Megszűnés szélén a világ egyik legkedveltebb söre

2023. március 31.

Egy több száz éve főzött, rendkívül népszerű sör léte került végveszélybe a szigorú szabályozás következtében.

Ahhoz, hogy egy sör megkapja a trappista jelzőt, szigorú szabályoknak kell megfelelnie. Az „Autentikus trappista termék” címkét a Nemzetközi Trappista Szövetség (ITA) csak olyan sörfőzdéknek adja, amelyek söreiket apátságon belül, szerzetesek vagy apácák felügyelete alatt készítik. További feltétel, hogy a keletkező nyereséget teljes egészében a vallási közösségre, a rendre vagy jótékonysági célokra fordítsák – írja a The Drinks Business.

A belgiumi Achel sörfőzde például 2021-től már nem tekinthető trappista státuszúnak. Hiába maradt a recept változatlan, ott már nem dolgoznak szerzetesek. Az ő történetük nem egyedi. Az említett cikk Benedikt testvért, az 1836 óta szintén sörben utazó Westmalle apátját idézi, aki szerint a legtöbb szerzetesi közösség helyzete bizonytalan. „A mai társadalom kevés olyan mintát kínál, aminek a végén az emberek a szerzetesi hivatást választják. A vallás veszített a jelentőségéből, miközben amúgy a szerzetesi életforma sokkal többről szól. Gazdagabb, tartalmasabb.”

A Westmalle ügyvezető igazgatója, Philippe Van Assche optimistább. Ő úgy látja, a közeljövőben ismét lesz igény a szerzetesi létformára, így egyre többen lépnek majd be a rendekbe. Hozzátette, manapság a legszigorúbb szabályokkal működő kolostorok a legsikeresebbek, és utalt arra, hogy Westmalle csak „kicsit szigorú”.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Westmalle Trappist (@westmalletrappist) által megosztott bejegyzés

A Westmalle egy a mindössze öt még hivatalosan trappista sörfőzde közül Belgiumban a Chimay, az Orval, a Roquefort és a Westvleteren mellett. Paradox helyzet, hogy miközben a „személyzeti” utánpótlás elégtelensége miatt a létükért küzdenek, a világ legjobb sörfőzdéi közé tartoznak.

A Westmallénál már 51 laikus (nem rendtag) munkatárs dolgozik. Emiatt fennáll a veszély, hogy az egyébként éppen a 8 trappista közösség által 1997-ben alapított Nemzetközi Trappista Szövetség (ITA) előbb-utóbb rosszallását fejezi ki a magas számuk miatt. Szélesőséges esetben akár döntési helyzet elé is állíthatják őket: vagy csökkentik arányukat, vagy visszavonják a terméküknél a trappista sör minősítést.

Címlapfotó: BENCE BOROS / Unsplash