Vince Díj visszatekintő: 2021-ben Bock Józsefé lett az életműdíj, és kiderült, melyik a magyarok kedvenc bora

2022. október 17.

A 2021-es Vince Díj szavazásán számos meglepetés született.

A Vince Díj Magyarország egyik legrangosabb borászati elismerése. 2021-ben mondta a díjjal kapcsolatban Vancsik Ivett, a Vince Magazin főszerkesztője, hogy az „jól reprezentálja a minőségi és az elérhető borok arányát Magyarországon. Kis, közepes és nagyobb pincészetek egyaránt megtalálhatóak a listán mindegyik borvidékről, a tételek között kevésbé ismert borok is szerepelnek, és nem hiányoznak a hazai és nemzetközi szinten díjazott borok sem.” 

2022-ben szintet lép a Vince Díj

2022-re a díj, ha lehet, további szintet lépett. A Vince felületén

már elindult a szavazás,

amelynek keretében az érdeklődők október végéig jelölhetik meg kedvenceiket az idei 20 kategória 3-3 tétele közül. A kategóriák 3 borból álló szűkített listáját a Vince által felkért hazai szakemberek állították össze. Az elismert ágazati szereplők, nemzetközi borakadémikusok részvétele a garancia arra, hogy erős mezőny alakult ki.

A Vince Díj ünnepe a Vince Gála

Szintén teljesen megújul a Vince Díj átadásának „ceremóniája”, vagyis a Vince Gála. A győztes „boralkotások” bemutatására 2022-re a szervezők megtalálták az igazán méltó helyet, a művészet egyik legfontosabb és legnagyobb múlttal rendelkező színterét: 2022. november 19-én 15 órától a Szépművészeti Múzeum ad otthont a Vince Gálának. Az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeumot Európa legjelentősebb múzeumai között tartják számon, gyűjtőköre az egyetemes művészet, gyűjteményei az európai képzőművészet szinte minden ágának összes korszakába bepillantást engednek. Egészen különleges pillanat lesz a november 19-i Vince Gála, ahol a nagy mesterek művei között sétálva kortyolhatják a vendégek a bort, az emberiség másik megkülönböztetett alkotását.

A Vince díj közönségszavazása tehát már zajlik, bárki leadhatja szavazatát, és már a jegyárusítás is megkezdődött a Vince Gálára.

A bor legnagyobb hazai ünnepére a jegyek már kaphatók, október 26-ig ráadásul 15 százalékos EARLY BIRD KEDVEZMÉNNYEL!

Kedvcsinálóként az alábbiakban felidézésre kerülnek a 2021-es győztesek.

Ikonikus borvidékek és fajták

A közönségszavazás eredményei is jól mutatják, hogy a borfogyasztók fejében az ikonikus borvidékek összeforrtak bizonyos szőlőfajtákkal. Jó példa, hogy furmintból és hárslevelűből tokaji borok kerülnek leggyakrabban a fogyasztók poharába, míg a testesebb vörösborokat Villányból és Szekszárdról választják legszívesebben. Bikavér csak Egerben és Szekszárdon készülhet, és bár a házasításra vonatkozó szabályozás eltér a két borrégióban és teljesen más stílusok alakulhatnak így ki, a markáns, fűszeres karakter és a gyümölcsös jegyek jellemzik. Az egri borvidéken található St. Andrea Szőlőbirtok és Borászat nem csak a közönségkedvenc bikavérnek járó elismerést hozhatta el 2017-es Merengő névre keresztelt tételével, de a legjobb borbár- és borétterem díjával is büszkélkedhet a St. Andrea Wine&Sky Bar révén.

Fehérborok

A közönségszavazásból kirajzolódó érdekes tendencia, hogy a fehérborok versenyében a nyertesek inkább a szőlőfajtákhoz köthetőek és nem borrégiókhoz. Az Alföldön toronymagasan a Frittmann testvérek 2020-as Irsai Olivérjét, Etyeken pedig az Etyeki Kúria Savignon Blanc 2019-et szeretik a legjobban – ez a két tétel mind a közönség, mind a szakmai zsűri, mind pedig a Vince Klub tagjai által megítélt díjjal büszkélkedhet. A sauvignon blanc esetében különösen nagy volt a verseny, hiszen ez az a szőlőfajta valamennyi magyar borvidéken megtalálható.

Rozé

Magyarországon az első szó, ami a rozé kapcsán eszünkbe jut: Szekszárd. A borfogyasztók döntése szerint idén a Lajvér Borbirtok Prémium Rosé 2020 bizonyult a mezőny legjobbjának. Ez a halvány lazac színű bor a syrah és kékfrankos válogatásából készült rozsdamentes tartályban, reduktív térben történő alkoholos erjesztéssel. A 6 hónapos fajtánkénti érlelést követően kortyolhatjuk az ország kedvenc rozéját poharunkból.

​Vörösborok

A vörösborok mezőnyében továbbra is Villány és Szekszárd foglalja el a legelőkelőbb helyeket. A Vylyan Pincészet Mandolás Cabernet Franc Válogatás 2016 lett kategóriájának győztese, melybe kortyolva komplex ízhatást érezhetünk csöppnyi étcsokoládés kesernyével, fahéjas, cédrusos fűszerességgel. Gere Attila Solus Merlot 2016 tétele sós, ásványos, gyümölcsös jegyeivel és egyszerre édes fűszeres ízével nyerte el a fogyasztók elismerését. A cabernet sauvignonok versenyében a 27 hektáros birtokkal rendelkező Vesztergombi Pince nyert Szekszárdi Bodzás Cabernet Sauvignon 2017 borával, a kékfrankosoknál pedig a Takler Borbirtok Szentahegyi Kékfrankos 2016 került a legjobbak közé.

