Az örökmozgó örökifjú – interjú a Vince-életműdíjas Bacsó Andrással
Csak kevés borászra igaz, hogy nem „szólóban”, hanem nagyobb rendszerek fontos pilléreként (is) képes volt borvidéke és saját karrierje szempontjából komoly életművet alkotni. Akinek „A Birtok” mindig fontosabb volt, mint az egyéni siker. Idősebb Bacsó András így tudott tokaji ikonná válni.
Bacsó András a spanyol Vega Sicilia tulajdonában álló Oremus pincészet birtokigazgatójaként elvitathatatlan érdemeket szerzett a borászat nemzetközi hírnevének megalapozásában. Aktív nyugdíjasként jelenleg a Mariasy birtok borásza, amelynek területei a tokaji Kopasz-hegy északkeleti oldalán, a Csurgó-völgyben találhatók. A birtok három barát összefogásával jött létre, akik hisznek a tokaji terroirban és a minőségi bor közösségformáló erejében.
Vitathatatlan szakértelmével, széles körű tapasztalatával, a minőség iránti kérlelhetetlen elkötelezettségével és alázatával Bacsó András egyike azoknak, akik Tokaj modern kori sikertörténetét írják. 2024-ben ő kapta a Vince Életműdíját; ez adta beszélgetésünk apropóját.
VINCE: Kossuth szülőfalujához kötődik a gyermekkorod. Mit adott a falusi lét Hegyalján?
BACSÓ ANDRÁS: 1964-ig Monokon éltünk, a gyerekkoromat az egyszerű falusi élet jelentette: állatok, munka a földeken, a szőlőben, apám kerékgyártó kádárműhelye. De nem csak Kossuth kötődik Monokhoz, valamikor Andrássy gróf lakhelye is volt, szőlőskerttel. A történelmünk nagyjainak szerepeit persze csak később raktam össze, de engem már akkor is az érdeklődő gondolkodásra késztetett a környezetem. Anyám mélyen vallásos volt. A templomi környezet, a parókia, a ministrálás, a Kálvária-búcsú eseménye, a harangozás, ezek mind fontos emlékek a gyerekkoromból. Átmenő időszak volt ez: 1962-ben megszűnt a hitoktatás az iskolánkban, titokban jártunk hittanra a templomba. Szerencsre is gyalog jártunk, de a szőlőbe is: egy óra oda, egy óra vissza, közben sok-sok ábrándozás, csodálkozás, így éltük az életünket. A golopi szőlőnkből átláttunk a vadregényes tállyai dombokra, ahol kinyílt az egyszerű falusi világ horizontja.
VINCE: Végül aztán nem kutató, hanem a Tokaji Állami Gazdaság borásza, tíz évvel később vezérigazgatója lett Bacsó Andrásból, aki sokat járt külföldre. Milyen inspirációkat jelentett akkoriban a nyugati világ a borkombinát színeiben?
BACSÓ ANDRÁS: Ha egy falusi parasztgyerek életének első tíz évét falun, Monokon tölti, majd átkerül Szerencsre, Miskolcon érettségizik, a falusi identitás némileg megkopik, de eredendően mindig emberi közösségre vágyik. Ezt az embert formáló folytonosságot a katonaság egy évre megtöri. •
Budapesten a Kertészeti Egyetemen, a hetvenes években már a nagyvárosi létbe csöppentem, izgalmas szellemi pezsgés közepette, gazdasági és kulturális értelemben is. És nyelvtanulás, irodalmi indíték miatt a francia. A nyolcvanas évek közepén így adódott, hogy francia nyelvtudásomnak köszönhetően kijuthattam külföldi boros kiállításokra az állami gazdaság képviseletében. A borvilág központja ekkor Bordeaux, a Vinexpo, ahol az ember látta, honnan jött, és látott egy dinamizáló nemzetközi borvilágot. Közben megismertem más országok nemes édes borait: francia Sauternes, a német BA (Beerenauslese – a szerk.), TBA (Trockenbeerenauslese – a szerk.), osztrák Ausbruch borokat. És bár én egy teljesen nonszensz állami borkombinátot képviseltem ebben a körben, amint Tokaj neve elhangzott, odafordult mindenki, mi több, csúcspozícióba emelkedett az itt készült tokaji aszúbor. Egyszerre megnyílt előttem a Château d’Yquem kapuja, de meghívást kaptam Toszkánába is, hogy adjak elő Tokajról, és persze a borászokon túl kutatók, professzorok, egyetemi tanárok fogadtak bizalmukba, tették fel kérdéseiket, elindult a szakmai diskurzus A Nagy Nemes Édes Bor körül. A rendszerváltás előtti, nagyjából hat évben nyílt ki előttem a borvilág, és annak pilléreihez jutottam sokkal közelebb. Akkor, amikor a borkultúra nemzetközi viszonylatban is egy izgalmas kibontakozási fázisban volt: felélénkült a turizmus, felmerült az éttermi igény is a magas minőségű borokra. Miközben ebben a környezetben, a fejlett nyugati világban képviseltem Tokajt, az eltérő társadalmi és kulturális hatások kialakítottak bennem egyfajta kritikai gondolkodást, amely segített megérteni a helyzetemet.
