Régen annyira hittek jó hatásában, hogy hetekig csak ezt fogyasztották, ma alig isszuk

Évszázadok óta velünk van, régen nem csak élvezeti cikk volt. Lázas megbetegedések, fertőzések idején kifejezetten ajánlották.

Gyakori tévhit, hogy a citrom a kora újkorban ritka luxuscikknek számított, amelyhez csak a leggazdagabbak juthattak hozzá. Valójában a 18. századra a citrom már rendszeresen érkezett Európába és Észak-Amerikába is, tengeri kereskedelem útján. Kétségtelenül drága volt, de nem elérhetetlen. Sokan ugyanúgy ragaszkodtak hozzá, ahogyan ma is hajlandók vagyunk megfizetni bizonyos alapanyagokat, amelyek nélkül elképzelhetetlennek tartjuk a mindennapokat.

A citrom a korszak egyik legfontosabb italának, a puncsnak is alapvető összetevője volt. A puncs a 18. század legelterjedtebb kevert itala volt, amelyet társas összejöveteleken, kocsmákban és otthonokban egyaránt fogyasztottak. A citromlé savassága ellensúlyozta az alkohol édességét, és frissességet adott az italnak. Ez azt is jelenti, hogy a citrom íze a legtöbb ember számára nem volt ismeretlen: a mindennapi ivási kultúra része volt.

A limonádé eredete azonban ennél jóval régebbre nyúlik vissza – olvasható a Hamu és Gyémánt cikkében. A források arra utalnak, hogy a citromos ital előzményei már a középkorban megjelentek a Földközi-tenger keleti térségében, majd fokozatosan terjedtek nyugatra. Itálián keresztül érkezhetett meg Franciaországba, ahol a 17. század közepén valóságos limonádéláz bontakozott ki. Párizs utcáin ekkor már limonádéárusok jártak, hordóval a hátukon. Az italt a járókelőknek kis poharakban mérték. A források szerint a limonádé az egyik legnépszerűbb utcai frissítő volt. Az eladott mennyiségek is arról árulkodnak, hogy nem egy szűk elit szeszélyéről, hanem tömeges fogyasztásról beszélhetünk. Ez a divat később átterjedt Nagy-Britanniába és az észak-amerikai gyarmatokra is, ahol a 18. században már rendszeresen felbukkan a szakácskönyvek lapjain.

A limonádé azonban nemcsak ital volt, hanem gyógyszer is. A korszak orvosi és háztartási szövegeiben gyakran találkozunk vele betegápolási kontextusban. Egyes beszámolók szerint lázas megbetegedések, fertőzések idején kifejezetten ajánlották. Akad olyan leírás is, amely szerint valaki hetekig kizárólag limonádét fogyasztott gyógyulása érdekében. Egy 18. századi forrás egyenesen úgy fogalmaz, hogy a betegek számára leginkább megfelelő italok a bor, a puncs és a limonádé.

A korabeli limonádénak azonban nem volt egységes receptje. A szakácskönyvek rendre több változatot közölnek, eltérő arányokkal és alapanyagokkal. A hangsúly gyakran a gyümölcs héjára is kiterjedt: a citrom héját cukorral dörzsölték össze, majd vízben áztatták, hogy az illóolajok is kioldódjanak. Ez az eljárás sokkal aromásabb, összetettebb ízt adott az italnak, mint a pusztán citromléből készült változatok.

Egyes receptekben más citrusfélék is megjelentek, például lime vagy narancs, sőt narancsvirágvízzel is illatosították az italt. Akadtak olyan változatok, amelyeknél savas anyagokkal erősítették fel a frissességet – ez ma már szokatlannak tűnik, de akkoriban a savanykás íz kifejezetten gyógyhatásúnak számított. A 18. századi limonádé tehát sokkal sűrűbb, koncentráltabb és édesebb volt, mint amit ma megszoktunk. Inkább emlékeztetett egy szirupszerű italra, amelyet szükség szerint hígítottak.

Címlapfotó: Luca Discenza / Unsplash