A tökéletes omlós sült csirke titka egy filléres folyadék és fűszer
Mostantól nem kell étterembe menni, a finom omlós sült csirke otthon is egyszerűen elkészíthető.
Azt hinnénk, a tökéletesen omlós sült csirke könnyebben elkészíthető, mint például egy jó steak. Ez távolról sincs így. Az viszont kétségtelen, hogy a megfelelő előkészületek után nem tudunk hibázni. De mi is ez a megfelelő előkészület?
A puha, omlós, ízes csirkéhez ugyanazt kell tennünk, mint a többi hús esetében. Pácolásra van szükség. Nem kell valami bonyolult dologra gondolni, a sós vízben való áztatás is pácolást jelent. A pácolás fellazítja a hús rostjait, sokkal puhább, omlósabb lesz tőle. Ráadásul közben jól átjárja a só, ami pedig az ízeket fokozza.
Tegyük a csirkénket alaposan megsózott vízbe és hagyjuk pihenni. Már 30 perc alatt észlelhető változás érhető el, de az az ideális, ha 24 óráig hagyjuk a csirkénket ebben a vízben (a hűtőben).
A sót természetesen további kedvenc fűszereinkkel is kiegészíthetjük, ettől csak még jobb lesz a végeredményt. Ha befejeztük a pácolást, vegyük ki a húst az edényből, töröljük szárazra. Inentől fogva pedig mindent csináljunk a megszokottak szerint.
Érdemes kipróbálni, ez az apró előkészület új szintre fogja emelni az élményt – ígéri a thedinnerbite.com oldal!
Címlapfotó: Nathan Dumlao / Unsplash