„Tokaj egyedi kihívás és felelősség is egyben” – interjú a Borászok Borászával, Bodó Judittal
A tokaji örökség fontosságáról, az idei borturizmusról, a Borászok Borásza díjról és az idei szüretről is beszélgettünk Bodó Judittal.
VINCE: A 2021-es Borászok Borásza díj elnyerése után sok interjút adtál. Most, hogy már eltelt egy kis idő, hogy éled meg, hogy te nyertél?
Az első két-három hétben valóban interjú interjút követett, de én azt gondolom, hogy tartozunk ennyivel a borvidéknek, hiszen belőle nőttünk ki, és végső soron Tokajt képviseljük. Ez egy életre szóló díj. Igazán jó érzés, amikor azt mondják rólad, hogy te vagy a legjobb, de az nem jó, ha egy idő után ezt el is hiszed, mert akkor megállhat a fejlődés. Arra kell figyelnünk, hogy töretlenül dolgozzunk tovább és próbáljuk a legjobbat kihozni a borászatunkból. Mindemellett pedig továbbra is szeretnénk megfelelni a címnek.
VINCE: 2020-ban és 2021-ben is tokaji borász győzedelmeskedett. Szerinted mi ennek az oka?
Külföldről nézve a magyar borvidékek közül talán Tokaj képviseli a legnagyobb értéket, mert ugyanazokkal a hagyományokkal, mozdulatokkal rendelkezik már több mint 300 éve. Emiatt a Tokaji borászok kezében van a legnagyobb lehetőség arra, hogy megőrizzenek olyan tradíciókat, mint például az aszú készítés. Szerintem ez a különleges bor semmivel sem összehasonlítható a világon.
Éppen ezért Tokaj egyedi kihívás és felelősség is egyben, ami megkülönböztet minket a többi 21 borvidéktől.
A két egymás utáni győzelemhez az is hozzásegíthette a borvidéket, hogy az elmúlt 20 évben Tokaj-Hegyalja hatalmas fejlődésen ment keresztül. Nemcsak az épített kultúra megőrzésére gondolok, hanem a minőség újra felfedezésére és a területek betelepítésére is.
VINCE: Érezted valaha hátrányát, hogy női borász vagy?
Nem érzem, hogy azért, mert én nő vagyok, akármilyen módon kilógnék a sorból. Azt gondolom, hogy Tokaj eleve egy különleges hely, hiszen egy négyzetméterre nagyon sok női borász jut. Sosem ért hátrány azért, mert nőként vagyok jelen a borászszakmában.
VINCE: Férjeddel, Bodó Józseffel nem tudatosan készültetek, arra, hogy borászok lesztek. Hogyan határoztátok el mégis magatokat?
Mindig azt szoktam mondani, hogy ha a Jóisten valakinek egy bizonyos sorsot szán, akkor a sorshoz vezető utat is elegyengeti. Nagy szerepet játszott az értékmegőrzés abban, hogy mi Tokajban, Bodrogkeresztúron kötöttünk ki. Először elkerültem a Felvidékről Mosonmagyaróvárra, az Agrártudományi Egyetemre, majd 1998-ban egy dél-tiroli cégnél dolgoztam, akik akkoriban pont Tokajban fektettek be. Józsi akkor még művészettörténetet tanult, de jött velem, és segített a munkában. Ekkor még csak két-három évig terveztünk a borvidéken maradni, viszont amikor az első gyerekünk megszületett, válaszút elé kerültünk. Végül úgy döntöttünk, hogy elkezdjük piciben, aztán hála Istennek láttuk a körülöttünk lévő embereken, hogy jó helyen vagyunk. Innentől nem is volt kérdés, hogy jó döntést hoztunk, mert azt csinálhattuk, amit szeretünk.
A borászat nem része az életünknek, hanem ez az életünk. Reggeltől estig, hétfőtől vasárnapig ezzel foglalkozunk.
Ettől független a Felvidék olyan mélyen van a gyökereinkben, hogy sosem tudnánk teljesen elszakadni tőle.
VINCE: Milyen a bodrogkisfaludi közösség?
Már hat-hét éve építjük az ottani közösséget. Szerveztünk már farsangi jelmezes mulatságot és csapatépítő hétvégét a helyi családoknak. Amikor elkezdtük a munkát, pont be akarták zárni az óvodánkat, mostanra viszont önálló ovi lett több mint 30 gyerekkel. A legtöbb ovis ballagáson a gyerekek pihe-puha ruhát viselnek, viszont nálunk lapáttal, vödörrel a kezükben, mackónadrágban lehet őket látni, mert ezen a napon minden gyerek kap egy fát, amit aztán közösen elültetünk, hogy tudják, hol vannak a gyökereik. Bár a járvány miatt idén sok programunk elmaradt, korábban már sikerült megerősíteni a családokat abban, hogy helyben is lehet jót csinálni, ha összefogunk.
