A legjobb nyári frissítő, csak 200 forintba kerül, mégsem isszuk

2025. július 07.

A nyári forróság, intenzív fizikai aktivitás vagy akár másnaposság esetén is igazi életmentőnek bizonyulhat.

A nyári hónapok beköszöntével sokan keresnek olyan italokat, amelyek nemcsak oltják a szomjat, de kímélik is a szervezetet. A Magyarországon is egyre több helyen kapható ayran tökéletesen megfelel-e kritériumoknak.

Az ayran egy három összetevős, rendkívül egyszerű ital: joghurt, víz és só keveréke. Az összetevők természetesek, az elkészítés pofonegyszerű, az eredmény pedig: frissesség egy pohárban. Aki először kóstolja, annak talán furcsa lehet a sós joghurtos ízvilág, mégis, aki egyszer ráérez az ízére, ritkán tud szabadulni tőle – olvasható a Magyar Mezőgazdaság cikkében.

Mint írják az ayran fogyasztásával a szervezet hidratálása mellett az elvesztett ásványi anyagok pótlása is biztosított. A nyári forróság, intenzív fizikai aktivitás vagy akár másnaposság esetén is igazi életmentőnek bizonyulhat.

Az 1000 éves ayran

Az ital története egészen az i. sz. 11. századig nyúlik vissza, ebből az időből származik az első írásos emlék. A nyelvészeti forrás szerint az ayrant már a török nomád népek is rendszeresen fogyasztották. Nem véletlenül: a joghurt, sajt és más fermentált tejtermékek tökéletes választást jelentettek a hosszú vándorlások során, mivel ezek a termékek tartósítás nélkül is viszonylag hosszú ideig elálltak. A sztyeppék száraz, zord klímája és az intenzív fizikai igénybevétel mellett az ayran szó szerint a túlélést jelenthette.

Az ayran hatását a tudomány is megerősítette. Az ital különösen hasznos nyáron, amikor a verejtékezés révén a szervezetből jelentős mennyiségű nátrium és ásványi anyag távozik. Ezek visszapótlása létfontosságú, különösen hőség esetén.

A benne található élőflórás joghurt hozzájárul az emésztés javításához, a mikrobiom egészségéhez, és csökkentheti a gyomorpanaszokat is. Ez különösen fontos utazás vagy étrendváltás idején.

Miközben Törökországban az ayran a mindennapok része – legyen szó utcai büfék kínálatáról vagy gyorséttermek menüjéről –, addig más országokban kevésbé ismert. Ennek fő oka a kulturális különbségekben keresendő: a klasszikus ayran sós-savanykás ízvilága sok külföldinek idegen, sőt, kellemetlen lehet. Pedig mindenképpen érdemes tenni vele egy próbát – az elmondottak miatt elsősorban nyáron. Nagy kockázatot nem is vállalunk: egy negyedliteres pohárnyi ayrant már 200 forintért megvásárolhatunk az üzletláncokban.

Címlapfotó: Rendy Novantino / Unsplash