100 éve nem létezett magyar farsang a leves nélkül, amit mára teljesen elfelejtettünk
Egyszerre táplál és frissít, ezért gyakran a mulatságok végén szolgálták fel.
5 hagyományos fogás, ami nélkül nincs igazi ünnep címmel közölt cikket a minap a Hamu és Gyémánt. Talán egy fokkal indokoltabb lenne a múlt idő, mert ma némelyik fogás bizony eltűnőben van, vagy akár is el is tűnt a farsangi ünnepi asztalokról.
A korhelyleves például a 19-20. században még kifejezetten divatosnak számított, ma azonban úgy egyáltalán is ritkán találkozni vele. Pedig az 1920-as években a városi bálok elmaradhatatlan kelléke volt, leggyakrabban hajnali 3-4 óra körül került elő.
Márai Sándor így ír erről 1939-es Farsang című tárcájában: „Még ismertem Zemplénben s Abaujban urakat, akik hajnalban, szupécsárdás után, átizzadt frakkingben, s felhajtva hódprémes bundájuk gallérját, szánkóba ültek, s másnap estig hajtattak csengőszerszámos lovakka la havas abauji és sárosi falvakon át, amíg beértek Eperjesre, ahol végre megpihentek a Fekete Sas söntésében és ittak egy pohársört, mert a bál, a farsang, az ünnep felzavart bennök valamit, életre keltett egy emléket, vagy egyéletforma emlékét, s ez az eszmélet oly fájdalmas és komoly volt, hogy nem lehetett a báli éjszakát követő hajnalon egyszerűen és korhelylevessel napirendre térni fölötte.”
De mi is az a korhelyleves? A „korhely” kifejezés a régi nyelvhasználatban mulatozó, sokat ivó embert jelentett, a leves pedig kifejezetten az ilyen éjszakák utáni reggelekre készült. Savanyú káposztából, tejföllel és gyakran füstölt hússal főzték, hogy egyszerre legyen tápláló és frissítő. A népi tapasztalat szerint savanyúsága és zsírossága segített leküzdeni a másnaposságot a farsangi bálok és lakomák után.
Címlapfotó: Umar Farooq / Unsplash
