Széll Tamás őszintén vallott arról, hogy érzi magát az új szerepben
Széll Tamással, a magyar Bocuse d’Or csapat trénerével beszélgettünk a 2022-es budapesti versenyre való felkészülésről, Forma 1-ről és arról, miként lehet győzni a világ legrangosabb gasztronómiai versenyén.
VINCE: 2016-ban te lettél Bocuse d’Or európai döntőjének a győztes séfje, 2017-ben pedig a csapatoddal a negyedik helyet szerezted meg a világdöntőn, Lyonban. Milyen érzés most a magyar csapat coach-aként részt venni?
Ha lehet, még egy kicsit izgalmasabb, hiszen nekem coach-ként mindenki munkájára figyelnem kell. A felkészülés során végig Dalnoki Bence séffel és segítőjével, Nyikos Patrikkal szemben állok és különböző instrukciókkal segítem őket. Az a célunk, hogy minél tökéletesebb és szebb ételt bele tudjunk préselni a versenyen rendelkezésre álló öt és fél órába. Ezért is jó, ha egy olyan személy segíti őket, akinek már van ebben tapasztalata.
Az utolsó pillanatig minden gyakorlásnál velük vagyok, mert a csapat csak akkor tud jól működni a versenyen, ha együtt lélegeznek.
Mi mindhárman végigéljük a versenyélményt, vagyis én ugyanannyit izzadok, mint amennyit majd ők fognak.
VINCE: Hogy álltok a felkészüléssel?
Már csak pár nap van hátra a budapesti Bocuse d’Or európai válogatójáig, még egyszer fogjuk elpróbálni a teljes versenyszituációt, azaz elkészíteni az ételeket. Ilyenkor a vége felé már vendégeket is szoktunk kóstolásra hívni, ők általában a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagjai, illetve a versenyre delegált zsűritagok közül kerülnek ki.
VINCE: Mi fontosabb egy ilyen gasztronómiai versenyen: a látvány vagy az íz?
A maximálisan adható 100 pontból 70 továbbra is az ízről és nem a látványról szól. A tányéron szereplő fogásnak egy harmonikus kerek egészet kell alkotnia. Nem szükséges, hogy újdonságokat tartalmazzon, és nem is kell megváltani vele a világot.
Azt szoktam mondani, akkor is működnie kell az ételnek, ha a bíráló csukott szemmel kóstol.
VINCE: A Bocuse d’Or-t szokták a „gasztronómia olimpiájának” nevezni. Te milyen sportághoz hasonlítanád?
Mentálisan sokkal jobban igénybe vesz, mint fizikálisan, ezért talán a Forma 1-hez hasonlít a leginkább. Ugyanolyan kötöttek ott is a szabályok, mint itt. A Bocuse d’Or-on például a fő alapanyag mindig adott: idén ilyen az őz, a kacsamáj, a tejföl, a túró és a három fajta krumpliból egy. Ezek mellett azonban kifejezetten fontos, hogy megmutassa a szakács a saját országa alapanyagait is.
VINCE: Mikortól kövessék a vince.hu élő közvetítését azok, akik kifejezetten a magyar csapatra kíváncsiak?
A magyar csapat március 24-én, a második napon 9 órakor kezd, ami nekem különösen praktikus, mert így egyszerűbb lesz számolnom az időt és nyomon követnem, hol tartunk. Fontos, hogy a csapat hozzá legyen szokva a reggel 9-es starthoz, ezért minden közös gyakorlást ugyanebben az időben kezdtünk.
VINCE: Milyen helyezéssel lennél elégedett ennyi felkészülés után?
Rengeteg energiát és időt fektettünk bele ebbe a versenybe, ezért én egy dobogós helyezéssel leszek igazán elégedett.
Úgy érzem, hogy a sok gyakorlás után az ételeink már jobbak nem tudnának lenni, legfeljebb másmilyenek.
Szerző: Dimashky-Korompai Tímea
Címlapfotó: Jekken Péter