88 litert isznak meg belőle a magyarok évente, most kiderült, szívbetegséget okoz

2025. augusztus 17.

Amerikai kutatók 60 korábbi tanulmány elemzése során súlyos összefüggéseket tártak fel.

Magyarországon 2022-ben 88 liter szénsavas üdítőital fogyasztása jutott egy főre, ami elég magas szám. (Ez napi negyed liternek felel meg.) A definíció szerint az üdítőital kategóriába tartozó frissítők közül csak ásványvízből iszunk többet. Mindez azért baj mert egy minapi amerikai kutatás riasztó összefüggéseket tárt fel a cukrozott italok fogyasztása, valamint súlyos betegségek kockázata között.

A seattle-i Institute for Health Metrics and Evaluation kutatói több mint 60 korábbi tanulmányt elemeztek újra, amelyek az ultrafeldolgozott húsok, cukrozott üdítőitalok és transzzsírsavak egészségügyi hatásait vizsgálták.

A cukrozott üdítőitalok esetében napi 3,5 deciliter elfogyasztása 8 százalékkal emeli a cukorbetegség, és 2 százalékkal az ischaemiás szívbetegség kockázatát – olvasható az Agrárszektor cikkében. Mint írják, a vizsgálat azt is kimutatta, hogy a bevitt mennyiség növekedésével a kockázati tényezők is emelkednek.

Fontos megjegyezni, hogy az elemzésbe bevont tanulmányok megfigyelésen alapultak, így az eredmények csupán összefüggéseket mutatnak az étkezési szokások és a betegségek között, de nem bizonyítják egyértelműen az ok-okozati kapcsolatot. Ennek ellenére a szakértők figyelmeztetnek az ultrafeldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának veszélyeire.

Címlapfotó: Carlos Costa / Unsplash