Megvan, mikor versenyez a Bocuse d’Or magyar csapat a világbajnoki döntőn!
Októberben kezdte a felkészülését lyoni világdöntőre a Bocuse d’Or magyar csapat. A világ legrangosabb szakácsversenyének 2023-as döntőjében a tengeri alapanyagoké és a gyerekeké a főszerep.
A magyar Bocuse csapat előkelő pozícióból, az európai válogatón elért második helyezéssel érkezik majd a gasztronómia fővárosába, a franciaországi Lyonba január végén. A csapat élén továbbra is Dalnoki Bence, a novemberben immár két Michelin-csillaggal értékelt Stand Étterem sous chefje áll, akinek munkáját Nyikos Patrik segíti commis-ként. A coach feladatait Széll Tamás látja el, míg a csapat elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke. A felkészülés javában folyik a Hungexpón található Bocuse d’Or tankonyhában, és részt vesz benne hozzávetőleg 20 tanuló és/vagy lelkes szakács, hogy a felkészülés során felhalmozott tudás közkinccsé válhasson. A magyar csapat a hét hat napját a konyhában tölti, ahol a szokásos módon felváltva tartanak előkészítő, valamint időre főző napokat.
A kötelező alapanyagok
A Bocuse d’Or lyoni döntőjén a szokott módon két ételt kell készíteniük a csapatoknak: egy látványos tálat, amelyet először egyben, majd tányérra tálalva kell prezentálni, valamint egy eleve tányérra készült fogást. A táltéma kötelező alapanyagi már ismertek néhány hete. Ezek szerint a csapatoknak ördöghalból, fekete kagyló és Szent Jakab kagyló felhasználásával kell lenyűgözniük a zsűri tagjait. „Szeretjük az ördöghalat. Fehérhúsú, egyszerű, tiszta ízű, és ha nagyon jól van elkészítve, szaftosabb, mint bármelyik másik hal. Nyilván a tengeri alapanyagok hátrányt jelentenek a közép-európai, és előnyt az északi országok számára, hiszen a mi konyhánkra nem jellemzőek, de ez természetesen nem gátolhat bennünket a céljaink elérésében” – árulta el Dalnoki Bence.
A 2023-as lyoni döntő másik témája, a tányértéma – ahogyan ezt már a Bocuse d’Or versenytől megszokhattuk – egészen formabontó és forradalmi. A csapatoknak ugyanis gyerekmenüt kell készíteniük, három fogást 15 személyre. A szervezők szerint ez a téma garantáltam sok kreatív megoldást és meglepő fordulatot hordoz magában. „A három fogás mindegyikében kell szerepelnie a töknek, az előételnek vegánnak kell lenni, a főételben pedig kötelezően tojás is szerepel. Alapvetően nagyon örülünk az alapanyagoknak, a sütőtök és a tojás nagyon jó, a 45 tányér elkészítése azonban nyilván tartogat kihívásokat. Jók leszünk, fogunk tudni jót főzni mindezekből, csak kicsit újra kell terveznünk az egészet. De a Bocuse d’Or erről (is) szól” – tette hozzá Dalnoki Bence.
A versenysorrend
Minden évben kardinális kérdés, hogy a kétnapos versenyen melyik csapat mikor rajtol. Ezt sorsolás dönti el. A magyar csapat meglehetősen kedvező pozícióból, a második versenynap második rajtolójaként indul majd, tehát 2023. január 23-án, reggel 8:13-kor.
Címlapfotó: Magyar Bocuse d’Or Akadémia