Miért ilyen megalázóan alacsony a szőlő felvásárlási ár? – Molnár Ákos véleménycikke

A szőlő felvásárlási ár Magyarországon körülbelül huszada a napa-völgyinek. Ezen tudnánk változtatni, állítja vendégszerzőnk.

Molnár Ákos a Soproni Borvidék Hegyközségének elnöke, az osztrák-magyar vegyes tulajdonú Teleki-Kober Szőlőoltvány Kft. társtulajdonos-vezetője korábbi véleménycikkében az osztrák és a magyar bort hasonlította össze. Ezúttal egy az American Association of Wine Economist (Borközgazdászok Amerikai Szövetsége) által nemrég publikált táblázattal kapcsolatban fejtette ki gondolatait a Vincének. Ebben a táblázatban a Napa-völgy kékszőlőinek termőterületét, termésmennyiségét és tonnánkénti felvásárlási árát tüntették fel.

Molnár Ákos gondolatai a táblázathoz

Következzen egy kis szőlőtermesztési matek! Mint látható, vannak a világon még olyan borvidékek, ahol a hazaihoz alacsony termésátlagokkal dolgoznak. Viszont ott így is jövedelmező az ágazat. Nincs ebben semmi csoda, hiszen az egységnyi területről származó árbevétel a termés és az ár szorzata. Miért hoz hasznot a Napa-völgyben a szőlő termesztése? Mert a 6,5 tonnás átlagtermés mellett a szőlő felvásárlási ára kilónként 2500 Ft (!!!) volt. A hektáronként elérhető árbevétel így körülbelül 16 millió forintnak megfelelő dollár.

Persze minden összehasonlítás sántít, hiszen az USA-ban a költségek is jóval magasabbak a hazainál, de a bevételi oldalon a különbség akkor is nagyságrendi.

Amíg a termelési szorzatunk mindkét tagja ilyen kicsi, addig nemcsak a nemzetközi, hanem a hazai piacon is versenyképtelen az ágazat.

2022-ben a magyarországi termésátlag 8,1 tonna volt hektáronként. Ez nem kiugróan alacsony érték, az elmúlt 3 év termésátlagától csak 2,5%-kal marad el. Ha ezt megszorozzuk a jó esetben százegynéhány forintos felvásárlási árakkal, egyből érthető, miért hagynak fel egyre többen a termeléssel.

Van kiút ebből a reménytelennek tűnő helyzetből?

Természetesen lenne. A legjobb megoldás a szorzat mindkét tagjánál növekmény elérése. Jó genetikai alapokon, egészséges szaporítóanyaggal eltelepített, tápanyaggal jól ellátott, megfelelő növényvédelemben részesülő, intenzíven művelt (esetleg öntözött) ültetvényeken játszva lehetne előállítani 12 tonnánál több szőlőt hektáronként.

Ennyi évvel a rendszerváltás után át kéne értékelni a szövetkezéssel kapcsolatos rossz beidegződéseinket. A kisüzemi struktúrák túlélésének ez az egyetlen lehetősége. Kezdve a laza baráti kooperációktól, a borvidéki egységes piacralépésen át a valódi termelői és értékesítő szövetkezetekig bezárólag. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy kollégáinkra ellenségként tekintsünk. Ezzel csak mindannyiunkat hozzuk csak még kiszolgáltatottabb helyzetbe.

Ne tekintsünk a felvásárlókra és a termékpálya többi szereplőjére (borkereskedők, multik, gasztronómia) ellenségként. Ők csak a piaci logika alapján kihasználják a szervezetlenségünkből eredő gyengeségünket. Ha összefogással jobb tárgyalási pozíciókba kerülünk, akkor az ő tisztességes megélhetésüket is biztosítani tudjuk. Mindenkinek, így nekik is érdekük, hogy a jövőben is termékhez jussanak, hiszen ennek az eladásából élnek. Ha a mostani tendenciák folytatódnak, bizony ők is munka nélkül maradnak.

Nálunk szerencsésebb történelmű országokban a piaci szereplők nagyjából egyensúlyi erőviszonyban vannak. Erős, néha valós erejüket megmutató szakmai érdekképviseletekkel, akik szükség esetén nem riadnak vissza határozottabb eszközöktől sem. Lazább-szorosabb termelői együttműködésekkel, amelyek kellő súlyt tudnak képviselni a tőkeerős piaci szereplőkkel szemben. A szövetkezések ösztönzése – a jól ismert történelmi okok miatt – csak állami szerepvállalással valósítható meg. A kivéreztetett ágazati szereplők nem rendelkeznek a szövetkezetek felépítéséhez szükséges forrásokkal.

Létkérdés persze az eladások ösztönzése is. A felelős borfogyasztást újra a mindennapok részévé tenni. Egy sznobériává tett terméket újra közfogyasztási cikké tenni, a minőség rontása nélkül. Ebben a témában kellő forrásokkal jó úton vagyunk, legalábbis országos szinten. Amíg azonban ilyen megalázóan alacsony a termelői ár, a szőlő felvásárlási ár, addig nem sok értelme van még többet veszteséggel értékesíteni.

Végül pedig azt kívánom, hogy a felső termékszegmensben a kaliforniaihoz hasonló termésátlagokkal és árak mellett találjanak gazdára a legkiválóbb magyar boraink.

Szerző: Molnár Ákos, a Soproni Borvidék Hegyközségének elnöke
Címlapfotó: vindemia / Unsplash

A vince.hu örömmel fogadja az italkultúra és a gasztronómia aktuális trendjeivel, jelenségeivel kapcsolatban megfogalmazott véleményeket. A vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ám fontosnak tartjuk a szakmai párbeszéd támogatását. A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beérkezett írásokat szerkessze, azok tartalmának és mondanivalójának megőrzése mellett.