Egészen rendhagyó kávét dobott piacra a nálunk is működő bolthálózat

2023. április 18.

Kávé és egy kanál meglepetés, ez az Oleato. Egyre több országban kerül forgalomba, komoly sikerre számíthat.

Februárban a Starbucks bevezette az olaszországi üzleteiben az „Oleato” nevű italcsaládot, amit egy-egy kanál Partanna extra szűz olívaolajjal turbóztak fel. Az Eater.com tudósítása szerint a Starbucks az italokat „forradalmian új kávérituáléként” emlegeti. Az olívaolajat gőzölve, rázva vagy keverve adják az Oleato italokhoz. Az Oleato termékcsalád egy ideig csak Olaszországban volt kapható, de március végén az Egyesült Államokban is debütált, Japánban és az Egyesült Királyságban szintén még ebben az évben bevezetésik.

Nem ez az első alkalom, hogy „zsiradékot” adnak a kávéhoz, a keto diéta folyamatos térnyerésével ez egy logikus lépésnek tűnik. De míg a Bulletproof Coffee tejterméket tartalmaz, addig az olívaolaj és a kávé „házasságának” nincs igazi hagyománya. A meglepő húzással a Starbucksnak nem titkolt célja, hogy a legteljesebb olasz kávéélmények vigyék el az USA-ba.

„Miután a vezérigazgatónk, Howard Schultz megismerkedett a mediterrán étrenddel, aminek része a napi egy kanál olívaolaj, ő is kiegészítette ezzel a reggelijét. Hamarosan aztán az az ötlete támadt, hogy a kettőt együtt próbálja ki. Így fedezte fel a Partanna extra szűz olívaolajjal átitatott Starbucks kávéitalok finom és váratlan alkímiáját” – szól a hivatalos közlemény.

Arról, hogy az új terméket Magyarországon is forgalomba hozzák-e, egyelőre nincs információ. Mi mindenesetre szurkolunk neki, szívesen kipróbálnánk ezt a különlegességet.

Címlapfotó: John Schnobrich / Unsplash