Véget ért Magyarország első hibrid borüzleti képzésének 2. éve, nagy bejelentés érkezett
16 hallgató vehette át az egyedülálló képzés végén az oklevelet, a következő évfolyamra már várják a jelentkezéseket.
2025. június 11-én a boré volt a főszerep a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi téri épületében. Itt tartották záró prezentációikat, majd vehették át oklevelüket a Wine Business Academy Budapest (WBA) második évfolyamának végzősei. Magyarország első hibrid borüzleti képzése 2024 őszén 16 hallgatóval indult, az első végzős évfolyammal együtt összesen már harmincegyen rendelkeznek a Wine and Spirit Management Program képesítésével.
A képzés (aminek programját, nemzetközi oktatógárdáját EBBEN A CIKKBEN mutattuk be részletesen) hasznosságát mutatja, hogy a borvilág legkülönbözőbb területéről érkező szakemberek vettek részt rajta. Szerzett oklevelet többek között borász, pincészettulajdonos, borkereskedő és a padokat koptatta eme cikket jegyző újságíró is. Hogy mit adott nekik az 1 éves képzés, arról EBBEN A CIKKBEN meséltek a vince.hu oldalnak.

Harmadik évbe lépve
A dr. Fiáth Attila által alapított és vezetett Wine Business Academy Budapest célja, hogy Közép-Európa legjelentősebb angol nyelvű borüzleti képzésévé nője ki magát. Mint az az MTA-ban zajló záróünnepségen elhangzott, már biztos, hogy októberben indul a 3. évfolyam, amire már most szép számmal vannak érdeklődők.
Dr. Fiáth Attila két bejelentést is tett a jövővel kapcsolatban. 2026 júniusában minden valószínűség szerint létrejön egy az egy éves Wine and Spirit Management Programra épülő egy hetes „továbbképzés”. Ez azonban már a WBA-val számos ponton együttműködő francia Burgundy School of Business dijoni campusában fog történni.

Másik újdonság, hogy a tervek szerint 2026 szeptemberében érkeznek a Burgundy School of Business boriskolájának MBA-t végzett hallgatói, hogy magyar pincészetnél végezzék 1 éves projektfeladatukat. A két fél hosszútávú partnerségben gondolkodik, így minden évben újabb franciaországi hallgatók követhetik majd az első turnust.
A következő fontos mérföldkő a már említett 2025/2026-os következő szemeszter. Az érdeklődők a www.wbabudapest.com weboldalon kaphatnak további tájékoztatást és jelentkezhetnek az októberben induló tanévre.
Szerző: Geri Ádám
Címlapfotó: Nemes Róbert