Ferenc pápa, a borok patrónusa
A 2025. április 21-én, húsvét hétfőn elhunyt Ferenc pápa a borok, a borászok pártfogója volt. Több ízben kapcsolatba került magyar borokkal is.
A bor, a föld, annak művelése és a vállalkozói tevékenység is Isten ajándéka, de nem szabad elfelejteni, hogy mindezt a Teremtő ránk, érzékenységünkre és becsületességünkre bízta, hogy úgy bánjunk vele, hogy az – a Szentírás szavával – „igazi örömforrás legyen az ember szívének”. E szavakat mondta Ferenc pápa 2024 elején, amikor egy borászati konferencia 100 tagját fogadta a Konzisztórium teremben.
A 2025. április 21-én, húsvét hétfőn elhunyt Ferenc pápa, vagyis Jorge Mario Bergoglio a borok, a borászok pártfogója volt. Nem véletlenül. Édesapja, Mario Bergoglio az olaszországi Astiban, az Asti pezsgőgyártás központjában látta meg a napvilágot, és édesanyja is olasz származású volt (bár ő már Argentínában született). 2013-ban, pápai beiktatása után nem sokkal Asti püspöke meg is ajándékozta egy palack borral. A bor a helyi grignolino kékszőlőfajtából készült – abból a fajtából, amit Ferenc pápa nagyapja még dokumentáltan saját maga is művelt két generációval korábban.
A pápa nem csak tisztelte a bort és a készítőit, de maga is örömét lelte a fogyasztásában. 2016-ban bejárta a sajtót a Szent Péter téren összegyűlt tömeg előtt elmondott beszéde, miszerint a „bor megtestesíti a lakoma bőségét, az ünnep örömét; képzeljük el, milyen lenne egy esküvői lakodalom teával”. A szavak mellett tettekkel is támogatta az olasz borászok munkáját. Kezdeményezésére 2021-ben Castel Gandolfóban, a pápai nyári rezidencián két hektár cabernet sauvignon telepítése kezdődött el. A tervek szerint az első bor 2026-ban kerül forgalomba.
Ferenc Pápa még élete legutolsó szakaszában is kiemelten foglalkozott a borokkal. Április 9-én meglátogatta őt a brit királyi pár. III. Károly és felesége Camilla egy magnum palack 2005-ös Amarone bort kaptak. Az évjáratválasztás szimbolikus volt: Charles és Camilla ebben az évben házasodtak össze. A Szentatya ezzel tulajdonképpen áldását adta az 1996-ban Dianatól elvált Charles második házasságára.
Ferenc pápa és a magyar borok
Az egyházfő a magyar borokat is ismerte és elismerte, azokkal a pápai szolgálata alatt többször is kapcsolatba került. Először 2023. december 27-én vehetett részt nála audiencián Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos. A találkozást megelőzően a Magyar Bormarketing Ügynökség közreműködésével harminc tokaji borász összesen 180 palack aszúja érkezett a Vatikánba – Ferenc pápa apostoli áldását adta ezekre a borokra és általában a magyar borra.

Folytatva a hagyományt, 2024 karácsonyán összesen 24 palack magyar bort kapott a Szentatya ajándékba. A válogatás mind a 22 magyar borvidékről tartalmazott egy-egy tételt. Az ünnepekre való tekintettel a válogatás kiegészült két magyar borkülönlegességgel: egy édes szamorodnival és egy 6 puttonyos aszúval is. Nem sokkal később az Apostoli Nunciatúrán keresztül érkezett válasz: „A Szentatya, az irgalomban, gyengédségben és együttérzésben gazdag Jóistenre bízza életüket és áldását küldi a borászok munkájára. Ugyanakkor arra bátorít, hogy bizalommal és odaadással folytassák a felebarátok nagylelkű szolgálatát.”
Címlapfotó: Fabrizio Maffei / Shutterstock