Magyar szőlőfajták, amik reneszánszukat élik – ismerkedjünk meg velük!
Az autochton szőlőfajták jelenthetik a magyar bor nemzetközi kitörési lehetőségeit. Most ezek közül mutatunk be hármat közelebbről.
Magyarországon jelenleg 79 államilag elismert fehér borszőlőfajta van. A mai fajtaválasztékot alapvetően meghatározza a 19. század második felében a Kárpát-medencén is végigsöprő filoxéravész. Az utóbbi években, olykor egyelőre csak kísérleti jelleggel, de egyre többen nyúlnak vissza a filoxéra előtt népszerű fajtákhoz. Az elmúlt évtizedek marketinglobbijának köszönhetően is virágkorát éli a furmint; egyre többen foglalkoznak kadarkával. Most három olyan szőlőfajtát mutatunk, amelyekkel egyre többet találkozunk a polcokon.
Fehér gohér
„Könnyezzen a góhér s bandérista bakar” – Csokonai Vitéz Mihály 1794-es Vizital című költeményébe nem csak) poétikai megfontolások miatt szőtte bele ezt a két szőlőfajtát. Azért is, mert debreceniként jól ismerte őket. A gohér Északkelet-Magyarországon, és mindenekelőtt, Tokajban évszázadok óta jelen volt. A legvalószínűbb, hogy az 1241–1242-es tatárjárás után a IV. Béla király által a térségbe telepített olaszok hozták magukkal. Mivel rengeteg egyéb neve között (budai gohér, bajor fehér, fehér bajnár, somogyi fehér, körteszőlő, durbancs, Augster, bajor) német eredetűek is megtalálhatók, tartja magát az a verzió is, hogy német területen őshonos. Bárhogy legyen is, Tokaj környékén (akárcsak Baranyában és a Balaton mellett) sokáig nagyra tartották – és nem csak a költők. Az 1856-os tokaji szőlőkiállítás lajstromában a négy minőségi kategória legmagasabbikában szerepelt a furminttal és a hárslevelűvel együtt.
Merőben mást gondolt róla Gyürky Antal. A Borászati lapok alapítója 1858-ban azon híg édességű hegyaljai fajok közé sorolta, amelyekben „a sűrű mézédesség elég észrevehető, mindamellett kisebb mennyiségben van, s ez oknál kedvező jó bort termő évben képesek megaszodni”. (Szintén a Borászati lapokban jelent meg a fajta átfogó jellemzése: „Koránérő és mint bor- és csemegeszőlő egyaránt kedveltetik […] Fürtje középnagyságú, laza hengeralakú s csak ritkán többágú; bogyói hosszasak, sárgásfehérek, napos felükön vöröses barnák, finoman pettyezve; a bogyóhéjak vékonyak és átlátszók, nedvük pedig vékony és édes. Érési ideje inkább korai. Bora erős, de nem elégé testes és hosszú mivelést kíván.”)
Hol az igazság?
A népítélet Gyürkynek adott igazat: a fehér gohért főleg az olcsó tömegborokra szakosodott kisgazdák preferálták, a nagyobb, tehetősebb birtokokon a furmint és a hárslevelű dívott. Ennek fényében nem meglepő, hogy a filoxéravész utáni újratelepítéseknél az 1896-ban kiadott A filoxera által elpusztított szőlők felújítására vonatkozó V. törvényczikkben a gohért már nem ajánlják Tokajba. Mindazonáltal valamennyi túlélt belőle a borvidéken, sőt egynémely kiskertekbe újra beszivárgott. Olyannyira, hogy a trianoni átrendeződést „feldolgozó” 1924-es bortörvény már ismét említi tokaji fajtaként.
Nagy karriert ezzel együtt már nem sikerült befutnia. A második világháború után a szocialista tervgazdálkodásban csak nemesítési kísérleteknél számoltak vele, amikor is „közreműködésével” a furmintnál és a hárslevelűnél a fagyokat jobban viselő és korábban érő szőlőt akartak létrehozni. Legújabb kori reneszánszát Szentesi József etyek–budai borásznak köszönheti, aki a 2010-es években kezdett foglalkozni vele. Sikerén elbuzdulva, példáját azóta több borvidéken követik. Szentesi Józseffel az októberi Vince Magazinban hozunk egy interjút, ahol többek között a régi magyar fajtákhoz fűződő kötődéséről is beszél.
