Shane Tusup két új finomsága a napokban debütál

2023. március 25.

Idén április első hétvégéjén zajlik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a tizenharmadik KávéBár Bazár, melynek a Millenáris B épülete, a nagycsarnok ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával korlátlanul kóstolgathatnak közel ötven kiállító termékeiből.

Úgy tűnik, a kávé továbbra is a világ egyik legnépszerűbb élvezeticikke. Az elmúlt időszak válságai ellenére is egyre nagyobb és színesebb a hazai kávépiac is. A szakma és a kávérajongók elsőszámú hazai nagyrendezvényén, az április 1-2-án zajló KávéBár Bazáron a kávévilág színe-java felsorakozik, beleértve a legújabb gépeket, eszközöket, a kávépörkölők legfrissebb újdonságait is. “A KávéBár Bazár egy abszolút hibrid rendezvény. Egyrészt találkozóhely a szakmabelieknek, hiszen külföldről érkeznek zöldkávé-kereskedők, eszközforgalmazók. Másrészt viszont azok a fogyasztók is megtalálják számításukat, akik tudatosan keresik otthonra a jó minőséget. Nagyon sokat tudnak majd kóstolni és akár vásárolni” – mondja Szuna Noémi alapító-szervező.

kávébár bazár banner, kék alapon ábra és fehér szöveg

A világ legjobb termőterületeiről érkező különleges kávékból készülnek az espressók, filterkávék és különféle tejes italok. Egyre több standon lehet prémium kávékapszulákat is kipróbálni és hazavinni, de a hazai pörkölők közül jó páran érkeznek szuperexkluzív, limitált premierkávékkal. Ezekből szintén tudnak a vendégek kóstolni is vásárolni is.  Egyes standokon pedig olyan exkluzív kávégépek is felbukkannak, melyek ára a középkategóriás autókéval vetekszik.

Bemutatkozik Molnár Attila és a Chemex közös fejlesztése, az innovatív ChemAer kávékészítő eszköz, amely széles közönség számára elérhető kávékészítő okoseszköz. “A magyar fejlesztésű világszabadalom itt debütál” – emeli ki Szuna Noémi. A nemzetközi sportvilág ismert szereplője, Shane Tusup két gasztronómiai újdonságával is a KávéBár Bazáron debütál. A Black Diamond kávé és a DMND gin a standjukon lesz kóstolható. A Cafe&Bar Talk Showban pedig kiderül, miért fordult a kávé- és bárvilág felé a nemzetközi sportvilág jól ismert szereplője. A világutazó blogger, Szűcs Péter (Peter’s Planet) a Coffee Talk Show egyik vendégeként mesél egzotikus közel-keleti és dél-amerikai kávéélményeiről, és hozzá csatlakozik Tóth Sándor, akinek Szekszárdon kávéháza, Costa Ricán pedig kávéfarmja van. Trendek, kihívások és lehetőségek – ezekről beszél a szakma a Kávésztorik-kerekasztalnál is, de több bemutató és vezetett cupping is a program része lesz.

A KávéBár Bazár kiállítói között, a Siamo Borkereskedés standján jelennek meg a Pasetti borászat elegáns vörös borai. A Pasetti az abruzzói borvidék legkiemelkedőbb családi vállalkozása, amelynek története öt generációig nyúlik vissza. A történelmi borászat Francavilla al Mare-ban működik, de az összes szőlőültetvény a Gran Sasso Nemzeti Park szívében, több mint 500 méterrel a tengerszint felett található. Ma a Pasetti az egyetlen cég, amely jogosult a park logóját a palackok hátoldalán feltüntetni. A két nap során várhatóan Alessandro Di Cesare borásszal is találkozhatnak a borrajongók, aki Olaszországból érkezik az eseményre

A kóstolás mellett versenyek és mesterkurzusok a hétvégén

A két nap során számos kísérőesemény zajlik a Millenáris indusztriális B csarnokában. Szombaton rendezik a profi kávékóstolók versenyét, a Pro Cup Tasters Championship bajnokságot. Az izgalmas és szórakoztató versenyen profi baristák mérkőznek meg. A nyertest Athénba repítik a szervezők a júniusi World of Coffee expóra. Vasárnap próbára tehetik magukat az amtőrök is ebben a kategóriában. Az Amateur Cup Tasters Championship versennyel indul a nap, melyet a professzionális szabályok szerint bonyolítanak le, és a profik versenyéhez hasonló kihívást jelent. Szintén vasárnap zajlik az ALPRO Plant Based Coffee Championship. Itt a baristák kreatív italokat készítenek, és tökéletes lattékat öntenek tej helyett növényi alternatíva felhasználásával. Szombaton este 8 órakor zár a rendezvény. Az utolsó két órában a Studio54 Bar Session zajlik, ahol az ország legjobb bárjaiból érkező bartenderek készítik el a ’70-es ’80-as évek legnépszerűbb koktéljainak újratervezett verzióit – igazi glam bárhangulatban.

