Juhász Anna elárulta, hogyan ünnepelték szülei az életet és a szerelmet

Már csak pár nap és kezdődik a Vince Gála, Magyarország kedvenc borainak és párlatainak ünnepe. Az eseményen a bor közéleti „nagykövetei” is részt vesznek, többek között Juhász Anna irodalmár és kulturális menedzser. Vele beszélgettünk irodalomról, Juhász Ferencről és magáról a Gáláról.

VINCE: Nagykövetként részt vettél a Vince díj borjelölési folyamatában. Miért álltál be az ügy mögé?

A bor nálam mindig ünnep, valami emelkedett, valami a mámorból, ami hétköznapjainkat éppúgy különlegessé varázsolja, mint az irodalmat hosszú évszázadok óta. Már a története nagyon érdekes – miszerint a gyümölcsből ital lesz. Ez az átváltozás, átalakulás, ami engem izgat – az új élet megszületése, hisz az európai gondolkodás egyik legfontosabb átváltozás misztériuma a borhoz kapcsolódik. Persze a magyar bor hungarikum, a hazai kulturális hagyomány fontos része is, erről pedig jó közösen gondolkodni és figyelni rá. Már a Napkirály is ismerte a tokaji bort, ő mondta: „Vinum regum, rex vinorum”, vagyis „Királyok bora, borok királya”. De a bor nemcsak a mámor, az öröm, az élvezet forrása, hanem az eucharisztiában Istven vérévé, a megváltás misztikus italává válik. S ha már összekapcsolódás: hiszek abban, hogy értékteremtő közösségekben jó egymásra figyelve – akár az irodalom szemüvegén keresztül – tapasztalatunkat és ízlésünket megosztani.

S persze költő lánya vagyok, akinek egyik legszebb verse épp a legendás Rezi bordal, ami az egész életet ünnepli.

VINCE: Mi az a tétel, amit mindenképpen meg szeretnél majd kóstolni a Vince gálán?

A Pannohalmi Apátsági Pincészet Hemina 2020 fehér cuvée-t, és az Etyeki Kúria Pláne Frizzante Rosé-t.

VINCE: Melyik a kedvenc borvidéked?

Az igazsághoz tartozik, hogy ínyenc vagyok, és nem is mindennapi borfogyasztó, így nálam tényleg ünnepi alkalom egy finom pohár bor elfogyasztása. Villány és a Vylyan nagyon fontos számomra, nemrég egy egész irodalmi kampányt csináltunk együtt a prémium boraikhoz kapcsolódóan, de Csopakon és Szentgyörgy-hegyen is szeretek pincékbe betérni. Kiss Gábor borait említeném még, illetve a Pannonhalmi Apátsági Pincészet borait – a vöröseket és a fehéreket egyaránt.

VINCE: Szoktál-e borturistáskodni és milyen élményt keresel ezeken az utakon?

Én leginkább otthon utazom – de talán ez most, az elmúlt másfél, szabálytalan év után sokaknak ismerős lehet.

Nekem az az ünnep, ha egy hosszú, munkával teli hét után otthon a férjemmel kinyitunk egy palack bort és a poharaink mellett iszunk, beszélgetünk, szemlélődünk. Erről jut eszembe: egyik legfontosabb gyermekkori élményem, hogy szüleim, akik harminchét évig voltak házasok, minden nap koccintottak este otthon, amikor orvos édesanyám hazaért. Költő édesapám már késő délután kiült a nappaliba, és várt.

Nagyon megható volt így felnőni, hogy a szüleim minden nap megünneplik az életet, a szerelmet, és erre koccintanak esténként.

VINCE: Akad kedvenc boros könyved?

Természetesen A bor filozófiája Hamvas Bélától. „Elhatároztam, hogy imakönyvet írok az ateistáknak” – mondja az író, aki 1945 nyarán Balatonberényben írta ezt a híres esszéjét. Hamvas páratlan stílusa ismert, tudjuk, Isten neve helyett használja a bor-t, ami véleménye szerint Isten egyik megnyilvánulási formája. Minden bornak külön géniusza van, s elfogyasztva az emberbe költözik be. Arról is ír, hogy a bor spirituális esszenciája a drágakőhöz hasonlít – hisz minden mámor gyökere a szerelem, a bor a folyékony szerelem, a drágakő kristályosodott szerelem, a nő élő szerelem.

VINCE: Törvényszerű, hogy a bor összekapcsolódjon a borral?

A bor dicsérete a magyar költészetben Balassi Bálinttól, Csokonaitól származik, és a csúcspont a 19. század, hisz tudjuk, Petőfi Sándor neve a bordal műfajával szinte egybeforrt – még úgy is, hogy ő maga nem igen ivott alkoholt. De milyen érdekes, miképp ajánlotta be a közönség kegyeibe az első Petőfi-kötetet az Életképek 1844. november 20-i száma: – „Megjelentek Petőfi Sándor költő „Versei”…Többen a sok bordalt sokallják e gyűjteményben: de uramistenem, ha már arra vagyunk kárhoztatva, hogy magunk igyuk meg harmincmillió akó borunkat, legalább legjobb bordalköltőink énekeit vegyük meg, s azok eldalolása mellett temessük búnkat a kancsóba.” Ha továbbmegyünk, Kölcsey a Himnuszban, Juhász Ferenc az említett Rezi bordalban, Weöres Sándor számos munkájában (és tudjuk, életében) volt főszereplő a bor, míg Kosztolányi Dezső, Csáth Géza mellett Ady Endre a bor két fajta mámoráról is írt. És még a kortársakat hangsúlyosan nem is említettem…

VINCE: Apukád szeretett borokat kóstolni, vagy az általad említett, édesanyáddal közös rituáléban a bor nem is volt annyira fontos?

A fent említett családi szertartás mellett Papám a vörösborokat nagyon szerette, író, képzőművész barátaival amellett beszélgettek sokszor éjszakába nyúlóan.

Én egyetemistaként inkább fröccsöt ittam, ezzel kapcsolatban is eszembe jut egy irodalmi történet. A hagyomány szerint a fröccsöt Jedlik Ányos találta ki 1842-ben, amikor a „nemzet mindenese”, Fáy András fóti présházában váratlanul előhúzott a háta mögül egy palackot, és szódát spriccelt a meglepett társaság borába. „Mi ez? – kérdé Czuczor Gergely nyelvtudós.” „Spriccer” – mondá Jedlik. „Túl németes – így Vörösmarty Mihály -, legyen inkább fröccs!”

Címlapfotó: Juhász Anna