VINCE: Szeretnéd, ha a gyerekeitek is borászok lennének?
Nyilván jó lenne, ha a három gyermekünk közül valamelyik tovább vinné a borászatot. Mindig azt mondjuk, hogy ott kezdődik a siker, ha a dédunokák nem verik le a cégért a falról.
Egy borászati márkánál ugyanis 50 év még alapnak számít.
VINCE: Egy interjúban említetted közös munkádat Bárdos Saroltával és Berecz Stephanie-val. Saroltát határozott borásznőnek, Stephanie-t pedig nagy tudásúnak nevezted. Hogyan jellemeznéd önmagadat borászként?
Nehéz kérdés, de talán a kommunikáció az erősségem. Egyébként nagyon szoros a kapcsolatom velük, már 2011 óta készítjük a Három grácia nevű borunkat, ami jól mutatja, hogy mi egyáltalán nem konkurenciaként tekintünk egymásra. Nagyon jó együttműködés a miénk. Stephanie például az egyetlen, akit beengedek a pincénkbe, hogy a hordókból végigkóstolja a borainkat. Nem azért, mert nem bírom a kritikát, hanem egyszerűen úgy látom, hogy itthon mindenki véleményt akar mondani minden palack borról. Pedig nagyon sokféle tud lenni a bor, pont úgy, ahogy az emberek.
VINCE: Kitől fogadsz el kritikát?
Attól, akitől egyébként tanácsot is kérnék. Legtöbbször Stephanie az, aki elmondja nekem, ha valami félresiklott.
VINCE: Hogy alakult a borturizmus idén Tokajban?
Idén 90 százalékban olyan új vendégek érkeztek, akik korábban nem hogy nálunk, de még Tokajban sem jártak. Ez nagyon pozitív. Emellett idén nyáron megjelentek holland és dán kereskedők is. Sok magyar borászatot ismerek, akik már elkezdtek külföldre utazgatni, mivel megnyíltak a határok. Mi általában kilenc külföldi partnerrel dolgozunk, akik közül az időhiány miatt csak egyet tudnunk évente meglátogatni.
VINCE: Hogy sikerült az idei szüret?
Az egész éves szeszélyes időjárás miatt nagyon izgalmasra sikeredett. A virágzás általában május végén, június elején lezajlik, most viszont július elején történt, ezért nem tudtuk, hogy be tudja-e hozni majd a szőlő ezt az egy hónapos csúszást. A sav alakulását nagyban befolyásolták az augusztusi hidegek, de ettől független hihetetlenül vibráló, izgalmas boraink vannak. Sőt, külön öröm, hogy idén mind az öt dűlőnkből van bor, ugyanis tavaly a nagy esők miatt nem tudtunk mindegyikből készíteni.
VINCE: Lehet-e egy borásznak kedvenc bora, és ha igen, neked mi az?
Nincs abszolút kedvencem, de ilyenkor ősszel sok friss bort iszunk, ami még zavaros, élesztős, kicsit buborékos, mert éppen az erjedés végén tart. Hihetetlenül kedves aromák és nagyon finom ízek jönnek belőle ki. Akadnak olyan pincészetek, ahol ezt pét-natként (pezsgőszerű, szüretlen ital – szerk.) lepalackozzák, de mi „boririgyek” vagyunk, ebből másnak nem adunk.
VINCE: Pár kérdéssel ezelőtt a kommunikációs készségedet emelted ki. Fontos szerinted, hogy a borászok értsenek a kommunikációhoz és az együttműködéshez?
Igen, de nem mindenkinek megy minden, mert sokan a szűk 50 évünkben akarjuk megépíteni az örökségünket. Egyszerre szeretnénk helyrehozni az épített kultúrát, kitalálni a bor minőségét és belföldön-külföldön pozicionálni az elkészült bort. Mindeközben meg kell élni, de úgy, hogy a következő generáció ne elforduljon a borkészítéstől, hanem akarja követni ezt a mesterséget. Szerintem egyik borvidék sincs olyan helyzetben, mint Tokaj, mert itt az identitásunk része, hogy az aszút kutya kötelességünk tovább vinni. Ezenfelül pedig nagyon keveseknek jut arra ideje, hogy közös marketingben vagy egyesületekben gondolkodjanak. Ha a szőlő újratelepítése, a birtoképítés már nem nyomja a következő generáció vállát, akkor majd ők tudnak egy lépést tenni a közösség irányába.
Szerző: Dimashky-Korompai Tímea
Címlapfotó: Dancsecs Ferenc