VINCE: Rendszerváltás: jött a revitalizáció, a privatizáció külföldi befektetőkkel. Ennek akkor több lehetséges forgatókönyve is felmerült. Utólag visszatekintve mennyire volt ideális a választott út? Mennyire indultak el azok a folyamatok, amelyeknek el kellett indulniuk?
A rendszerváltásra senki sem számított, nem voltunk akkor rá felkészülve! Egy kemény 30 éves állami borkombinátos korszak determinálta Hegyalját akkoriban. Azt se feledjük el, hogy első ütemben a hatvanas évektől megjelent a borvidéken a képzett szőlész-borászok köre is; ők kezdték irányítani az egyes szakágakat, amikből születtek izgalmas eredmények is, megújult ültetvényekkel, korszerűbb technológiai, de bornagyüzemi berendezkedésekkel, beruházásokkal.
A rendszerváltás legkeményebb hatása az volt, hogy a KGST-piacok elvesztésével, egyik pillanatról a másikra, a borértékesítés 70%-a megszűnt. De volt a borvidéknek egy érdekes szellemi bázisa, e körben felmerült, hogy nézzük meg, hogyan működött Tokaj a korábbi évszázadokban, milyen volt a birtokstruktúra, hogyan lehet revitalizálni a korábbi birtokokat. Befektetési, birtokrevitalizációs projektek készültek, amelyek alapján elindult a tokaji szőlő- és borbirtokok (föld, pince, borház és éltető tulajdonos egysége) újraszervezési folyamata. Ennek a leglátványosabb korszaka a rendszerváltás utáni évtizedben zajlott le számos új borászat indulásával, de ez 2000–2013 között is folytatódott, és valamelyest napjainkban is tart. Ezekkel az újabb és újabb hullámokkal pedig Tokaj autentikus birtokait, borait egyre nagyobb figyelemmel kísérte a világ. Élénkült az érdeklődés a borpiacon, újabb kapcsolatok épültek kereskedelmi, gasztronómiai, turisztikai, vagy éppen a média vonatkozásában, de a tudomány irányából is.
Közben Budapesten is jött egy fellendülés a vendéglátásban és idegenforgalomban. Tokaj körül hirtelen dinamizálódott és értelmezhetővé vált sok minden: a nagy édes borok, később a nagy száraz borok fogalma. Kialakult egy piaci verseny, amelynek legnagyobb nyertese a fogyasztó lett, hiszen egyre jobb tokaji borokat kapott. Ebből a szempontból jó döntésnek tartom, hogy • nem egy nagy monolit struktúrát, egy nagy birtokközpontot vittünk tovább a borkombinát után, hanem diverzifikáltuk Tokajt: így több anyagi, de főként intellektuális forrást, tehetséges szakembert tudtunk mozgósítani, bevonni a régió dinamikájába. Rengeteg szakmai kérdést és vitát is generáltak ezek a folyamatok, de a 2000-es évekre úgy érzem, ezek többnyire elsimultak. Azt sajnálom, hogy arra már nem volt időm, hogy a borvidék kereskedelmi szervezeteinek új formái kialakuljanak, és bevonjuk Tokaj életébe az úgynevezett „négoce” kereskedelmi típusú új vállalkozásokat.
VINCE: Az édes bor megújulásában ugyancsak meghatározó szereped lett. Milyen szempontok szerint alakult ki anno a „jövő tokaji bora”?
BACSÓ ANDRÁS: Már a rendszerváltás előtti években, a külföldi útjaimon is láttam, hogy a nemes édes bor készítésének megvannak a szigorú feltételei. Igyekeztem a régi bortörvényekben is megtalálni a vonatkozó utalásokat itthon is, külföldön is. Voltak már próbálkozásaink a nyolcvanas évek végén is, hogy a borok készítésekor a redox rendszereket kicsit újragondoljuk, de akkor a frissebb ízvilágra kevéssé volt igény. Az új birtokoknál viszont sok esetben nem idősebb, hegyaljai borász készítette a bort, hanem akár külföldi szakember, aki nemzetközi tudással érkezett ide, előítéletek vagy beidegződések nélkül, és a borokat így készítette. Emlékszem, 1993 és 1996 között folyamatosan kóstolgattuk egymás borait, „kinek milyen lett az évjárat… ki csinálja jobban… milyen is valójában a zempléni tölgy… hogy készíti a helyi kádár a hordót?” stb. Néztük, hogyan kísérletezik a másik, beszélgettünk francia szakemberekkel, miközben a nagy kihívás összehozta a helyi közösséget. Megjelentek a kereskedők, a kritikai oldal, ami mind motiváló volt a borászati kísérletezésekben. Mindez 2000-re tisztázódott a fejünkben, és lettek vele a tokajiak finomak, frissek, egyensúlyosak, elegánsak, illatosak. Még akkor is, ha mások, mint a hetvenes, nyolcvanas évek borai, vittük őket Bécsbe, Párizsba is, és a visszajelzések alapján úgy éreztük, hogy amit az államszocialista korszak 20-30 év alatt elvett tőlünk, most talán kicsit visszanyerhetjük az új sikerekkel. Az új birtokok közös bemutatkozásával elindult a Tokaj Reneszánsz mozgalma.
