Egy apró jel, ami azt jelentheti, hogy a főnök elégedett velünk
Az új kutatás azt is bebizonyítja, hogy egy egyszerű „köszönöm”-nek milyen erős motiváló ereje van a munka világában.
A Julius Meinl kutatása feltárja, milyen motiváló ereje van annak, ha elhívunk egy kollégát egy kávéra és beszélgetni a munkahelyen. Egy egyszerű „köszönöm” több minőségi munkát és pozitív érzéseket eredményezhet minden érintett számára. A bécsi kávéházi márka több embernek segít abban, hogy megtapasztalják a hála erejét egy ajándék kávéval akár szeretteinek vagy kollégáinak.
A Julius Meinl 2023. május 15-én ismét elindította a tavaly már kiemelkedően teljesítő „Mondj köszönetet egy kávéval”, angol eredeti nevén „SAY THANK YOU” kampányát.
Christina Meinl, a kampány megálmodója, 4000 fő felnőtt bevonásával történő, egész Európára kiterjedő globális kutatást kezdeményezett, annak bebizonyítására, hogy egy aprócska szónak milyen befolyása lehet a munkamorálra.
Alap gondolatát a mindennapi élet ihlette, miszerint látszólag apró gesztusok és olyan hétköznapi pillanatok, mint például egy közös kávézás szeretteinkkel, munkatársainkkal milyen nagy hatást gyakorolhat a résztvevőkre, mennyire fontos időt szakítani a másikra, hogy az egymás iránt való elismerésünket személyesen kifejezhessük.
Sokkal fontosabb mint azt a legtöbben elsőre gondolják.
A kutatásban résztvevők 70%-a egyetért azzal, hogy a „köszönöm” szót nem mondják eleget a munkahelyen. Elmondásuk szerint ez azért lehet mert a főnökök mindig jó munkát várnak el. Ezért nem gondolják, hogy meg kell köszönni ha elvégzik a dolgukat, míg 40%-uk az „idő nyomást” említette az egyik fő okként, amiért a „köszönöm” gyakran elmarad a munkahelyén.
Lehetséges, hogy a vezetők ezzel elszalasztanak egy motivációs eszközt?
Igen, így van. Ha az alkalmazottak jólétéről és megtartásáról van szó, nem szabad alábecsülni a „köszönöm” szó fontosságát.
A munkahelyi hála kultúrájának kialakítása azonban mind a köszönet kifejezői, mind pedig befogadói számára előnyös.
A válaszadók 81%-a egyetértett azzal, hogy a főnöküktől kapott „köszönöm” pozitív hatással volt a napjára. Háromötödük azt mondta, hogy ettől érzi azt, hogy igazán megbecsülik. A kutatásban résztvevők 50%-át pedig ez a kis szócska sokkal keményebb munkára motiválja.
A munkahelyi „köszönet” kifejezésének egyik leghatásosabb módja lehet egy közös kávészünet.
A kutatások azt is kimutatták, hogy az apró gesztusok éppen olyan eredményesek lehetnek és megváltoztathatják mindennapi életünket a munkahelyen.
Természetesen ez nem csak a munka világában van így.
A Julius Meinl kutatás azt is megállapította, hogy gyakran csak egy apró gesztusra van szükség ahhoz, hogy megmutassuk valakinek, hogy törődünk vele. A hétköznapi pillanatok, mint például egy kávézás egy számunkra kedves emberrel, teszik olykor a legmélyebb és legpozitívabb hatást a napunkra.
Miről szól pontosan a „mondj köszönetet” kampány?
A tavalyi nagy sikerű kezdeményezés több mint 250 000 „köszönetet” inspirált a világ több mint 20 országában.
A Julius Meinl 2023. május 15. és május 31. között, minden egyes megvásárolt kávé mellé ajándékoz egy 1+1 kupont, amelyet a vásárló annak a személynek adhat, akinek köszönetét szeretné kifejezni. Így a következő kávét már együtt fogyaszthatják el a kupont kiállító helyszínen június 30- ig.
A Julius Meinl így lehetőséget teremt arra, hogy egy egyszerű „köszönöm” több jó munkát és pozitív érzését eredményezzen minden érintett számára.
Együtt töltött minőségi idő
Christina Meinl megerősítette bennünk, amit már eddig is sejtettünk. A látszólag apró gesztusok és hétköznapi pillanatok mennyire fontosak, otthon és a munakhelyünkön is egyaránt.
„Kutatásunk rávilágít arra, hogy a látszólag apró gesztusok és olyan hétköznapi pillanatok, mint például az, hogy meghívunk valakit egy kávéra, milyen nagy hatást érhetnek el, mennyire fontos, hogy időt szakítsunk arra, hogy ne csak a közvetlen szeretteink felé mutassuk ki az elismerésünket, de a munkatársaink is. Olyan sok időt töltünk velük, és az erős munkahelyi kapcsolatok kiépítése az, ami jó csapatot alkot, és pozitív előnyökkel járhat minden érintett számára. A Julius Meinl törekszik rá, hogy tartalmas pillanatokat szerezzünk egymás életében, és a Say Thank You kezdeményezésünk pontosan ezt a célt szolgálja minden felszolgált kávéval. A bécsi kávéházi kultúra lényege, hogy időt szakítunk magunkra, egymásra és élvezzük az élet apró pillanatait”
Julius Meinl célja, hogy prémium kávéikkal még több „köszönetet” és a kedves pillanatot inspiráljunk. A programban részt vevő üzletekben rendelt minden csésze után a kávékedvelők egy utalványt kapnak, amellyel köszönetet mondhatnak valakinek egy ajándék Julius Meinl kávéval, legyen az egy kolléga vagy egy szerettünk.
A Julius Meinl ezzel a kezdeményezéssel köszönetet mond hűséges partnereinek. Ezek a partnerek ezután köszönetet mondhatnak látogatóiknak és vendégeiknek, akik aztán megköszönhetik valakinek az életüket – egy kis köszönet nagyon sokat jelent.
További információ és a kampányban résztvevő üzletek listája a www.juliusmeinl.com/say-thank-you weboldalon található.
Címlapfotó: Julius Meinl