Sokak szerint ez a legrosszabb magyar étel, mégis bekerült a világ legolvasottabb újságába
Több millióan olvashatták a világon az egyik legismertebb magyar étel receptjét.
2024-ben az amerikai The New York Times online felületén megjelent a mákos tészta receptje. A The New York Times-nak naponta összesen 9,1 millió olvasója van, ebből 8,8 millióan az online változatot böngészik. Ezzel az újság a legolvasottabb az USA-ban, de a világban is nagyon előkelő helyen szerepel. 2012 októberében például 48 millió olvasójával az egész világ második legolvasottabb online újsága volt.
Ami a mákos tésztát illeti, a cikk azt írja, egy egytálételről van szó, ami 25 perc alatt elkészíthető. Szerintük többek között ennek köszönhető a népszerűsége. Elkészítésénél azt ajánlják, hogy a metélt tésztát frissen főzzük ki és utána forgassuk meg egy kis vajban, majd szórjuk meg mákkal és cukorral. „Az eredmény egy kellemesen édes és ízes étel.” A cikk szerint a mákos tészta Magyarországon már a 16. században elterjedt fogásnak számított a parasztok körében. Mint írják, a magyarok ma is főfogásként tekintenek rá, legfeljebb levest vagy főzeléket szoktak enni előtte.
A mákos tészta egyébként nemrég egyszer már bekerült a hírekbe: a világ egyik leglátogatottabb gasztrooldalának regisztrált tagjai szerint már nem ez a legrosszabb magyar fogás.
Címlapfotó: Thomas Park / Unsplash