Csúcsminőség nemcsak a csészében a KávéBár Bazáron

kávébár bazár, fekete gép mellett áll egy nő

A bárparty mellett limitált létszámú, de ingyenes vezetett kóstolókon ismerkedhetünk a legújabb italpiaci trendekkel – persze pohárral a kézben. Top prémium és újgenerációs sörök, rumok, ginek és whiskyk is kerülnek a kóstolópoharakba. Különleges ízpárosításokra számíthatnak azok, akik részt vesznek a szombati kávé-csokoládé kóstolón, de a bean to bar csokoládék világáról vasárnap is lesz izgalmas kísérőprogram.

Olaszország még mindig a kávévilág egyik központja

Bár az újhullámos kávékultúra egyre népszerűbb itthon is, és a világosabbra pörkölt kávék mellett a japán és angolszász filteres eszközök is közkedveltek lettek, de az olasz espressók és latték még mindig a magyar fogyasztók kedvencei. Ezeket pedig igazán profi gépekkel lehet már otthon is elkészíteni. A KávéBár Bazáron számos olasz gyártó mutat be vendéglátóipari és háztartási kávégépeket is. Olasz kávék és kávékoktélok, sőt, olasz borok és antipasti kísérőfalatok is lesznek a rendezvényen, melyek közül számos termékek ingyenesen kóstolható.

A kiállítók rengeteg termékkel készülnek. A látogatók érkezéskor BOS jegesteát kapnak ajándékba, és a rendezvényen a BWT gondoskodik a kávé melletti hidratálásról. A vízfogyasztás fontosságát hangsúlyozza az OGYÉI NETA Iroda Aqua Challenge programja is a rendezvény kiemelt partnereként. A fenntarthatóság továbbra is fontos cél a rendezvényen. A látogatók érkezéskor Cupler kávés repoharat kapnak, melyet a Cup Revolution standján cserélgethetnek a kiállítás ideje alatt.

A nagyközönség és a szakma számára egyaránt izgalmas hétvégi esemény szombaton 10:00-20:00 óra között, vasárnap pedig 10:00-18:00 óra között tart nyitva. Az indusztriális csarnok tereit egész hétvégén betölti majd a kávéillat. Az esemény karszalagjával lehet ingyenesen kóstolgatni a standoknál, és jó idő esetén érdemes kávé-piknikezni Budapest egyik legjobb parkjában. A belépő elővételben is megvásárolható, és a szervezők elmondása szerint a KávéBár-világ legizgalmasabb ínyencségeit kóstolhatják meg a vendégek csupán két koktél áráért az ország legnagyobb kávébárjában, Bel-Buda kedvenc rendezvényhelyszínén, a Millenárison.

További információk: www.kavebar.hu 

az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/1367704410631048

A KávéBár Bazár 2023 kiállítói

Alpro, Arch&Beans, Almalomb Coffee, &T Tonic Water,  BWT, Bruberi Coffee &Bakery, Casino Mocca, BÁNYAI – Lucky Cap Micro Roastery & Coffee Conception, Black Diamond, Caffè Diemme Hungary, La Marzocco True Artisan közösségi stand: (Awaken Company, Cracker Jack, Daisuke Coffee), DuMix, Choco Card,  Goosebumps.Coffee, Espresso Shop, HERZ New York Coffee Roasters, Impresso Micro Roastery, Kávéperzselő, Kávétársaság, One Eleven Roastery, Oatly, Molnar Barista, D&B Kávé és Teanagyker, Final Cocktail, La Marzocco Hungary, Liquid Gold italkereskedés, Sanremo Hungary, Rancilio Group, Tonino Lamborghini, Panna Cocktail, Primestore-PlaccON, Caffé Portioli, Riserva, Nouva Simonelli-Victoria Arduino, Siamo Borkereskedés, Sproud – CupHub, WhiskyNet, Stelázsi, Va Bene Pizza&Antipasti, Xorxios

Kiemelt partnerek: Alpro, OGYÉI NETA-Aqua Challenge, BWT Hungária, Cup Revolution

Címlapfotó: KávéBár Bazár