Aki szereti a hasát, az most ide jár

2024. október 14.

Hagyományos ízek, modern ételek egyaránt megtalálhatók az ínyencek új paradicsomában.

Úgy tűnik, egyik napról a másikra Litvánia fővárosa, Vilnius Európa egyik legfelkapottabb gasztronómiai úti célja lett. A város számos étterme is bekerült a Michelin Guide-ba, azaz a világ legismertebb és legelismertebb étteremkalauzába. A jelenség az angol nyelvű Forbes érdeklődését is felkeltette, egy komplett cikket szentelte Vilnius gasztroattrakcióinak bemutatására.

A legnagyobb lökést a gasztrotérképre való felkerülésben kétségtelenül a Michelin Guide jelentette. Litvániában első ízben négy étteremnek kapta meg a Michelin-csillagot: a Demo, a Džiaugsmas, a Pas mus, és a Nineteen18. Emellett három másik étterem Michelin Bib Gourmand kitüntetést kapott (a jó minőségű étel elkészítése és felszolgálása miatt, amit ráadásul kedvező áron kínálnak). Összesen 18 vilniusi étterem került be a Michelin által ajánlott helyek közé.

Magyarországról nézve talán meglepő, hogy Litvánia félmillió lakosú fővárosában ilyen sok fine dining étterem található. (A közel 2 milliós Budapestnek 7 Michelin-csillagos étterme van.) Akik már jártak Vilniusban, pontosan tudják, hogy a gasztronómia (kevésbé ismert) fellegvára, ráadásul az elmúlt években rengeteget fejlődött. A Szovjetunió 1991-es megszűnése és Litvánia függetlenné válása után, a kilencvenes években a kulináris művészet szépen lassan felfelé ívelt, a kísérletező fiatal szakácsoknak köszönhetően. Ők a hagyományos konyha alapjait modern elemekkel vegyítették. Azóta gyakorlatilag kulináris forradalom zajlott le. Ma már számos izgalmas, egyedülálló és kiváló minőségű éttermet találunk a fővárosban.

Litvánia első számú étterme: Nineteen18

A trendi étterem kiemelten fontosnak tartja a fenntarthatóságot. Lehetőség szerint helyi termesztésű alapanyagok használatát részesíti előnyben. Az étterem neve az 1918-as évszámot jelöli, amikor az Orosz Birodalom bukása után, 1918. február 16-án Litvánia kikiáltotta függetlenségét.

A 2020-ban megnyílt étterem az óváros szívében található, egy 400 éves kastély az otthona. Történelmi elhelyezkedése ellenére modern, a skandináv stílus letisztult elemeit hordozza magán. Az üvegajtó, a hatalmas bortartó állványok, a nyitott konyha és az óriási csillár mind hangulatosabbá teszik a belső teret. Egyedülálló módon a tágas pultnak köszönhetően a vendégek interakcióba léphetnek a szakácsokkal.

Andrius Kubilius séf a litván konyha hagyományos elemeit kombinálja modern elemekkel, lenyűgöző tálalása külön helyet képvisel a gasztronómiában. A legtöbb alapanyag frissen, az étterem saját farmjáról érkezik a konyhába, a húsok nagy részét pedig a közelben található hentestől szerzik be. Az étteremben lehetőség van à la carte rendelni, ám elsősorban a degusztációs menü és a „séf asztala“ élménye (a főszakács főzés közben magyarázza a vendégeknek a folyamatot) miatt kapta a Michelin-csillagot. A degusztációs menü 11 fogást tartalmaz, olyan ínyencségeket tálalnak fel, mint a litván nemzeti étel, a cepelinai (burgonyagombóc) vagy a dán steak karamellizált csirkével. Olyan különleges párosítások is bekerültek, mint a tatárbifsztek és mogyoró, répakrém.

A Forbes cikke szintén bővebben ír a Michelin Guide által ajánlott Stebuklairól. Üvegablakai a padlótól a mennyezetig húzódnak, így tökéletes rálátást biztosítanak a vilniusi székesegyházra. Az éttermet Živilė Cirtautaitė álmodta meg. Az étlapon szinte kizárólag ételkülönlegességek találhatók, ám a Stebuklai erőssége egyértelműen a grillezés. Marha, csirke, tonhal, bárány is kérhető, melyeket különböző szószokkal, zöldségekkel és köretekkel tálalnak. Az apróbb fogásokból különböző variációk állíthatók össze: őzgerinc chimichurri szósszal, újhagymás burgonyával vagy ajár szarvasgombával.

Habár Michelin-csillagot nem szerzett, néhány, az óvárosban található étterem hosszú idő óta a helyiek és a turisták kedvence, a cikk ezekről is említést tesz. Ilyen például a Stikliai Taverna, ami a történelmi zsidó negyedben várja vendégeit. Hatalmas a helyi sörválaszték, a sörök pedig kiválóan passzolnak az olyan hagyományos ételekhez, mint a jeruzsálemi articsókaleves, a szarvashússal töltött kolbász borókabogyós szósszal, vagy a krumpliból készült palacsinta sós lazaccal.

Hagyományos litván ételek kóstolhatók az Amatininkai Užeiga étteremben, ahol a középkori berendezés miatt mintha megállt volna az idő. Ide érdemes betérni, a legjobb cepelinaiért, de számos házias étel közül is lehet válogatni. A város legjobb hideg borscs levesét pedig a Vilnia folyó túloldalán elterülő Burna House étteremben kell keresni.

Aki tehát kulináris élvezetekre vágyik és valami újat, eddig ismeretlent fedezne fel, bátran vegye az irányt Litvánia és azon belül Vilnius felé.

Szerző: Csáka Eszter
Címlapfotó: kiryl / Unsplash