E hír hallatán az is fehérbort fog inni, aki eddig nem szerette

2025. május 07.

Úgy tűnik, a fehérbor nemcsak finom, de rendkívül egészséges is – állítja egy széleskörű kutatás nemrég publikált eredménye.

Világszerte évente milliók halnak meg a hirtelen szívmegállás következményben. Egy friss kutatás ezzel kapcsolatosan próbálta feltárni a kockázati tényezőket. Mint kiderült, a fehérbor és pezsgő fogyasztása sokkal egészségesebb, mint mint eddig gondoltuk.

A Canadian Journal of Cardiology című folyóiratban megjelent friss tanulmányhoz a kutatók a világ legnagyobb gyógyászati adatbázisát és kutatási forrását, a UK Biobank adatait használták fel. A szakértők több mint 500 ezer középkorú és idős (átlagban 56 éves) brit személy egészségügyi adatait vizsgálták, és ezek alapján azonosítottak 56 kockázati tényezőt – írja a Decanter.

A tanulmány szerzői szerint már az egyszerű életmódbeli változtatásokkal sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük a hirtelen szívmegállást. Mindemellett azt is megállapították, hogy a fehérbor és a pezsgő mértékletes fogyasztása potenciálisan csökkentheti a veszélyt. „A tanulmány jelentős összefüggéseket talált a különböző módosítható tényezők és a hirtelen szívmegállás között, és az életmódbeli változásoknak volt a legnagyobb hatásuk az esetek megelőzésében” – fejtette ki a vizsgálatot vezető Dr. Huihuan Luo, a sanghaji Fudan Egyetem munkatársa. Hozzátette, hogy a pezsgő és a fehérbor fogyasztásával összefüggő, úgynevezett kardioprotektív hatás más megvilágításba helyezi a vörösborokkal kapcsolatos, ismereteket, feltételezéseket. A szív- és érrendszerre gyakorolt jótékony hatásait eddig első sorban a vörösbor színanyagát alkotó polifenoloknak tulajdonították. Ezekből nagyságrendekkel kevesebb található a fehérborokban, amik – úgy tűnik – ezzel együtt védelmezik a szívet.

„A mögöttes mechanizmusok tisztázása további feladat. Az eredmények minden esetre megerősítik azt az elképzelést, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás előnyei összetettebbek lehetnek, mint korábban feltételezték” – összegezték a szerzők. Az elmúlt időszakban számos tanulmány állapította meg, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás nem káros, sőt, akár előnyös is lehet. Dr. Luo és munkatársai legújabb eredményei pedig szintén ebbe az irányba mutatnak.

Szerző: Csáka Eszter
Címlapfotó: Elle Hughes / Unsplash