A hús, amiből a barna ugyanolyan értékes, mint a piros, azt mégsem eszi senki
Szakértő mondta el, mire kell figyelni a hús színével kapcsolatban.
Akik gyakran főznek otthon, jól tudják, hogy a nyers húst mindig óvatosan kell kezelni. Fontos, hogy az előkészítés során elkülönítsük más alapanyagoktól, hogy elkerüljük a keresztszennyeződést. Természetesen arra is figyelni kell, hogy megfelelően átsüssük, hogy elpusztuljanak benne a kórokozók. Mindezek előtt azonban a legfontosabb lépés, hogy meggyőződjünk arról, a hús friss és biztonságosan fogyasztható.
A hús frissességét a legtöbben a színe alapján ítélik meg. A friss marhahús alapvetően élénkpiros árnyalatú, ám ha egy-egy darabon barnás foltot észlelünk, az önmagában nem feltétlenül jelent problémát. A The Daily Meal a témában Kathleen Benson dietetikust kérdezte, aki szerint az elszíneződés gyakran az oxigén hatására, a hús pigmentjeiben lezajló természetes kémiai reakció következménye. Vagyis ettől még önmagában nem lesz romlott vagy fogyasztásra alkalmatlan. Ha bizonytalanok vagyunk a hús frissességében, hallgassunk az orrunkra és a többi érzékszervünkre. A romlás jele lehet a kellemetlen szag, a nyálkás állag, vagy bármilyen más eltérés. Ha kétségünk merül fel, nincs gusztusunk hozzá, akkor érdemes inkább kidobni az ételt.
Szerző: Csáka Eszter
Címlapfotó: Darth Liu / Unsplash