VINCE: Ilyen szerepvállalás után mennyire volt aztán szép az elválás a borkombináttól? Miben volt más egy spanyol befektetővel dolgozni?
BACSÓ ANDRÁS: Elég rosszul éltem meg a kényszerű elválást, mert sok tervem lett volna még. Közülük a legpregnánsabb a Királyi Birtok revitalizációja (Szarvas-dűlő központtal), hihetetlen történettel, aminek a hátterét teljes mértékben ki is dolgoztam. A távozásommal ez kútba esett. A végén igazságtalannak éreztem az egész helyzetet. Mindezt azért, mert lehetővé tettem a külföldi tőke megjelenését (az egész borvidéken mindössze 8-10%-nyi területen). Pár havi személyes válság után azért nem estem kétségbe. Érdekesség, hogy a Vega Sicilia egyedüliként keresett meg. Arra kértek, menjek ki hozzájuk Spanyolországba, nézzem meg, hogyan gondolkodnak ők a borról, és ha úgy érzem, hogy a Nagy Bor-filozófiának teret tudok adni, csatlakozzak! Fontos, hogy találkoztak az álláspontjaink, de közben persze a megélhetésem is múlott akkor az Oremus sikerén.
A kezdetektől számítva 28 éves munkát jelent az életemben az Oremus Birtok építése, ami az egyéni életút szempontjából is több mint meghatározó. Ezalatt kialakultak a birtok területei, integráltuk a korszerű bortechnológiát és a klasszikus Tokajt, megalapoztuk a bormárkákat: Oremus, Mandolás, Petrács, amelyek napjainkban a világ több mint 50 országában vannak jelen. E kereskedelmi sikerhez kellett a spanyol anyacég disztribúciós háttere. Mindez szakmailag és emberileg is sokat jelent számomra. Ez idő alatt olyan évjáratok villannak meg, mint 1993, 1999, 2000, 2006, 2009, 2011 vagy 2013, melyeket ma is élmény kóstolni. És bár nem voltam soha tulajdonos az Oremusnál, de hogy ezt a stafétát szellemileg, szakmailag tovább tudtam adni a fiamnak (ifj. Bacsó András – a szerk.), ez a borgenerációs folytonosság számomra ugyancsak fontos.
VINCE: Miképp indult el a Mariasy Birtok története, és mennyire jelent kihívást ekkora cégek után egy kis borászat működtetése?
BACSÓ ANDRÁS: Egész életemben azzal foglalkoztam, hogy megismerjem Hegyalja rejtett dűlőit, településeit, fölfedezzem a megkülönböztetésre érdemes értékeket. Valamikor 1996 körül megvettem egy egyhektáros területet Tokaj mellett a Máriás-dűlőben: nagy szerelem volt ez, a terület olyan, akár egy kis amfiteátrum. Mindig segítettem azokat, akik egy területet kiválasztottak, és ott megvalósítják a birtoképítési filozófiájukat. Dr. Szabó Zsolt keresett meg egy hasonló tervvel, akivel elkezdtünk egyeztetni az öthektáros birtokról. Ez 2021 végére alakult ki a területek rendezésével, birtoképülettel, autentikus Mariasy borválasztékkal. Időskorom ellenére még tudok dolgozni, csak ketten-hárman vagyunk kinn, sok a kétkezi munka, de a szőlő-bor esetében ez mindig felemelő érzés.
A szőlő gondozása, a borok nevelése és az értékesítés befektetés-, pénzigényes tevékenység, ezért létrehoztunk egy társas vállalkozási formát, és annak keretében dolgozunk. Nagy elhivatottság mellett ez talán nem is annyira munka számomra, mint inkább nagyon finom és érdekes szakmai aktivitás.
A cikk a Vince Magazin 2025. februári lapszámában jelent meg. A magazin kívánt lapszáma vagy akár előfizetés is megrendelhető a HG Média webshopjában.
Szerző: Ripka Gergely
Címlapfotó: Dancsecs Ferenc
