Whiskey így még sosem volt látható
A híres amerikai lepárlóüzem egy igazán izgalmas és egyedülálló új élményt kínál a whiskey szerelmeseinek.
Nemrég számoltunk be egy úttörő kezdeményezésről és máris itt az újabb. Whiskey Webcam. Még ízlelgetnünk kell az amerikai Hayner Distilling lepárló új kezdeményezését, mert még csak hasonlót sem lehetett korábban látni. És ez szó szerint értendő. A cég weboldalán ugyanis az élő közvetítésnek köszönhetően a látogatók és a vásárlók akár 6 éven keresztül követhetik figyelemmel saját italuk érlelését.
A Hayner Distilling whiskey-k általában 4-6 évig érlelődnek hordóban, a Whiskey Webcam célja pedig az, hogy ezt az időt pontról pontra végigkövethessék az érdeklődők.
„Ha jobban belegondolunk, az első korty valójában egy 6 évig tartó csodálatos utazás vége. Szeretnénk, ha a fogyasztók átélhetnék az ital teljes útját a hordózástól a palackozáson át az első kortyig. A szlogenünk az, hogy itt az ideje. Itt az ideje, hogy valaki webkamerát helyezzen a hordó belsejébe, és bemutassa az érlelést” – nyilatkozta Greg Taylor, a Hayner Distilling elnöke a whiskyintelligence.com oldalnak.
A Whiskey Webcam előfizetők bármilyen eszközzel bejelentkezhetnek, hogy nézhessék a livestreamet, vagyis az élő közvetítést. Amellett, hogy megfigyelhetik a bourbonjuk érlelését, az regisztrált felhasználók minden évben kapnak hordómintát, vagyis megkóstolhatják az italukat annak éppen aktuális állapotában. Cég lehetőséget biztosít arra is, hogy személyesen megtekintsék a saját hordójukat, sőt, segíthetnek palackozásnál is.
„Azt szeretnénk, ha az ügyfeleink teljes mértékben maguk irányítanák a whiskey-jük érlelését. Hagyjuk, hogy ők döntsék el, mikor áll készen az ital a palackozásra. Éveket tesznek bele ebbe az italba. El tudják képzelni azt az élményt, amikor 6 év után megízlelik az első kortyot?” – tette hozzá Taylor.
Aki többet szeretne megtudni a Whiskey Webcamről, látogasson el a weboldalra!
Címlapfotó: Thomas Park / Unsplash