Otthon is könnyen elkészíthető a 3 Michelin-csillagos rakott krumpli
A rakott krumpli koronázatlan királynője megosztotta az olvasókkal az egyik védjegyének számító étel receptjét.
Nemzedékének egyik legkiválóbb séfje Dominique Crenn. A francia szakácsmester volt az első nő, aki három Michelin-csillagot szerzett Amerikában. Crenn a konyhában végzett munka mellett aktív a környezetvédelmi ügyekben is. 2019 óta éttermeiben nem szolgál húst, helyette kizárólag fenntartható módon előállított tengeri ételeket és zöldségeket. Ahogy a Robb Reportnak elmondta, célja, hogy az „otthon főzőket” is segítse a növényi alapú étkezés elsajátításában. Ennek érdekében az említett cikkben megosztotta egyik klasszikusa receptjét. Ez pedig nem más, mint a vegetáriánus rakott krumpli. Az alábbi rövid leírás bizonyítja, otthoni körülmények között is valóban egyszerű elkészíteni.
Hozzávalók a vegetáriánus rakott krumplihoz
Burgonyapüré
- 1 kg Yukon Gold burgonya vagy sárga héjú burgonya. (Ebben a cikkben segítünk eligazodni az egyes fajták között.)
- 1,5 dl tej
- 100 g szobahőmérsékletű vaj, felkockázva
- Tengeri só, fehér vagy fekete bors ízlés szerint
Zöldség mix
- 3 evőkanál extra szűz olívaolaj
- 2 sárgarépa vagy más gyökérzöldség, meghámozva és felkockázva
- 1 fej vöröshagyma vagy ennek megfelelő mennyiségű póréhagyma, megtisztítva és felaprítva
- 70 dkg nyári tök és cukkini kockára vágva
- 1,5 dl zöldségalaplé
- só, fekete bors ízlés szerint
- Fekete bors, ízlés szerint
Sütés
- Vaj (az edények zsírozásához)
- 200 g comté sajt (vagy más, tetszés szerinti félpuha sajt)
Így készül a vegetáriánus rakott krumpli
- Hámozzuk meg a burgonyát, majd vágjuk apró darabokra. Tegyük egy közepes méretű edénybe és engedjünk rá annyi vizet, amennyi ellepi. Forraljuk fel magas hőfokon, majd csökkentsük a hőfokot közepesre. Főzzük a burgonyát, amíg puha nem lesz, körülbelül 15-20 percig. Öntsük le a vizet a főtt burgonyáról, majd törjük össze krumplinyomóval. Közben adjunk hozzá egy kis vajat.
- Egy kis lábasban, alacsony hőfokon melegítsük, de ne forraljuk fel a tejet. A meleg tejet a vajkockákkal együtt fokozatosan keverjük a burgonyás-vajas püréhez. Ha túl sűrű állagot kapunk, evőkanalanként adjunk hozzá meleg vizet, amíg el nem éri a kívánt állagot. Ízesítsük a burgonyát sóval és fehér vagy fekete borssal, ízlés szerint. Tálalásig tartsuk melegen a burgonyát.
- Egy közepes méretű serpenyőben, közepes lángon melegítsünk fel egy evőkanál olívaolajat. Tegyük a felkockázott sárgarépát és az egyéb gyökérzöldséget a felforrósított olajba. Körülbelül 10 percig pirítsuk-puhítsuk őket folyamatos kevergetés mellett. Egy másik közepes méretű serpenyőben, közepes lángon melegítsünk fel ismét egy evőkanál olívaolajat. Adjuk hozzá a felaprított hagymát a meleg olajhoz, és pirítsuk, amíg megbarnul, körülbelül 7 percig. Egy harmadik közepes serpenyőben, közepes lángon melegítsünk fel az utolsó evőkanál még nem használt olívaolajat. Adjuk hozzá a felkockázott nyári tököt és cukkinit és pirítsuk, amíg megbarnul, körülbelül 10 percig. (Természetesen ezeket csinálhatjuk egy serpenyőben is, egymás után.)
- Egy nagy serpenyőben, alacsony hőfokon, öntsük össze a három serpenyő tartalmát. Adjuk hozzá a zöldségalaplét és főzzük időnként megkeverve, amíg a lé majdnem teljesen elpárolog-felszívódik. (Ez kb. 5 percet vesz igénybe.) Ízlés szerint fűszerezzük.
- Melegítsük elő a sütőt 190°C-ra. Vajazzuk ki a formát, majd kanalazzunk bele egy réteg zöldséget, rá egy réteg burgonyapürét, végül egy villával simítsuk el a tetejét. A tetejét szórjuk meg comté sajttal. 20 perc alatt, vagy addig, amíg a sajt enyhén megbarnul, süssük készre a rakott krumplit.
Címlapfotó: Some Tale / Unsplash