Sokkal kevésbé lesz erős a fokhagyma íze, ha így vágjuk fel
Ugyanaz a gerezd fokhagyma lehet édeskés, lágy, aromás vagy kifejezetten csípős attól függően, hogyan készítjük elő.
A fokhagyma szinte minden konyhában alapdarab, mégis kevesen gondolnak arra, hogy már az előkészítés módja is jelentősen befolyásolhatja az ízét. A jellegzetes aromája ugyanis már akkor is elkezd kibontakozni, amikor felvágjuk, felaprítjuk vagy összezúzzuk. Ilyenkor a gerezd sejtjei megsérülnek, és működésbe lép egy alliináz nevű enzim, ami a fokhagymában található alliint allicinné alakítja. Ez a vegyület adja a friss fokhagyma karakteres, csípős ízének és intenzív illatának jelentős részét.
A csípősség és intenzitás attól függ, mennyire roncsoljuk a gerezd szerkezetét – olvasható a Hamu és Gyémánt cikkében. Mint írják, a szabály teljesen egyszerű és logikus: minél finomabbra aprítjuk vagy minél erősebben összezúzzuk, annál intenzívebbé válik az íze.
Ha a gerezdeket egészben hagyjuk és megsütjük vagy lassan főzzük, jóval szelídebb ízt kapunk. Mivel a sejtek nem sérülnek meg előzetesen olyan mértékben, kevesebb csípős aroma alakul ki, a hő pedig az alliináz működését is visszaszorítja. A fokhagyma így puha, édeskés és enyhén diós ízű lesz.
A szeletelés már több növényi sejtet érint, így az aroma is erősebb lesz, de még mindig jóval kiegyensúlyozottabb, mint aprítás vagy zúzás esetén.
Minél kisebb darabokra vágjuk a fokhagymát, annál nagyobb felületen sérülnek a sejtek. A finomra aprított fokhagyma ezért erősebb és csípősebb ízt ad, mint a szeletelt változat.
A legerőteljesebb eredményt akkor érhetjük el, ha a fokhagymát összezúzzuk vagy pépesítjük. Ilyenkor sérül a legtöbb sejt, ezért intenzívebb aroma alakulhat ki.
Az időzítés is számít. Ha az aprított vagy zúzott fokhagymát körülbelül 10 percig állni hagyjuk a melegítés előtt, az alliináznak több ideje marad a reakcióra. A hő ugyanis fokozatosan inaktiválja az enzimet, ezért az azonnal serpenyőbe dobott fokhagyma ebből a szempontból másképp viselkedik. Kutatások is kimutatták, hogy a zúzott fokhagyma rövid pihentetése bizonyos kéntartalmú vegyületek képződését segítheti a melegítés előtt.
A savas összetevők szintén befolyásolhatják az alliináz működését. Ha tehát erőteljes fokhagymaízt szeretnénk egy citromos vagy ecetes öntetben, érdemes előbb összezúzni a gerezdet, rövid ideig pihentetni, és csak ezután hozzáadni a savas hozzávalókat.
Címlapfotó: Glib Albovsky / Unsplash