Hegyalja ékköve
Szinte valamennyi szakirodalom megegyezik abban, hogy a furmint eredete Magyarország, ezen belül is a Tokaji borvidék. Az első említésében ugyan találhatóak eltérések, 1571-es és 1623-as dátumokkal jegyzik a borvidéken. Fontos fajta volt, szinte az egész országban elterjedt egy időben, a mai szomszédos területeken, így például a Szerémségben vagy Burgenlandban is, ugyan kisebb mennyiségben, de fellelhető. A gouais blanc (hajnos) fajtával áll rokonságban, ezért a rajnai rizling és a chardonnay rokona is.” – olvasható a bor.hu oldalán.
Itthon, Tokaj-Hegyalján kívül jelentős ültetvények találhatóak furmintból Somlón, illetve a Balaton borrégióban is. Szárazra kierjesztve éles savai miatt tökéletes pezsgő alapanyagnak, valamint fajtabornak is. Fogyasztóbaráttá két dolog teszi: a maradékcukor és a hárslevelűvel való házasítása. A furmint a férfias szigor, a neutrális karakter és a szikár savak fajtája szárazban, míg a hárslevelű több kedvességet, több aromát nyújt, és lassan közhelyszerű a mondás sokak körében, miszerint „a legjobb tokaji furmintban van 15% hárslevelű”. Amúgy ezt a bortörvény meg is engedi, és az igencsak vegyes ültetvények miatt nehéz is elkerülni azt a field blend típusú szüretelési módot, ami egyébként hajdan is jellemezte Hegyalját. Ez a borvidék soha sem egyik vagy másik fajtáról szólt; régen a száraz bor tokaji ordinárium volt, az édes tokaji főbor, tokaji szamorodni, tokaji aszú stb., amik bár döntően valószínűleg mind furmintból, de a filoxéra előtt akár tucatnyi más helyi fajtából is álltak.
Borvidéki hősök
A borvidéki kánon két kultikus borászhoz köti a dűlőszelektált, modern Tokaj Dry műfajának robbanását, amit Anthony Hwang Királyudvarában Úrágya Furmint 2000 néven készített el Demeter Zoltán borász, Szepsy István birtokigazgató mellett. Ebben pedig hirtelen sokan látták meg a Szent Grált. 2000 és 2006 között olyan alkotómunka bontakozott ki a borvidéken, amelynek köszönhetően egyszerre mindenki tokaji furmintokról beszélt. Ezek a borok rávilágítottak, hogy Burgundiához hasonlóan a tokaji dűlőket is kontextusba lehet helyezni (bár valós klasszifikáció sajnos mind a mai napig nem tudott életre kelni poraiból, noha ebben egyébként elsők voltunk a világon 1730-ban).
A mintegy kétszáz hegyaljai pince közt néhány van, amely eddig képes volt felmutatni olyan Tokaj Dry borokat, melyek (1.) fiatalon is világszínvonalúak, (2.) többéves palackéréssel is elegánsak, izgalmasak maradak, (3.) évről évre képesek erre a teljesítményre, felismerhető stílussal, terroirjelleggel. Ezek közé a termelők között pedig vitathatatlanul is ott van Bodó Judit (Bott Pince), akinek olyan sikeres borai vannak, hogy a hazai kereskedelemben is ritka kincs, ha látunk belőlük valahol a polcokon.
Juditnál folytatódik a Magyar Bor Személyesen szüreti kalandozása, az erről szóló videó az alábbi linken tekinthető meg. Mi pedig mutatjuk is a trailert:
Egy nem őshonos autochton, a kadarka
„Habár eredetét tekintve nem kárpát-medencei fajta, ma már annyira fontossá vált, hogy kijelenthetjük, a kékfrankos mellett a másik hazai szőlőfajtánk. Valószínűleg az oszmánok elől menekülő rácok hozták be az országba. A mai Albánia területén található Shkodra (magyarul: Szkutari) településsel kötik szorosan össze, a szőlő pontos eredete azonban ismeretlen, de nagy valószínűséggel egy balkáni fajtáról van szó. Számos hasonneve van, így például a törökszőlő, a fekete budai, a skadarka Szerbiában vagy a gamza Bulgáriában. A kadarka igazi nemzeti üggyé vált és számos termelő állt mellé, időt és energiát nem kímélve kezdett el alkotni a fajtából. Régi írások a legelterjedtebb szőlőfajtaként említik a 19. században” – írja a kadarkáról a bor.hu.
Itthon a legelterjedtebb a Kunsági borvidéken, azonban a legnagyobb hírnévre Szekszárdon tett szert, ahol Heimann Zoli állt teljes mellszélességgel a fajta mellé. Róla, és a törekvéseiről itt írtunk bővebben.
Szerzők: Geri Ádám és Ripka Gergely
Címlapfotó: Günter Hoffmann/Unsplash
