A 2023-as ország tortája megosztó lehet
A 2023-as ország tortája receptjébe a versenykiírás értelmében egy rendhagyó alapanyag is bekerülhetett.
A Magyar Cukrász Ipartestület tizenhetedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére.
A versenyre a magyar cukrászat hagyományain alapuló, főként magyar alapanyagokra épülő tortákat vár az Ipartestület. Idén az új, kreatív ötletek mellett, olyan specialitásokkal is lehetett nevezni, amik már korábban bizonyítottak a cukrászdákban és megfeleltek az idei versenykiírásnak.
Az idei ország tortája verseny újdonsága, hogy az alábbi, nemzeti értékekből és Hungarikumokból összeállított alapanyagkosárból minimum egyet fel kellett használni a nevezett tortáknál:
- újfehértói fürtös meggy,
- kalocsai fűszerpaprika-őrlemény,
- tokaji aszú,
- magyar akácméz,
- gyógynövények (pl. kamilla, levendula, menta, citromfű, rozmaring, vagy kakukkfű).
A 2023-as versenyre 35 torta nevezése érkezett. Érdekesség, hogy bár a választható alapanyagok közül csak egyet volt kötelező felhasználni, sok versenyző akár két-három összetevőt is kombinált a tortájában.
A kötelező elemek és a gyümölcsök mellett idén több tortában megjelent a tejbegríz és a sajt, a választható gyógynövények közül pedig szinte mindegyiket használták a versenyzők.
A 2023-as ország tortája döntősei
- Betyáros málna: Füredi Krisztián (Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső)
- Cserszegi fűszeres-mandulás torta: Németh Béla (Sütibolt, Keszthely)
- Mandula kajszi: Sztaracsek Ádám és Szirmai Péter (Jánoska Cukrászda, Komárom)
- Merengő: Szabóné Tarján Barbara (Nonna Desszertbár, Szada)
- Spicces füge respektus: Lakatos Pál (Levendula és Kert Cukrászda, Szigetszentmiklós)
- Tihanyi echo: Antipina Iuliia (Cakes & More by Garannikova, Budapest)
A szakmai zsűri három fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben az anonim nevezett tortákból választotta ki a zsűri a hat tortát, ezeket a második körben újra kóstolják, és javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére.
Az elmúlt 11 évben a „Magyarország Tortája” mellett immár mindig kiválasztásra került a „Magyarország Cukormentes Tortája” is. A zsűrizést az a hagyományoknak megfelelően 2023-ban is az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Ipartestület végzi közösen.
A Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntősei
- Tökmag málna: Novák Ádám, Csonka László (Reök Kézműves Cukrászda és Kávéház, Szeged)
- Csoko-Love: Gyuris László, Reisinger Ferenc (Virág Cukrászda, Szeged)
- Kikelet: Lawal-Papp Zsófia (Papp Cukrászda, Makó)
- Álmos hercegnő: Kenyeres Gabriella, Kollár Kinga (Auchan Magyarország, solymári telephelyének cukrászdája)
- Tihanyi harangszó: Benczur Sándor (Marcipán Cukrászda, Hódmezővásárhely)
- Randevú: Raffer Gabriella (G&D Kézműves Cukrászda, Somoskőújfalu)
A nyertest, csakúgy, mint a Magyarország Tortája győztesét, júniusban választja ki a zsűri. A két tortát augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és augusztus 20-tól az ország számos cukrászdája árusítja majd.
Címlapfotó: Magyar Cukrász Ipartestület