Mátyási Roland (jobbra) Balla Géza borásszal, Ménesi borbár