​Pezsgők és buborékok

Alig 7 éve, 2014-ben készült el az első palack Kreinbacher pezsgő, mára hazánk egyik abszolút kedvence lett. A Brut Classic a szakmai ítészek és közönség szerint is mindent vitt. Egyéb buborékos kategóriában az Etyeki Kúria Pláne Frizzante rozé tételét díjazták. Az Etyek-Budai borvidék sajátos ökológiai viszonyai szépen megmutatkoznak ebben a tételben, a magas mésztartalmú talaj és a szeles fennsík ugyanis ideális a nagy savtartalmú szőlő termesztéséhez, ami a pezsgőgyártás alapanyaga.

​Tokaj aranya

A természetes édes borok kategóriában abszolút Tokaj a listavezető. A szakmai zsűri és a közönség is egyöntetűen egyetértett abban, hogy a Szepsy Pincészet 2013-as 6 Puttonyos Aszúja a kategória legjobbja. Joggal büszke a régióra és az innen származó borokra minden magyar, hiszen a tokaji aszú a világ egyik legkülönlegesebb, a legnagyobb nevű borszakértők által is sokra értékelt édes bora, idővel talán nem csak a karácsonyi ünnep családi asztalának, hanem a hétköznapoknak kincse is lesz.

​Vince Díj további elismerései

A hazai közönség a legkiválóbb borásznak járó életműdíjat idén Bock Józsefnek ítélte. A Bock család 1850 óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borászattal a Villányi borvidéken és vált a régió meghatározó nevévé. A legjobb borászat díját a 18 éve alapított Pannonhalmi Főapátság pincészete kapta, aki négy kategóriában is szerepelt a listán, amelyből kettőt meg is nyert.

A 2021-es Vince Díj közönségszavazás nyertesei

  1. Fehérbor / Sauvignon blanc – Etyeki Kúria Sauvignon blanc 2019
  2. Fehérbor / Szürkebarát – Bussay Pince Kövecs Pinot Gris 2018
  3. Fehérbor / Hárslevelű – Gróf Degenfeld Szőlőbirtok Terézia Hárslevelű 2018
  4. Fehérbor / Olaszrizling – Figula Pincészet Sóskút Olaszrizling 2018
  5. Fehérbor / Rajnai rizling – Cseri Pincészet VII. Septimus Pannonhalmi Rajnai rizling 2017 S
  6. Fehérbor / Chardonnay – Kovács Nimród Borászat Chardonnay Battonage 2016
  7. Fehérbor / Furmint – Szepsy István Úrágya Furmint 2017
  8. Fehérbor / Irsai Olivér – Frittmann Borászat Irsai Olivér 2020
  9. Fehérbor / Sárgamuskotály – Tokaj Nobilis Sárgamuskotály 2020
  10. Fehérbor / Cuvée – Pannonhalmi Apátsági Pincészet Hemina 2020
  11. Fehérbor / Egyéb fehérbor – Tornai Pincészet Top Selection Aranyhegy Juhfark 2019
  12. Rozé – Lajver Borbirtok Premium Rosé 2020
  13. Vörösbor / Kadarka – Balla Géza Sziklabor Kadarka 2017
  14. Vörösbor / Kékfrankos – Takler Borbirtok Szentahegyi Kékfrankos 2016
  15. Vörösbor / Cabernet sauvignon – Vesztergombi Pince Szekszárdi Bodzás Cabernet sauvignon 2017
  16. Vörösbor / Cabernet franc – Vylyan Szőlőbirtok Mandolás Cabernet Franc válogatás 2016
  17. Vörösbor / Merlot – Gere Attila Solus Merlot 2018
  18. Vörösbor / Pinot noir – Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pinot Noir 2020
  19. Vörösbor / Bikavér – St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet Merengő 2017
  20. Vörösbor / Syrah – Takler Borbirtok Syrah Prémium 2017
  21. Vörösbor / Cuvée – Gere Attila Kopar 2017
  22. Vörösbor / Egyéb vörösbor – Heimann Pincészet Barbár 2017
  23. Buborékos / Tradicionális eljárással készült pezsgő – Kreinbacher Birtok Brut Classic
  24. Buborékos / Egyéb buborékos – Etyeki Kúria Pláne Frizzante Rosé
  25. Természetes édes borok (késői szüretelésű borok, szamorodnik) – Balassa Pincészet Betsek Édes Szamorodni „Kvarc” 2017
  26. Aszú – Szepsy István Aszú 2013
  27. Párlat / Pálinka – Egy CSEPP Pálinka Feketecseresznye-Málna pálinka
  28. Párlat / Gin – Seven Hills Tokaj
  29. Borász életműdíj – Bock József
  30. A legjobb borcímke – Bolyki Egri Csillag 2020
  31. A legjobb borbár / borétterem – St. Andrea Wine & Sky Bar
  32. A legjobb borászat, pincészet – Pannonhalmi Főapátság Pincészete
  33. A legjobb bor-/szeszesital-kereskedés – Bortársaság